Súlyos betegsége ellenére ő az új rekorder

Több mint kilenc és fél órán keresztül plankelt az ausztrál Daniel Scali, egyúttal világrekordot döntött – mégpedig úgy, hogy a legkisebb érintésre is óriási fájdalmat érez a bal karjában.

Aki valaha plankelt, pontosan tudja, hogy már egy-két perc is igen megterhelő tud lenni az elsősorban a törzset és a hátizmokat erősítő – egyébként kimondottan népszerű – gyakorlatból. És akkor képzeljék el, hogy valaki több mint kilenc és fél órán keresztül tartja magát!

Ennyi az új világrekord, egészen pontosan kilenc óra, harminc perc és egy másodperc, amelyet az ausztrál Daniel Scali állított fel. Emberfeletti teljesítmény, és akkor még nem is említettük, hogy az újdonsült rekorder Sudeck-szindrómával küzd, azaz idült végtagi fájdalommal bajlódik, miután tizenkét évesen leesett a trambulinról, és eltört a bal karja.

Elmondása szerint ilyenkor az agy téves üzeneteket küld, ezért egy kisebb szellő vagy érintés is erős fájdalmat tud okozni. Aligha lehet elképzelni, mit érzett, amíg megdöntötte a korábbi rekordot.

Fekvőtámaszokkal és felülésekkel próbálta formába hozni magát és növelni az állóképességét, de tudta, önmagában ez még kevés lesz. Mentálisan is készült, szakemberhez járt, hogy túl tudjon lendülni a holtpontokon.

„Nem volt egyszerű, miután állandó terhelés alatt volt a könyököm és az alkarom. Elég sokat szenvedtem, az egész brutális volt. A térdem és a combom égett, a lábam zsibbadt, a karom pedig szinte lángolt. Utólag mégis azt mondom, hogy megérte. A rekorddöntés után nagy boldogságot éreztem. Elértem a célomat, a csúcsdöntéssel szerettem volna felhívni a figyelmet a Sudeck-szindrómára. Bizonyítani akartam, hogy bármin megy is keresztül az ember, bármilyen fájdalmai is vannak, mindent elérhet, ha mentálisan elég erős. Én sem gondoltam volna, hogy megdöntöm a plank világrekordját, mégis sikerült. Nem egyszerű, amikor állandóan fáj valamid. Vannak időszakok, amikor mozdulni sem mersz emiatt. Szerencsére a sport és az edzés sokat segített” – idézte őt a guinessworldrecords.com

Egyébként jócskán felülmúlta a korábbi csúcstartót, az amerikai George Hoodot, aki 2020 februárjában hatvankét évesen (!) 8 órán, 15 percen és 15 másodpercen keresztül plankelt.

Fotó: Daniel Scali Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.