Két magyarral rajtol a Mr. Olympia

Ötvenhetedik alkalommal rendezik meg a profi testépítők csúcseseményét, a Mr. Olympiát, amelyen a klasszikus testépítés kategóriában Molnár Péterért és Király Lászlóért is szoríthatunk.

Több okból is izgalmasnak ígérkeznek az október 7. és 10. között az egyesült államokbeli Orlandóban immáron 57. alkalommal sorra kerülő Mr. Olympia, kiváltképpen a klasszikus, súlykorlát nélküli kategória küzdelmei. Egyrészt azért, mert a címvédő egyiptomi Mamdu Elszbiaj (Big Ramy) első számú kihívója, a hétszeres győztes amerikai Phil Heath nemrég visszalépett az eseménytől, így eggyel csökkent a győzelemre esélyes kihívók száma. Másrészt azért, mert az egyiptomi váltig hajtogatja, megvédi címét – látva izmait erre egyébként tényleg valós az esélye –, de vélhetően ebbe többeknek is lesz beleszólásuk. Harmadrészt pedig azért, mert a szeptemberi Arnold Classic USA nyílt kategóriájának győztese, Nick Walker minden követ megmozgat, hogy letaszítsa Big Ramyt a trónról.

Az első Mr. Olympiát 1965-ben rendezték meg New Yorkban, és az amerikai Larry Scott lett a verseny első bajnoka. Az elmúlt csaknem hatvan év során az amerikai testépítők taroltak az eseményen, ugyanis 35 alkalommal ők vihették haza a győztesnek járó Sandow-trófeát: Lee Haney (1984–1991) és Ronnie Coleman (1998–2005) sorozatban nyolcszor, Phil Heath pedig hétszer (2011–2017), hogy csak a legnevesebbeket említsük.

 

Molnár Péter teljesítményét is figyelemmel követhetjük

 

A szakértők szerint idén is mutatkozik némi esély, hogy ismét amerikai versenyző végezzen az élen, hiszen színpadra lép 2019 győztese, Brandon Curry, illetve a bombaformában lévő Nicholas Walker is. Dobogóra kerülésre, de akár a győzelemre is esélyes lehet még a holland William Bonac, aki 2019-ben második lett a Mr. Olympián és az iráni Hadi Csupan, a 2019-es Olympia bronzérmese.

Mi, magyarok inkább az október 9-i, szombati klasszikus testépítő kategória versenyeit várjuk, hiszen két honfitársunkért, Molnár Péterért – ő szeptemberben 8. lett élete első profi megméretésén, az Arnold Clasic USA-n – és Király Lászlóért izgulhatunk. A két magyarnak 28 testépítővel kell felvennie a küzdelmet, közöttük a 2020-as Arnold Classic klasszikus testépítő kategóriájában győztes Costa Rica-i Alex Cambroneróval, a 2018-as és a 2019-es Arnold Classic (klasszikus testépítés) harmadik helyezettjével, az egyesült államokbeli Courage Oparával vagy az idei Arnold Classic-győztes (klasszikus testépítés), ugyancsak amerikai Terrence Ruffinnal.

A 2020-as Mr. Olympia férfidöntőjéről készült rövid videót itt találják, a Mr. Olympia eddigi győzteseinek nevét pedig ide kattintva olvashatják el.

 

A 2021-es Mr. Olympián induló testépítők névsora (nyílt verseny):

William Bonac (Hollandia)
Hadi Csupan (Irán)
Brandon Curry (Egyesült Államok)
Nathan De Asha (Egyesült Királyság)
Mamdu „Big Ramy” Elszbiaj (Egyiptom)
Regan Grimes (Kanada)
James Hollingshead (Egyesült Királyság)
Hunter Labrada (Egyesült Államok)
Patrick Moore (Egyesült Államok)
Hasszán Mosztafa (Egyiptom)
Andrea Presti (Olaszország)
Justin Rodriguez (Egyesült Államok)
Mohamed Saban (Egyiptom)
Vladiszlav Szuhorucsko (Ukrajna)
Iain Valliere (Kanada)
Nicholas Walker (Egyesült Államok)
Akim Williams (Egyesült Államok)
Roelly Winklaar (Curacao)

 

Címlapon az egyiptomi Mamdu Elszbiaj

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.