Újévi fogadalmak – fenntarthatóak-e, vagy sem?!

Hogyan éljük túl a kezdeti lendület utáni fásultságot? Miért fogynak el az emberek február végére az edzőtermekből? Csatos Mónika személyi edző ad tippeket, miként lehet túltenni magunkat a nehéz időszakon.

Pedig olyan jól indult az év… Tele voltam energiával, motivált, tettre kész voltam, tele tervekkel. De most valahogy elfogyott a lendület. Ismerős az érzés?!

Az esztendő elején sokan kezdenek bele életmódváltásba, megtelnek az edzőtermek, zsúfoltak a futópadok, hogy a csoportos órák megduplázott létszámairól ne is beszéljünk. De a lendület bizony sokaknál hamar elapad, feladják, mondván, nem látják a változást. Január és február köztudottan a legtelítettebb hónap a konditermekben, az öltözőben alig lehet üres szekrényt találni, az idő előrehaladtával azonban szépen lassan sokan lemorzsolódnak. Hogy történhet ez?!

Egyik ok, hogy túlzott lendülettel és türelmetlenül kezdünk bele a mozgásba. Emiatt nyomban túlterheljük a testünket, izmainkat, ami vagy hirtelen fáradtsághoz, vagy sérüléshez vezet. Nagyon fontos a fokozatosság elve, és az sem árt, ha nem csupán kardióedzésekkel vágunk neki az új életstílusnak, hiszen az gyakran monotonná válik, és az ember hajlamos belefáradni az edzésekbe. Ezekkel együtt mindenféle divatdiéta rabjai leszünk egy darabig, ám tudni kell, ezek többsége nem tartható fenn sokáig.

Csatos Mónika személyi edző összeszedett néhány tippet az év elejére, hogyan, miként érdemes nekivágni az életmódváltásnak.

– Állítsunk fel reális célokat. Ne az lebegjen a szemünk előtt, hogy a második hét végére már biztosan fogyunk nyolc kilót, vagy akkora lesz a bicepszünk, hogy nem jön rá a póló. Mindig apró célokat tűzzünk ki magunk elé, olyanokat, amelyek meg is valósíthatóak. Ha elértük őket, jöhet az újabb!

– Fokozatosság elve. Ne azonnal a legnagyobb súlyt kapjuk le a tartóról. Egyáltalán nem szégyen, ha valaki kisebb súlyokat képes csak emelgetni, sőt. Igenis bátran vegyük le a kisebb nehezékeket, ne érdekeljen, hogy vajon ki mit gondol rólunk. Fontos, hogy a futópadon se azonnal hatvan perc loholással kezdjünk, hetente emeljük a penzumot.

– Legyen jól összerakott edzésterved. Sokan nem szeretik személyi edző segítségét kérni, pedig ha máskor nem, a kezdő lépéseknél fontos lehet a szerepe. Miből mennyit csináljak? Mekkora terheléssel teszek jót az izmaimnak, testemnek? Mire érdemes odafigyelni egy-egy gyakorlatnál?

– Legyünk kitartóak és türelmesek, és ne vonjunk meg magunktól rögtön mindent. Ha eddig naponta egy tábla csokit ettünk meg, érdemes fokozatosan visszavenni belőle és néhány hét alatt elhagyni teljesen. A pihenésről sem szabad megfeledkezni, a regeneráció hiánya könnyen sérüléshez vezet.

Rámehet a mentális egészségünkre, ha nem pihenünk eleget, ez pedig fásultsághoz, kiégéshez vezethet.

Ha a fent leírtakat betartjuk, és kitartóak vagyunk, néhány hónap alatt igenis jelentős eredményt lehet elérni. Szóval, aki a nyári bikiniszezonra gyúr, ezekben a hetekben nem szabad feladnia, legyen kitartó!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.