Világrekord szabadtüdős merülésben

Édesanyja, a merülés királynőjének tartott Natalja Molcsanova emléke előtt tisztelgett fia, Alekszej Molcsanov, aki újabb világrekordot döntött, miután 181 méter mélyre merült Moszkvában.

Az orosz Alekszej Molcsanov új világrekordot állított fel a szabadtüdős merülésben, miután egy levegővétellel 181 méter mélyre ment Moszkvában – a jeges, fagyott vízfelszín alatt. Ezzel a francia Arthur Guérin-Boëri 2017-es 175 méteres csúcsát adta át a múltnak, ám talán ennél is fontosabb, hogy teljesítményével a sportágban legendának számító édesanyja emléke előtt tisztelgett.

A szakmában a merülés királynőjének hívott Natalja Molcsanova 2015 augusztusában Spanyolországban tűnt el búvároktatás közben. Ibizában lemerült, és már nem jött vissza a mélyből – három napig hiába keresték. A róla készült One Breath című filmet márciusban mutatják be Oroszországban, elkészítésében fia is segédkezett. Kilenc perc két másodperccel egyébként ő tartja a szabadtüdős merülés női világrekordját.

„Ez volt az első jég alatti Guinness-rekordom, és szándékosan úgy időzítettem, hogy a film megjelenése előtt kerüljön rá sor, ott, ahol a jég alatti jeleneteket forgatták” – írta közösségi oldalán az orosz sportoló, aki édesanyjához hasonlóan józan ésszel felfoghatatlan ideig, nyolc percig és harminc másodpercig képes visszatartani lélegzetét.

„A jeges felszín alatt nehezebb merülni, mint melegebb vízben – mondta az ABC Newsnak. – A hideg vízben sokkal gyorsabban ég az oxigén, így ez a két perc negyven másodperc nagyon kemény volt.”

Arról nem is beszélve, hogy ez a műfaj sokkal nehezebb és veszélyesebb, mivel a mélyről mindössze egyetlen kiút van a felszínre: a jégbe vájt apró kis lyuk.

 

Fotó: Yann Coatsaliou/AFP

 

„Tudtam, hogy ha elveszítem a vezetőkötelet végleg eltűnhetek a jég alatt, szóval nagyon kockázatos kísérlet volt. A szabadtüdős merülés nekem nemcsak munka vagy hobbi, hanem egy élet munkája és tisztelgés édesanyám emléke előtt.”

Alekszej Molcsanov egyébként tizennégyszeres világbajnok, és tizennyolc rekordot tart.

Címlapfotó: Yann Coatsaliou/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.