Ahogy beérek a konditerembe, látom, Molnár Péter éppen egy vendéggel beszélget. Majd meglát, fogad, leülünk a terem előtt kihelyezett kanapéra és mesélni kezd, miközben az emberek csak jönnek, a bajnok pedig mindenkit köszönt. Tisztelik az amatőrök és profik egyaránt. Több mint két évtizedig kis túlzással legyőzhetetlen volt. Egyes pletykák szerint, amikor a versenyzők meglátták, hogy Molnár Péter is indul a mezőnyben, csak legyintettek, mondván, ezt az aranyérmet úgyis Peti viszi el. Kihozta magából a legtöbbet, erről tanúskodik több mint száz verseny, rengeteg barát és megszámlálhatatlan támogató itthon, valamint külföldön. Mondják is, élő legenda. De vajon hogyan jutott ilyen magasra a magyar testépítő és hogy érzi magát ma? Tényleg örökre visszavonult a versenyzéstől?
„Ezt nagyon nehéz lesz elengedni, hiszen része volt az életemnek. Ugyanakkor tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Éppen a napokban írt nekem egy top Mr. Olympia-versenyző, aki szintén visszavonult a versenyzéstől, és felajánlotta, hogy ha segítségre van szükségem, csak szóljak neki. A miénk egy szélsőséges műfaj, nem egyszerű a leállás” – kezdi a beszélgetést Molnár Péter, majd a terveiről kezd beszélni.
Fotó: Garamszegi Péter
Jelenleg a családalapítás áll a középpontban, ezenkívül vannak üzleti tervei, amelyeket szeretne megvalósítani. De azt sem tartja kizártnak, hogy még egyszer visszatér, mivel úgy gondolja, nem úgy köszönt el a versenyzéstől, ahogy tervezte.
„A vége felé közeledve a barátaim azt mondták, hogy nem ismernek rám, nem voltam önmagam. Be kell látnom, hogy a Mr. Olympia valóban megváltoztatott. De hogyne változtatott volna, hiszen Amerikában ez a testépítés csúcsa, ahogy, mondjuk, Magyarországon a FitParádé.
Én pedig túl komolyan vettem, és a szélsőségen belül is szélsőséges voltam.”
Molnár Pétert tehát jó eséllyel még láthatjuk a színpadon, de úgy már sosem fog versenyezni, ahogy húsz éven keresztül szinte minden szezonban. Ami biztos, hogy a konditeremben is megtalálható lesz sportolóként és edzőként.
Fotó: Garamszegi Péter
„Szerintem egy férfi számára fontos, hogy kihívásokkal éljen, mert csak így tudjuk felmérni, hogy kik vagyunk és mire vagyunk képesek. Illetve ne felejtsük el, hogy a férfiak között farkastörvények uralkodnak, tiszteljük egymást, de közben megpróbáljuk lenyomni a másikat, ami bizonyos mértékig egészséges. Ez hiányozni fog az életemből, viszont ha őszinte akarok lenni, a kényelem is hiányzott” – magyarázza a konditeremben ülve, ahol egész falnyi érem, kupa, nyeremény sorakozik, egytől egyig az elmúlt két évtizedről mesélnek, akárcsak a bajnok teste. Molnár Péter nem titkolja, pályája végéhez közeledve a felkészülés alatt a „lábnapokon” azért imádkozott, hogy a térde bírja a terhelést, és egy kicsit a derekára is panaszkodik, de mindent összevetve sikerült megőriznie az egészségét. Kérdezem is, mit csinált volna másképp, amelyre meglepő válasz érkezik.
„Fiatalon elkövettem azt a hibát, hogy nem hallgattam a tapasztalt sportolókra, inkább mentem a saját fejem után. Ha pedig valaki jobbnak bizonyult, fejlettebb volt egy adott izomcsoportja, nem törődtem a természet adta adottságaival.
El akartam tanulni tőle a receptjét nem törődve az őserővel és annak okaival. Mondhatnám, az ő elődei lehet, eveztek, míg az enyémek fát vágtak. Lehet valakinek szép a háta, de ha egyszer ez egy adottság, akkor te edzhetsz bármennyit, a hátad akkor sem lesz olyan. Javítani tudsz rajta, de az elszántság sérüléshez vezethet.”
Harminchét év után Molnár Péter volt az első magyar férfi testépítő, akit meghívtak az Arnold Classicra, maga Arnold Swarzenegger kívánt neki sok sikert a színpadra lépés előtt. Pályája során eddig több ezer embert motivált az életmódváltásra, és amikor arra kérem, emeljen ki valamit, amire különösen büszke, akkor a célokról kezd beszélni.
„Szegény családból jövök, nem volt apai mintám, nem volt jövőképem, majd jött a sport és hirtelen minden értelmet nyert. Megtanultam küzdeni, gondoskodni magamról, és ami különösen fontos, megismertem magam, megtanultam, hogy mire vagyok képes.
Egy profi egy fakanállal is tud edzeni, de ha megteheti, akkor nyilván célirányosan izomcsoportokra lebontva tréningezik a gépeken. Ezek az eszközök a kényelmet szolgálják egy szélsőséges és néha kényelmetlen sportban.
Gondoljunk csak az étkezésre, ami kulcsfontosságú, de sokak szemében szélsőséges. Eddigi pályám során volt, hogy hét hónapon keresztül egyhuzamban versenydiétán éltem, ilyen már valószínűleg nem lesz. De az étkezésre szeretnék továbbra is odafigyelni, mára elképzelhetetlennek tartom, hogy ne természetes alapanyagokat válasszak, szemben a mesterséges, sokszorosan feldolgozott élelmiszerekkel.”
A profi háta mögött hosszú út van, és mint mondja, minden perce megérte.
(Nyitókép: Garamszegi Péter)
