Arnold Schwarzenegger szerint ez a négy eszköz kell az otthoni kondiedzéshez

Arnold Schwarzenegger elmondta, szerinte milyen eszközökből és körülbelül mennyi pénzből lehet kiépíteni otthon egy megfelelő edzősarkot.

A koronavírus-járvány tetőpontján, a nagy bezártság közepette különösen aktuális volt a kérdés: hogyan rendezhetnénk be otthonra egy megfelelő konditermet? Bár azóta szerencsére jóval szabadabban élhetjük a mindennapjainkat, a téma továbbra is sokakat érint. Kiváltképp, hogy akadnak olyanok, akik ódzkodnak terembe járni, vagy egyszerűen anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak. Persze a megfelelő otthoni „kondipark” kiépítése sok mindentől függ, így például a céloktól, a helytől vagy épp az anyagi lehetőségektől. Mindenesetre a napokban a testépítés egyik legnagyobb alakja,

Arnold Schwarzenegger elmondta, szerinte hogyan lehet körülbelül ezer dollárból, azaz mintegy 350 ezer forintból vagy még kevesebből kialakítani az otthoni kis edzősarkot.

Elsőre jelentős összegnek tűnhet, de induljunk ki abból, hogy egy átlagos havi konditerembérlet ára havi szinten 20 ezer forint, azaz éves szinten körülbelül 240 ezer forint. Vagyis hosszú távon megtérülhet a befektetés. Na de nézzük, milyen eszközök beszerzését javasolja a 76 éves osztrák sportember. Ehhez szerinte a következőkre van szükség: súlyzórúdra, tárcsákra, guggolókeretre, és egy edzőpadra. Nézzük őket egyenként, kitekintve kicsit az itthoni árakra.

„Könnyű belátni, ha az ember erősebb és fittebb akar lenni, nincs megfelelőbb eszköz a súlyzórúdnál – írta a rendszeresen közzétett hírlevelében. – Nem véletlenül tartják az erőedzés királyának. Szabadon növelhető a súly, nagyon sokoldalú eszköz, és szinte elpusztíthatatlan.”

Itthon körülbelül tizenöt-húszezer forintért már kapunk rudat, de nézzük a többit.

„A rúd már megvan, de kell valami, amit a végére pakolunk. Ez a tárcsák típusától és súlyától függően egyre drágább lehet. Mindenesetre ezek a jól bevált tárcsák nagyszerűen használhatóak.”

Itt már nehezebb belőni az árat, mert ez valóban egyénfüggő. Kiindulásnak talán elég annyi, hogy egy 30 kg-os készlet körülbelül tizenöt-húszezer forint, míg egy-egy tízkilós tárcsa hét-tízezer forint körül mozog. És akkor lássuk, mi a helyzet az erőkerettel?

„A guggolókeret nem nélkülözhetetlen, de nagyon sokat segít abban, hogy biztonságosan és helyesen végezzük az adott gyakorlatot – folytatta. – Ráadásul elég strapabíró, és van hozzá húzódzkodórúd, ami a hátedzésnél igencsak hasznos tud lenni.”

Főleg a kezdőknek nélkülözhető eszköz, de ha akarunk egyet, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, egy nívósabb guggolókeret ára ugyanis százötven-kétszázezer forint körül mozog. Mellesleg elég nagy helyet foglal el, sokaknak emiatt sem feltétlenül optimális otthonra. Ebből a szempontból jóval előnyösebb az edzőpad.

„A fenti három eszköz már elég ahhoz, hogy kellően erőssé váljon az ember, de aki komolyan veszi a testépítést, annak egy padot is be kell szereznie.”

Ennek az ára körülbelül húsz- és százezer forint körül van, persze lehet ennél drágábban is kapni. Más eszközök (kézi súlyzók, kettlebell, húzódzkodórúd, medicinlabda) is hasznosak lehetnek, ám biztos, hogy a Schwarzenegger által javasolt eszközökkel és rendszeres, tudatos edzéssel bárki látványosan növelheti a fizikumát.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül
Kéri Veronika remek formában várja a dupla Balaton-kört
Június közepén rendezik meg az idei Gerecse 50-et
Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá
Nehéz volt esőben és szélben futni, de aranyat nyert Tapolcán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.