Ókori sporteszköz, amellyel kiválthatók a súlyzós és kettlebelledzések

Méltatlanul keveset használt és kevésbé népszerű. Pedig ma már nem feltétlenül a régi tesiórák kínlódásaiból kell kiindulnunk. Hogy miért jó választás a medicinlabda?

Már az ókorban is használták

Már az ókori görögök is használták a medicinlabda elődjének tekinthető, homokkal megtöltött, állatbőrből készült sporteszközt, amelyet állítólag Hippokratész is előszeretettel javasolt és alkalmazott a sérülések kezelésére. Márpedig ha valami több mint kétezer éven át fennmarad, és mások mellett a gladiátorok, a testnevelő tanárok, a katonák és a sportolók is gyakran edzettek (edzenek) vele, az bizonyára nem véletlen – és önmagában is nyomós érv a medicinlabda mellett.

Szinte mindenre alkalmas

Ahogyan már említettük, remekül használható a regenerációra, nem véletlenül kapta erre utalva a medicinlabda elnevezést. Ám emellett a fogyásban vagy az izomtömeg-növelésben és az erősítésben is nagy hasznát vehetjük, ráadásul, ellentétben a súlyzókkal, sokkal jobban javítható vele a robbanékonyság, és nyújtógyakorlatokhoz, bemelegítéshez is használhatjuk.

Mert labdázni remek időtöltés

Aki szeret sportolni, az vélhetően szeret labdázni. És lássuk be, hosszú távon egyébként is sokkal szórakoztatóbb egy labdát dobálni, elkapni (még ha nehéz is), mint a súlyokat emelgetni. Arról nem is beszélve, hogy a súlyzós edzéssel ellentétben a medicinlabdás gyakorlatok jelentős részét párban érdemes végezni, ami mégiscsak jobb, mint egyedül izzadni a súlyokkal.

Változatossá teszi az edzést

Félreértés ne essék, nem állítjuk, hogy a súlyzós edzés rossz, sőt! Annak is számtalan előnye van, ugyanakkor egyértelmű, hogy minél változatosabb a tréning, annál jobb. Márpedig miért éppen a medicinlabdát ne használjuk, főleg, ha tudjuk, hogy a kutatások alapján hosszú távon sokkal jobb eredmény érhető el, ha bevesszük a repertoárba. És ha már változatosság: a már jól megszokott gyakorlatokat is nehezíthetjük vele, például kiválóan alkalmazható felülésnél, de a fekvőtámasz is nagyobb kihívás, ha az egyik kezünket egy medicinlabdára tesszük.

Ha konditerembe megyünk, a medicinlabdát is bátran vegyük le a polcról!

Biztonságos

Ha a súlyzót vagy a kettlebellt véletlenül a lábunkra ejtjük, annak sajnos súlyos sérülés és több hónapos kényszerpihenő is lehet a vége. A medicinlabdánál viszont nem áll fenn ez a veszély, sőt bátran el is dobhatjuk, és ha idővel messzebbre dobjuk, az remek visszajelzés a fejlődésünkről. Mellesleg nemcsak a lábunk, a parketta sem sérül, ha leejtjük vagy eldobjuk, ami azért szintén nem elhanyagolható szempont – főleg, ha otthon akarunk edzeni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.