Június elején mi is beszámoltunk róla, hogy Tommy Caldwell és Alex Honnold háromszor döntött rekordot néhány nap alatt az El Capitan megmászásával, a Nose-útvonalon végül kevesebb mint két óra alatt értek fel.
De ki is ez a Tommy Caldwell, aki falmászóként jelentős hátránnyal indul pályatársaihoz képest, mégis a világ egyik legjobbja? Portrénkat a Nemzeti Sport Kihívás mellékletében megjelent cikk segítségével állítottuk össze.
Caldwell 2000-ben indult első nagy nemzetközi expedíciójára, három társával utazott helikopterrel a kirgizisztáni Karaszu-völgybe. Minden békésnek tűnt, mígnem megjelentek az Üzbég Iszlám Mozgalom fegyveresei, akik lövöldözni kezdtek rájuk, miközben ők több száz méter magasan másztak felfelé egy sziklafalon. Leparancsolták és túszul ejtettek őket, de hamarosan megérkezett a felmentő kirgiz hadsereg, és máris egy háború közepén találták magukat.
Hat napig menekültek fogvatartóikkal, akiktől végül úgy szabadultak meg, hogy egy váratlan pillanatban Caldwell szakadékba lökte az egyik őrt, ők pedig rohantak, ahogy a lábuk bírta.
Ezt sikeresen megúszta Caldwell, később azonban nem volt ilyen szerencsés. 2001 óta olyan hendikeppel indul neki minden egyes hegyi kalandnak, amely nemcsak megmutatja teljesítménye igazi értéket, de egyben különlegessé is teszi őt ebben az extrém sportban.
A két elégedett „sprinter”, Tommy Caldwell és Alex Honnold az El Capitanon
„Éppen a kirgizisztáni kalandomat pihentem ki otthon, a coloradói házamat tervezgettem, csinosítgattam, amikor egy asztalosmunkánál körfűrésszel levágtam a bal mutatóujjam két percét. Sokkoló volt – mesélte Caldwell 2014 áprilisában, amikor Budapesten járt. – Teljesen kétségbeestem, hogy most mi lesz, de túltettem magam rajta, és ma már úgy látom: ez vagyok én. Ez Tommy Caldwell.”
Ami persze azért nem volt ilyen egyszerű, a mutatóujj elvesztése ugyanis szinte lehetetlen feladat elé állít egy olyan mászót, aki addig a legmagasabb szinten űzte ezt a sportágat.
Caldwell mozgása és stílusa is megváltozott, a keze új, eddig kevésbé használt izmait kellett megerősítenie, de hihetetlen motivációt is merített az esetből, mert be akarta bizonyítani az orvosának és persze magának is, hogy el tudja érni ugyanazt a szintet, mint a balesete előtt. És gyorsabban elérte, mint azt bárki gondolta volna.
A sportmászásról (kisebb utak, gyors haladás) a nagy sziklafalak megmászására váltott, aminek idővel a megszállottja lett, és meghódította az El Capitan olyan legendás útjait, mint a The Nose, a Freerider, a Lurking Fear, a Muir Wall, a West Buttress, a Salathé, a Zodiac vagy a Magic Mushroom.
És eközben nemcsak sikeres, hanem boldog ember is, hiszen nem csupán megtalálta azt, amit igazán szeret csinálni az életben, de a társát is, aki ebben partner. Feleségével két gyermekük van már, és rendszeresen posztolja a közösségi oldalakra, ahogy őket is magával viszi a mászásaira – az El Capitan júniusi meghódításából azért kimaradtak…
„A legtöbben otthon vigyáznak a gyerekükre, talán túlságosan is óvják. Nekünk azonban nagyon fontos a szenvedélyünk” – vallja, és szavaiból egyvalami biztosan kiderül: ő aztán tényleg minden pillanatot megél az életében.
