Három év alatt futballistává gyúrta magát az Arsenal sztárja

A londoniak labdarúgócsapatába berobbanó, nem is olyan régen még vékony Eddie Nketiah mostanra látványos izomtömeget épített.

Az utóbbi hetekben nagyszerű formában futballozik Eddie Nketiah, a 23 éves csatár sokak szerint hosszú távon is az Arsenal egyik kulcsembere lehet. Az biztos, hogy Gabriel Jesus sérülése óta sokkal több lehetőséget kap, és él is vele: a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, a Manchester United ellen két góllal vette ki a részét a 3–2-es sikerből. A feltűnő teljesítményjavulásban nagy szerepet játszik, hogy

néhány év alatt rengeteget erősödött, jókora izomtömeget szedett magára.

A The Sun közzétett róla egy 2019-es és egy idei képet, a különbség pedig szemmel látható. A lap azt is kiderítette, hogy egy ideje Chris Varnavas személyi edzővel dolgozik, a kemény súlyzós edzések mellett a megfelelő alvásidőre és az étkezésre is nagyon odafigyelnek.

„Amikor először lejött hozzánk, eléggé alultáplált volt – mondta róla Chris Varnavas. – Kedvelem benne, hogy nagyon alázatos, jó vele együtt dolgozni. Emellett fontos, hogy mindig hitt magában, és abban, hogy ő lehet az Arsenal első számú csatára.”

A hit egyébként is nagy szerepet játszik az életében, a cikk szerint a tehetséges támadó mélyen vallásos. A lap hozzátette, kezdetben napi 3000-3500 kalóriát vitt be, és az úgynevezett hipertrófia-edzést alkalmazta, aminek a látványos izomnövelés a célja. A képek tanúsága szerint sikerrel járt, és jó úton jár afelé, hogy tényleg a londoniak meghatározó csatára legyen.

Nyitókép: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.