A Mr. Olympiáról álmodik ötvenévesen

Kincses László még mindig képes fejlődni, s bár az idén épphogy lemaradt a profi kártya megszerzéséről, nem adja fel, hogy jövőre a Mr. Olympián is megmutathassa, a kor nem akadály.

Kincses László testépítő aranyérmet szerzett a Nemzetközi Testépítő- és Fitneszszövetség (IBFA) júniusi, római világbajnokságán. A szervezet nem tévesztendő össze az IFBB-vel, azaz a másik nagy nemzetközi szövetséggel. Sikerén felbuzdulva az 50 esztendős bodybuilder színpadra áll a hétvégi, Koperben sorra kerülő IBFF-világbajnokságon is, amelyen két kategóriában, mastersben és párosban is indul.

„Tizenegy éves koromban már versenysportoltam – mondja lelkesen Kincses László. – Bár vékony srác voltam, a küzdősportok jól feküdtek. Mivel az iskolában sokszor megruháztak, édesapám úgy döntött, véget vet ennek, és beíratott dzsúdzsucuzni. Hét-nyolc évig űztem ezt a sportágat, majd a katonaság után godzsu-rjuztam és jeet kune dóztam, később pedig K1-eztem is, amelyben jó eredményeket értem el. Amikor kiöregedtem ebből a kategóriából, és rájöttem, hogy több fájdalmat okoz, mint amennyi örömöt szerez, úgy döntöttem, váltok. Úgy hozta a sors, hogy meg tudtam venni egy edzőtermet, ahol – hogy hiteles legyek a vendégeim előtt – belekóstoltam a testépítésbe. Ekkor még csak a harmincas éveim elején jártam, és sok idő telt el, amíg – barátaim unszolására – versenyeken is elindultam. Bár megvoltak az edzőséghez szükséges papírjaim, rájöttem, a versenyre készülés teljesen más.”

Kincses László 2017-ben, 46 esztendősen indult első nemzetközi megméretésén, méghozzá egy Erdélyben rendezett versenyen, amelyen 16 indulóból második lett, megelőzve az aktuális világbajnokot. Tekintettel testmagasságára (175 centiméter), valamint arra, hogy nagyobb eséllyel nyerhet a mínusz 80 kilogrammosok között, 101 kilogrammról lefogyott 78-ra.

Az erőteljes diéta és a verseny utáni visszatöltés következtében azonban több helyen is kiújult a gerincsérve, ezért két hétig ágyban kellett feküdnie, és sok fontos versenyről lemaradt.

„Sérülésem ellenére iszonyatos versenyláz tombolt bennem, és úgy gondoltam, még egyszer meg kell méretnem magam. Gyógytornával és más módszerekkel másfél év alatt sikerült rendbe hoznom a gerincemet, aminek köszönhetően újra belevághattam a felkészülésbe. Három nagy, nálunk rendezett viadalon is elindultam. A WBPF versenyén abszolút magyar bajnoki címet szereztem, ezzel kvalifikáltam magam a WBPF rendezte Európa-bajnokságra, amelyen második lettem. Ezt követően újabb másfél év pihenő következett, majd amikor készen álltam az újabb erőpróbákra, jött a koronavírus-járvány. Testileg és lelkileg is kimerített, hogy nem tudtam biztosan, vajon lesznek-e versenyek. Szerencsére el tudtam indulni két nemzetközi viadalon, amelyet Magyarországon rendeztek. Az erős mezőnyt felvonultató Wabba Hercules Olympián megnyertem az ötven plusz kategóriát, illetve a negyvenes kategóriában harmadik lettem. Ezt követte a római világbajnokság, amelyet sikerült megnyernem.”

 

 

Kincses László idén szerzett még egy első és egy második helyet a Blade NPC Regional Cupon, valamint aranyérmet nyert a negyvenöt és ötvenes kategóriában a nemrég záruló római vb-n. Az abszolút kategóriában ugyanakkor a második helyet kaparintotta meg, így épphogy lemaradt a profi kártyáról, és ami fájóbb, a Mr. Olympiáról is. A jövő heti, szlovéniai IBFF-versenyen is szeretne első lenni kategóriájában, s ha sikerül, fél év pihenő után újra nekiveselkedik a profi kártya megszerzésének.

A magyar testépítő sikerének gyökerei messzire nyúlnak vissza, mindig volt, aki egyengette a karrierjét.

„Nagyon sokan segítettek, de leginkább két fiamat, az idősebb Dávidot és a fiatalabb Noelt emelném ki, akik mindvégig mellettem voltak. Nem volt könnyű, sőt kifejezetten megterhelő volt végignézniük a versenyfelkészülésemet, főként a fiatalabbik gyermekemnek. Mivel ő kajak-kenuban és ökölvívásban sikeres, rengeteg támogatást nyújtott nekem. Meg akartam neki mutatni, hogy ha az ember sikerre éhes és kitartó, még ilyen korban is érhet el kiemelkedő teljesítményt. Szintén mindvégig mellettem állt a párom, Virág Nikolett. A korábbi világbajnok Jenei Istvánt sem hagynám ki a felsorolásból, de idekívánkozik jó barátom, az egykori junior-világbajnok Elek Zsolt, valamint jelenlegi trénerem és barátom, Kovács Margit is. Mindmáig óriási támogatást kapok a gerillak.hu munkatársaitól, akik remek társaim is egyben.”

Ötvenéves kora ellenére Kincses László nem hisz abban, hogy a kor gátat szabhat célkitűzéseinek. Mivel az átlaghoz képest jóval később kezdte el a testépítést, izomzata érik, így akár még három-négy évig is eredményesen versenyezhet.

Ebben sokat segítenek neki példaképe, a nyolcszoros Mr. Olympia-bajnok Ronnie Coleman edzésvideói. Testépítőkörökben jól ismert, hogy 2017-ben a remek sportember derekába épített négy csavar mindegyike eltört, ami miatt újra meg kellett műteni gerincét.

„Amikor a beavatkozás után óriási fájdalmak közepette feküdt a kórházi ágyon, a hozzá beengedett riporter megkérdezte tőle, ha visszatekerhetné az idő kerekét, vajon másképpen csinálna-e mindent. Coleman erre ezt felelte: »Igen. Nem egyszer guggolnék bele a négyszázharminc kilogrammba, hanem kétszer«” – idézi fel a magyar testépítő a nem mindennapi esetet.

Kincses László példaképei között szerepel még az egyszeres Mr. Olympia-győztes Dexter Jackson, aki 51 éves korában is megállja a helyét a legjobbak között; a legutóbbi Mr. Olympián kilencedik helyen végzett.

„Amíg a küzdősportokban nem ritka, hogy bemelegítésnél vagy nyújtásánál az ellenfelek segítik egymást, sőt még néhány szót is váltanak, addig testépítésben ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom. Több élversenyzővel is edzettem együtt, de amikor segítségre volt szükségem, hátat fordítottak. Amikor sikeres lettem, azt vettem észre, egyszer csak elfogytak körülöttem a barátok. Itthon nem látok összefogást, a testépítők és edzőik nem tudnak örülni a másik sikerének.”

Fotók: Gömör Tamás

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.