Tizenhárom hátműtét után is a testépítés megszállottja Ronnie Coleman

Hiába a gerincsebész intelme, Ronnie Coleman nem tudja abbahagyni a testépítést.

A siker áldozatokkal jár.

Bármekkora közhely ez, a testépítés világában is megállja a helyét. Ronnie Coleman társrekordot jelentő nyolc alkalommal nyerte meg a Mr. Olympiát, így joggal tartják minden idők egyik legnagyobb legendájának a sportágban. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az 59 éves amerikai sportolónak összesen tizenhárom alkalommal kellett műteni a hátát, és ez a mozgásán is látszik. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott nemrég dr. Antonio Webb gerincsebész.

„Annak ellenére, hogy számos műtéten átesett már, továbbra is lejár a terembe és nehéz súlyokat emel, ami őrület – idézte a fitnessvolt.com dr. Webbet. – Elképesztő, mekkora a bicepsze, nagyobb, mint az én combom. De ennek ára van. Amit mindig próbálok hangsúlyozni a pácienseimnek, hogy lehetőleg kerüljék a guggolást, mert nagyon sok hátproblémát és sérülést okozhat. Olyan sérülések alakulhatnak, ki, amelyek állandó hát-, és lábfájást okozhatnak, és ezek a folyamatok visszafordíthatatlanok.

A legtöbb erőemelővel és súlyzós edzést végző emberrel az a gond, hogy nem hagynak időt a testünknek a regenerációra. Az rendben van, ha valaki edz, ám idő kell arra, hogy az izmok regenerálódjanak. Ha ezt nem várjuk meg, annak sérülés lesz a vége. Én azt javasoltam Ronnie Colemannek, hogy hagyja abba a súlyok emelését, mert tönkreteszi a testét.

De ő annyira imádja, hogy továbbra is csinálja, és nem bír leállni. Ő minden idők egyik legjobb testépítője, de ennek megfizeti az árát. A siker áldozatokkal jár, erre ő az élő példa.”

A nyáron egyébként Ronnie Coleman maga beszélt arról, hogy sokszor a járás is nehézséget okoz neki, és nagy fájdalmai vannak. Ennek ellenére továbbra is rendszeresen edz, bár azt hozzátette, hogy például a lábtolást messze nem tudja akkora súlyokkal végezni, mint amikor a csúcson volt.

Azért azt tegyük hozzá, hogy Ronnie Coleman fénykorában körülbelül 350–360 kilós súllyal végezte a guggolást és a deadliftet – az ilyesmi pedig eléggé megterheli a gerincet és a hátizmokat.

A Csupasporton a legutóbb Nick Walkerről írtunk, aki megmutatta, hogyan néz ki egy klasszikus edzésnapja, és azt is elmondta, miért végzi ritkán a vállból nyomást.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.