Nem a méret a lényeg: íme a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője

A világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője között több mint egy méter a különbség, ám egyvalami közös bennük: a kitartásuknak és a sport iránti alázatuknak köszönhetően mindketten messzire jutottak.

Száztizenhat centiméter. Ennyi a különbség a világ legmagasabb és legalacsonyabb testépítője között.

A 218 centiméter magas holland Olivier Richters (fenti kép) mellett legtöbb sporttársa eltörpül, míg 102 centijével az indiai Pratik Vitthal Mohite hivatalosan tavaly február óta a világ legalacsonyabb testépítője.

Jó kérdés persze, vajon ezekkel az adottságokkal miért éppen ezt a sportágat választották. Nos, aligha árulunk el nagy titkot azzal, hogy Olivier Richters eleinte a kosárlabdával próbálkozott, ám sérülés miatt abba kellett hagynia. A sportolást viszont folytatni akarta, így a labda helyett súlyzókat vett a kezébe, és ekkor még nem sejtette, hogy ezzel lesz majd igazán ismert.

Olyannyira, hogy több híres amerikai filmben is szerepelt. A nézők egyebek mellett láthatták a Fekete özvegy című Marvel-filmben és a King’s Man: A kezdetek című produkcióban is. A filmek világa egyébként sem áll távol tőle, Arnold Schwarzenegger és Dwayne Johnson mellett az elsősorban a James Bond-filmekből ismert Cápa nevű gonosztevőt alakító, mellesleg szintén 218 centiméter magas Richard Dawson Kiel a példaképe.

Fotó: Facebook

Pratik Vitthal Mohitéról (jobbra) viszont eleinte kevesen gondolták volna, hogy testépítőként kerül be a Guinness-rekordok Könyvébe. Nem tagadja, eleinte a legtöbben túl gyengének tartották, és kezdetben a súlyokat is alig tudta megemelni.

Ám elég ránézni a képeire, hogy lássuk, hova jutott. Ma már félórás futással kezdi a napjait, amit két óra edzés, majd újabb fél óra futás követ.

Bár rendkívül büszke, hogy bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe, nem elégszik meg ennyivel: eltökélte magát, hogy megdönti az egy perc alatt elvégzett legtöbb fekvőtámasz rekordját, amelyet Glen Tenove tart 152-vel .

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.