Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Az osztrák testépítő-legenda egy friss kutatásra hivatkozik, amely szerint egy kiadós edzés után bármennyi proteint képes feldolgozni az emberi szervezet.

Mennyi fehérjét érdemes fogyasztania egy amatőr vagy hobbisportolónak? Mi az a mennyiség, ami már inkább káros, mint hasznos. Egyáltalán mennyit képes megemészteni a szervezet? Káros-e a vesékre, vagy nyugodtan fogyasztható? Ezekre a kérdésekre ezúttal nem akarunk választ adni, mindenesetre a testépítés legnagyobb ikonjának tartott Arnold Schwarzenegger heti szinten közzétett hírlevelében arról ír, hogy szerinte egyáltalán nem igaz az a korábban gyakran hangoztatott nézet, amely szerint az emberi szervezet csak húsz gramm fehérjét tud megemészteni naponta.

„Hallottátok azt a korábbi feltevést, miszerint a szervezet csak húsz gramm proteint tud feldolgozni? – tette fel a kérdést a 76 éves korábbi osztrák-amerikai sportolólegenda. – Nos, ez az elmélet egyre kevésbé védhető. Egy új kutatás kimutatta, hogy egy edzés után az izmok korlátlan mennyiségű fehérjét képesek felhasználni. A kutatás során az egyik csoportnak húsz, a másiknak száz gramm proteint adtak az edzés után. A tapasztalat pedig az volt, hogy a százgrammnyi adag sokkal jobban növelte a fehérjeszintézist, és ami ennél is fontosabb, még az elfogyasztás után tizenkét órával is fokozódott. Ez is azt bizonyítja, hogy a szervezet egy kiadós edzés után bármennyi fehérjét képes beépíteni. Ezért az sem lényeges, hogy a napi fehérjemennyiséget különböző adagokra bontsuk, mindenki maga döntheti el, neki hogyan kényelmesebb.

Ugyanakkor azt nem tudni, hogy ez a mennyiség hosszú távon milyen hatást gyakorol az izomnövekedésre, mint ahogyan azt sem, hogy az emberek szervezete hogyan reagál a különböző típusú fehérjékre.

A kutatásban tejsavófehérjét használtak, ami egy lassú felszívódású fehérje. De ha szeretnél több fehérjét fogyasztani edzés után, megteheted, és biztos lehetsz benne, hogy a szervezeted hasznosítani tudja. És ha bárki aggódna, akkor emlékeztetném rá, hogy a kutatók már azt is bizonyították, hogy a magas fehérjetartalmú étrend nem okoz veseproblémákat.”

Arnold Schwarzenegger egyébként köztudottan nagyon odafigyel az étkezésére, nemrég azt is elmondta, hogy egészségügyi megfontolásból már hetven százalékban növényi eredetű étrenden él, a maradék harminc százalék pedig csak azért van, mert egy jó steaknek még mindig nem tud ellenállni.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Tavaly nem sikerült megdöntenie az egyéni csúcsát, de idén újra megpróbálja
Elázott, lehűlt, fájt a vádlija, mégis pályacsúcsot ért el
Eladta az autóját, hogy ott lehessen a világ egyik legkeményebb futóversenyén

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.