Idén ismét csúcsra tör a testépítés koronázatlan királynője

Ashley Kaltwasser még 35 évesen is a Bikini Olympia kategória egyik nagyágyúja, és idén eltökélt célja, hogy negyedszer is feláll a dobogó felső fokára.

Már négyévesen tornázott, később öttusázott és atletizált, végül azonban az egyik edzője tanácsára a testépítésben teljesedett ki. Ashley Kaltwasser neve fogalom a testépítés világában. A 35 éves amerikai sportoló 2013 és 2015 között háromszor nyerte meg a Bikini Olympia kategóriát a Ms. Olympián, ami azonban ennél is nagyobb teljesítmény, hogy eddig összesen negyvenegy profi (IFBB Pro) versenyen lett első, amivel az összes divíziót, a férfiakat és a nőket is tekintve abszolút rekorder. Olyannyira, hogy a második helyen a 29 profi győzelemmel büszkélkedő, 2008-as Mr. Olympia-győztes Dexter Jackson áll.

Ashley Kaltwasser azonban nem elégszik meg ennyivel, és Jay Cutler Youtube-on is közzétett műsorában arról beszélt, hogy idén szeretné negyedik alkalommal is megnyerni a Bikini Olympia kategóriát. És persze azt is hozzátette, hogy tudja, miben kell ehhez javulnia, de egyáltalán nem tartja lehetetlennek, hogy 2015 után ismét övé legyen az aranyérem. Mellesleg még ennyi idősen is a közvetlen élmezőnybe tartozik, a tavalyi versenyen harmadik lett, ami tizenkétezer dollárnyi, azaz körülbelül 4.2 millió forintnyi pénzjutalommal járt együtt.

Nemrég a Muscle&Fitness készített vele interjút, amiben elmondta, hogy legjobban a vállát szereti edzeni, legszívesebben a Karib-szigetekre utazna, és hogy ha néha van egy kis szabadideje, akkor jobban kedveli az „unalmasabb” tevékenységeket, így gyakran vásárolgat vagy megnéz egy dokumentumfilmet. A legérdekesebb azonban kétségtelenül az volt, amikor arról kérdezte a lap, hogy korábban gondolta volna-e, hogy még ennyi idősen is nívós versenyeken indul.

„Egyáltalán nem, minden képzeletemet felülmúlta az az út, amit eddig bejártam – mondta. – Amatőrként az volt az álmom, hogy profi legyek, aztán az, hogy kvalifikáljam magam a Ms. Olympiára. Amikor megnyertem az elsőt, az mindenkit meglepett, engem is. Az pedig egészen elképesztő, hogy háromszor is győzni tudtam. Most már csak sodródom az árral, és élvezem, hogy versenyzek. Ebben a kategóriában is folyamatosan fejlődik a versenyzők fizikuma, ezért egészen hihetetlen, hogy még mindig lépést tudok tartani a korral.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon
Nyolc éve fut, ám most érzi magát a legjobb formában
Pályázaton keresik a Futókörök napja szervezőit
Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon
Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.