Jövőre folytatódnak a népszerű közösségi edzések, némi újdonsággal

Borlai Gerzson technikája a precizitásra épül, nála minden edzés az alapok tökéletesítésével kezdődik, és ma már nem tíz ember megy el az órájára.

Ahogy edző lett, azonnal csoportos órákban gondolkodott. Fel sem vetődött, hogy egyéni foglalkozásokat vezessen, hiszen utóbbi formában könnyebb átadni egy erős alapot?

Ismerem az egyéni sport előnyeit és hátrányait – mondta Borlai Gerzson. – Gyerekkoromban úszással kezdtem, majd áttértem a vízilabdára, mert engem a csapat motivált, a családomban is mindenki szívesebben választotta a közösségi sportokat. Ugyanakkor én is tartottam egyénre szabott edzéseket, a Testnevelési Egyetem után két évet dolgoztam személyi edzőként külföldön.

Itthon újra a csapat érdekelt, nem sokat gondolkodtam rajta, hogyan tovább: sportolói közösséget akartam építeni. Ebből született a Borlai Training.

Elsőre sikerült?

A közösségépítés jól ment, de a terveimet megváltoztattam. Emlékszem, az első órámra tíz ember jött el, és közöttük senki sem tudott szabályos guggolást csinálni – nem azért, mert ügyetlenek voltak a sporthoz, hanem mert nem tanította meg nekik senki. Felismertem, hogy rengetegen sportolnak úgy, hogy nem fordítanak időt a helyes mozdulat elsajátítására. Innen kezdve új célt tűztem ki: közösségépítés és edukáció. Aki eljött hozzám, mindenkinek megtanítottam a pontos légzésgyakorlatot és mindent, amire szükség van az edzéseken, mint a guggolás vagy a fekvőtámasz.

Látványosak a szabadtéri edzései, rengetegen mozognak együtt Budapest terein. Árulja el, hogyan képes sportolásra hívni ennyi embert?

Alapvetően saját testsúlyos gyakorlatokat csinálunk, amit valóban nehéz ilyen nagy létszámban közösen végezni. A titok a jó bemelegítés, ami segít elindítani a mozgást, persze ez nem minden. Nem akarom, hogy például csupán futásból vagy steppados feladatokból álljon a közösségi edzés, mert valami újat akarok tanítani.

Elég néhány új, saját testsúlyos gyakorlat a cél érdekében?

A legjobb forma eléréséhez természetesen nélkülözhetetlen a súlyzós edzés, vagyis a konditerem. Ezen a ponton fontos, hogy megkülönböztessük a gépekkel végzett kötöttpályás súlyzós edzést a szabadsúlyos edzésektől. Utóbbi hosszú távon kifizetődő, hiszen az egylábas súlyzós guggolások, a húzódzkodás vagy a nagysúlyos guggolás javítja a mozgáskoordinációt, és adott esetben jobban reagál a test egy kibillenés során. Az egyensúly nagyon fontos.

Tehát ha valaki kisportolt, izmos alakot szeretne, nem elég önmagában a saját testsúlyos edzés, ezért mindig nagyon örülök, ha a velem együtt tornázók konditermi edzéstervet kérnek.

Ilyenkor maximálisan támogatom a hozzám forduló embereket, megbeszélést tartunk, felmérem, hogy mennyit bírnak, és miben kell javítani a mozdulatokat, utána kezdődhet a munka.

A tornatermek és városi terek mellett hiányzik még a víz?

A víz szeretete megmaradt, mindig keresem az alkalmat, hogy extrém vízi sportot gyakoroljak, például rajongok a hullámszörfért, viszont a medencébe nem vágyom vissza. Gyerekkorban megvolt a maga helye az uszodai edzéseknek, hiszen közösségben voltam a kortársaimmal, amit élveztem, de ma nem akarok olyan sportot folytatni, amiben nem vagyok elég jó – inkább arra koncentrálok, amiről eleget tudok. Azt megjegyzem, hogy a napokban találkoztam egykori vízilabdázó társaimmal, és eljátszottam a gondolattal, milyen lenne folytatni, de beláttam, jobb, ha ez csak gondolat marad.

Töretlenül folytatódnak a Borlai Trainingek?

Pontosan, egy kis kiegészítéssel… 2023-ban nagyobb hangsúlyt akarok fektetni a táplálkozásra, mert ez az egészséges életmód legfontosabb része. Ha nem eszünk jól, hiába sportoltunk – elbukjuk a mozgás eredményét.

Jól tudom, milyen nehéz beépíteni új szokásokat a napi rutinba, én is ember vagyok, nekem is nehézséget jelent, hogy mindig megfelelően táplálkozzak.

Ezért olyan étrenden dolgozom a háttércsapatommal – orvosokkal, dietetikusokkal –, ami egyszerűen átültethető a mindennapokba. Vagyis új videós anyagokkal és táplálkozási tanácsokkal folytatjuk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.