Bán Andrea már több mint két évtizede fut, de most még nagyobb szerepet kaphat a futás az életében – ő volt szeptember első teljesítője, majd megérkezett Fábián Katalin levele is, aki örökre hálás lehet a dokijának. Radványi András már számtalan maratonival bizonyította, érdemes volt felállni a fotelból, Szász Péter pedig sprinterként megfogadott valamit, és örül, hogy nem tartotta be. Van már „amerikai” csatlakozónk is, Dovák Krisztián voltaképpen helyben készülhet a New York-i maratonira. Az pedig szuper érzés nekünk is, hogy Teszler Gabriella éppen az 500 kilométeres kihívás miatt kapott futásaihoz új lendületet. Hozás Zoltán a futball helyett immár a futásra szavaz, a Lubics Szilviával közös kép is örök emlék lehet neki.
(Akik szeptember utolsó napjaiban csatlakoznak, már októberi teljesítőnek számítanak, és a november 4-i sorsoláson vesznek részt.)
Bán Andrea (Budapest)
Apukámnak köszönhetem a sport szeretetét. Kiskorom óta mindig sportoltam valamit, általános iskolában atletizáltam, azon belül gátfutásban versenyeztem. Később a főiskola mellett találtam rá a futásra, amit a saját időbeosztásom szerint csinálhatok. Több mint húsz éve futok, kisebb-nagyobb megszakításokkal, ahogy érkeztek közben a gyerekeim. Amíg kisebbek voltak, csak a testem-lelkem megmozgatása, szintentartása miatt futottam. Körülbelül négy éve, amióta a legkisebb gyermekem sem igényel annyit belőlem, nagyobb hangsúlyt kap a futás az életemben. Különböző célokat tűzök ki magam elé távban, időben, és ezek megvalósításáért edzek.
Dovák Krisztián (New York)
A futás nekem egyfajta terápia, kimozdít a hétköznapok monotonságából, és szabadnak érzem magam. Mint sokan mások, én is azért kezdtem el, hogy fogyjak. Pár hónap és mínusz 25 kg után kezdett el furdalni a kíváncsiság, hogy esetleg egy-két versenyen is kipróbálhatnám magam. Több mint egy éve futok rendszeresen, és néhány 5 és 10 km-es verseny után már túl vagyok életem első félmaratoniján (Brooklyn half) is, ami óriási élmény volt. Május óta több mint 550 km-t futottam, jelenleg még három kvalifikációs versenyre vagyok a 2020-as NYC Marathontól.
Fábián Katalin (Budaörs)
2009-ben kezdődött… Egy kisebb „szíves” beavatkozás után a doki javasolta a futást. Mondtam neki: „doktor úr, én még a busz után sem!” 🙂 De aztán mégis megpróbáltam 1, azaz egy km-rel. 🙂 Aztán jött egy ötlet kollégákkal… K&H-s maratonváltó, neveztünk is. Muszáj volt felfejlődni a 7 km-re. Annyira sikeres volt a debütálás, a versenyhangulat, hogy innentől nem volt megállás. Újabb és újabb maratonváltók, majd egyéniben 7 km, 10 km. Egyszer csak jött egy Achilles-sérülés, hiszen a nagy igyekezetben elkapott a gépszíj, és következtek az ész nélküli edzések. Úgyhogy elölről kezdtem szépen az egészet, 2 km-től. Az elszántság – az eltiltás – azt eredményezte, hogy megfordult a fejemben a félmaratoni terv – és okosan felkészülve véghez is vittem. 2015. szeptemberében az első félmaratoni távot teljesítettem 2 óra 5 perc alatt. Azóta még 7 félmaratonin (2 óra alatti szintidőkkel), a 2018-as és 2019-es UB-n 10 fős csapattal, egy SPAR-on teljesített 30 km-en vagyok túl és sok kisebb versenyen. Már nem mondanék le a futásról. Életem része lett, és már nem okoz gondot a busz után futni sem. 🙂 Vannak még tervek a jövőre nézve, csapattal is, egyénileg is. Nemcsak a szívemet erősítette meg ez a sport, hanem új barátokat, új élményeket is hozott. A versenyekre készülés célokat teremt. Egy-egy feltöltő edzés a hétköznapokban is „életet menthet”. Úgyhogy… Jöhet az újabb 500 km. 🙂
Hozás Zoltán (Gógánfa)
Gyerekkoromtól sokat fociztam, aztán egyetemi éveim alatt sikerült felszednem pár kilót, és háttérbe szorult a sport az életemben. Ez év áprilisában viszont újra nekiálltam sportolni, de már a futásban találtam meg a boldogságot, és májustól számolva szeptember közepéig 506.39 kilométert tettem meg. Jelenleg az első félmaratonimra készülök. Úgy érzem, a futás a nekem való sport, 2020-ban szeretnék maratonit is futni. (Remélem, a képen látható hölgyet egy futóbolondnak sem kell bemutatni.)
Radványi András (Göd)
Lassan futok, pocakom van, sosem fogok dobogón állni, több versenyt is feladtam már, állítólag ehhez már öreg és tehetségtelen vagyok, de én mégis sokat futok, és élvezem! A futástól hátborzongatóan jó élményeket kaptam, életre szóló pillanatokat! És értékes embereket ismerhettem meg, amiért hálás vagyok. Ezért érdemes volt felállnom a fotelból! Jószívvel javasolom másoknak is, megéri! Nulla sportmúlttal öt éve futok, 2015 tavaszán teljesítettem az első maratonimat, nemrég a 29.-et, ha a 42.2-nél hosszabbak is beleszámíthatnak (hat 100 km feletti). Azt tervezem, hogy okosan, sérülés nélkül futok még kb. életem végéig. Abba még sok minden beleférhet. 🙂
Szász Péter (Székesfehérvár)
A téli hosszú futások és a tavaszi hosszú versenyek után a nyárra csak rövid távok maradtak, és én nagyon megszenvedtem a meleget, így nehezen jött össze az 500 mostanáig – de összejött. Mi az, amiért ennyit (vagy többet) futok? Sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Nincs túlsúly, nincsenek betegségek, nem fáradok el semmilyen fizikai tevékenységtől. De azt a mai napig nem tudom, mi vett rá, mert annyira utáltam hosszút futni, hogy még sprinter koromban megfogadtam: 100 méternél többet soha…
Teszler Gabriella (Szekszárd)
Negyvenhárom éves vagyok, egy tizenhárom éves lány büszke édesanyja. Szekszárdon élek, és egy óvodában dolgozom. Két és fél éve kezdtem el futni, de sajnos egy baleset következtében egy év kimaradt. A tavasszal kezdtem újra lassacskán, de amikor megláttam a kihívásotokat, új lendületet kaptam, és eldöntöttem, hogy ezt megcsinálom. Egy kicsit több mint négy hónap alatt sikerült is. Volt benne sok jóleső (és kevésbé jóleső) hajnali, gyönyörű napfelkeltés futás, négy szuper verseny: rácalmási dagonyázás, szelidi-tavi bulifutás, ballószögi homok, szabadkai csodaszép városi. Nagyon köszönöm nektek az inspirációt, amit tőletek kaptam.
