A lengyel pletykák igazak: jó Magyarországon versenyezni

A legendás lengyel testépítő Robert Piotrkowicz lánya, Aleksandra Piotrkowicz megnyerte a Kökény Classic NPC Natural Regional Open Classic, valamint az Open Overall kategória első helyét.

Mikor kezdte a testépítést?

Mivel édesapám, Robert Piotrkowicz négyszer képviselte Lengyelországot a híres Mr. Olympia-versenyen, elmondhatom, hogy profi testépítő családjában nőttem fel, éppen ezért én már nagyon fiatalon elkezdtem a felkészülést – válaszolta a Csupasport kérdésére Aleksandra Piotrkowicz. – Legalábbis édesapám mintáját látva mindig is fontos volt a mozgás és a megfelelő táplálkozás. De a nagybetűs testépítést csak négy éve kezdtem, akkor volt az első szereplésem is. Közben a pandémia alatt természetesen megtettem mindent annak érdekében, hogy folytathassam az edzéseket, de a korlátozások miatt nem tudtam olyan jól haladni, ahogy elterveztem.

De most itt vagyok életem egyik legfontosabb versenye után, és úgy érzem, hogy sikerült elérnem a kitűzött célt, és elértem egy jó formát.

Ez volt az első magyarországi versenye?

Először jártam Magyarországon verseny miatt. Ezt megelőzően Spanyolországban álltam színpadra, illetve Lengyelországban több alkalommal. A budapesti esemény viszont nemcsak a helyszín miatt különleges, hanem azért, mert először neveztem NPC-viadalra, illetve itt ünnepeltem a tizennyolcadik születésnapomat is. Óriási élmény volt ez a nap, amiért nagyon hálás vagyok a magyar szervezőknek, köztük Buranits Ildikó promóternek, ugyanis tőle hallottam először a Kökény Classicról.

Csodálatos élmény volt, hogy ennyi nagyszerű versenyző között léphettem színpadra.

 

Szívesen visszatérne még Magyarországra?

Szeretnék itt lenni októberben a FitParádén is. Habár Lengyelországban is számos nagyszerű Mc-t, promótert és szervezőt ismerek, nagyra tartom a magyarok munkáját. Korábban sok jót hallottam a testépítés magyarországi képviselőiről, és most, hogy személyesen megtapasztaltam a vendégszeretetüket, biztosan tudom, hogy a lengyel pletykák igazak: jó Magyarországon versenyezni!

Milyen hosszú távú célokat tűzött ki maga elé, meddig szeretné folytatni a testépítést?

Amennyiben az egészségem és a körülmények engedik, szeretnék ezzel foglalkozni. Ugyanakkor még nagyon fiatal vagyok, csak most töltöttem be a tizennyolcat, kevés tapasztalatom van a versenyzés terén, hiszen ez volt életem első NPC-nevezése, tehát nem szeretném magam azzal áltatni, hogy mindent tudok, vagy hogy ismerem a profik receptjét. Én csak szeretném élvezni a testépítést, ez a hosszú távú célom a jövőben.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.