Jó tanácsok kezdőknek: ne a kort nézzük, ha személyi edzőt választunk

Friss diplomás edzővel vagy tapasztalt trénerrel érdemes együtt dolgoznunk nekünk, vendégeknek? Nagyobb konditermet keressünk vagy inkább egy kisebb, otthonosabb helyet? Egyáltalán, miről ismerszik meg a jó edző? Czinder Ákos személyi edző válaszol.

 

Fiatalon kezdett személyi edzőként dolgozni. Milyen nehézségekkel találkozott az első években?
Fél évet dolgoztam személyi edzőként, és rögtön le kellett állnom a Covid miatt, vagyis már a pályám elején nagy akadállyal néztem szembe. Ráadásul egy kisebb konditeremben kezdtem a hivatásom, ahova leginkább a környéken élő emberek jártak, tehát érthető módon nem volt túl nagy kereslet a tanácsadásra. Beláttam, hogy ha sokakhoz szeretnék eljutni, egy nagy edzőterem-hálózathoz kell csatlakoznom, amit már ismernek, és szeretnek a sportolók.

Jellemző, hogy a fiatalabb edzőkkel szemben bizalmatlanabbak a vendégek?
Ahogy a legtöbb szakmában, úgy nálunk is bizonyos tekintetben hátrányban vannak a fiatalok. Huszonhárom éves voltam, amikor az első személyi edzésemet tartottam, és úgy éreztem, hogy a nálam idősebb vendégek nehezebben fogadják el tőlem a tanácsokat, mint egy tapasztaltabb társamtól. Érthető, hogy a gyakorlat hitelességet feltételez, ugyanakkor a fiatalok mellett szól a friss tudás. Ilyenkor még főként a tanultak szerint építjük fel az órákat, nem pedig a saját szokásaink szerint, éppen ezért jó esetben tudatosabban vezetjük az edzéseket, mintha a rutinra alapoznánk. Viszont nem lehet kijelenteni, hogy a fiatalabb vagy az idősebb személyi edző a jobb, egy régóta dolgozó tréner is naprakész tud maradni az elméleti ismeretekben.

Az induláskor megtapasztalta, milyen, ha egyedül, a közösségi médiára támaszkodva építi és hirdeti személyi edzői szolgáltatását, ahogy azt is, milyen beállni egy nagy terem mögé. Melyik a jobb döntés egy pályakezdőnek?
Valóban, a saját tapasztalataim alapján tudok különbséget tenni. Egyértelműen jobb, ha a kezdetekkor valaki egy nagy céghez csatlakozik.

Bár több kötelezettséggel jár, anyagilag kevésbé jövedelmező, mégis ez a helyes döntés. Nagy előnye, hogy csapatban dolgozhatunk, együttműködhetünk a többi személyi edzővel, tanulhatunk egymástól.

Mindenki máshogy építi fel az órákat, és érdemes megfigyelni, hogy ki milyen elv szerint dolgozik, mert így mi is fejlődhetünk. A vendégek is könnyebben megtalálnak minket, köszönhetően a hely ismertségének, tehát több emberhez juthatunk el. Mégsem kell félnünk attól, hogy túlterheljük magunkat, hiszen ha egy edzőnek túl sok vendége van, mondhatja azt is, hogy nem tud pluszórát vállalni, ugyanakkor nem mond nemet a sportolni vágyó személynek, hanem átirányítja egyik edzőtársához. A szakmában ezt nem mindenki mérlegeli, és inkább minden erejüket meghaladva a nehezebb utat választják, ami a vendégeknek sem kedvez.

Beszéljünk az edzéseiről!
Az akrobatikaedzéseket kifejezetten szeretem, és úgy látom, hogy az alapgyakorlatok remekül beépíthetők az edzéstervbe. A sok saját testsúlyos feladat kifejezetten jó azoknak, akik most kezdik a mozgást, illetve nagy biztonságot ad, hiszen általa jobban megismerjük a testünket, és megerősödnek a törzsizmok, ami nélkülözhetetlen a sportoláshoz. Eddigi legnagyobb sikertörténetem is így indult. Van egy vendégem, akivel másfél éve kezdtem együtt dolgozni, esetében is saját testsúlyos gyakorlatokkal színesítettem az edzést. Az első alkalommal olyan rosszul lett, hogy felfordult a gyomra, és biztos voltam benne, hogy többé látni sem akar konditermet. Mégis visszajött hozzám, és közösen szemmel látható változást értünk el – mára nagyon szép formát nyert el, és még mindig képes fejlődni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.