73 évesen ezer mérföld a cél

Dic Evanst a koronavírus-járvány sem tántoríthatta el, hogy segítsen a helyi kórházon, így a walesi férfi a jótékonysági futóverseny helyett maga akar megtenni ezer mérföldet, és már jóval 800 fölött jár.

Különleges vállalkozásba fogott a 73 éves Dic Evans. A nyugdíjas tanár évről évre versenyt szervez városában, a walesi Aberystwyth-ban, hogy támogassa a helyi kórházat. A koronavírus-járvány miatt azonban az idén májusban nem rendezhették meg az eseményt.

A férfi nem akarta, hogy a kórház – ahol korábban rákbeteg párját kezelték – elessen a megszokott támogatástól, ezért elhatározta, hogy ezer mérföldet fut le, amellyel ismét jótékonysági célt szolgál, a kemoterápiás részlegnek gyűjt.

Eddig valamivel több mint nyolcszáz mérföldet tett meg, ám szeretné, ha június vége előtt sikerülne elérnie a kitűzött célt. Ami az adománygyűjtést illeti, az is jól halad, eddig nagyjából 62 ezer font jött össze a kórháznak.

„Az elmúlt több mint száz napban legalább napi két órát futottam – fogalmazott Dic Evans a BBC-nek. – Fiatalabb koromban természetes volt, hogy megteszek napi tíz mérföldet, ráadásul egy óra vagy annyi sem kellett hozzá. Persze ma már sokkal lassabb vagyok, de az elszántságom nem kopott meg.”

Evans sokszor bizonyította már, hogy a kor nem akadály. Évtizedek óta versenyez, tavaly például korosztályában ezüstérmet nyert a Pugliában, Olaszországban rendezett hegyifutó-világbajnokságon. Tette mindezt annak ellenére, hogy hosszabb ideje sérüléssel küzd, ám így is 52:35 alatt ért célba 6.5 kilométer és 330 méter szintemelkedő után.

A koronavírus-járvány sokakat késztetett egyedi megoldásra. Néhány napja számoltunk be Donna Pass nővérről, aki elhatározta, hogy szabadidő híján munkája szüneteiben, a kórházban teljesíti a West Highland Way nevű patinás versenyt, 96 mérföldet kell futnia a folyosókon.

Rögtön a világjárvány beütésekor, márciusban különleges vállalkozásba fogott a francia Elisha Nochomovitz, aki Barcelona utcái helyett hétméteres erkélyén futotta le a maratoni távot. Honlapunk el is érte őt, mint mondta, oda-vissza szaladgált, mint egy kutya, ám úgy érzi, bizonyította, ha nagyon akarjuk, ilyen körülmények között is lehetett sportolni.

Hasonlót vitt véghez Tóth Kinga is, aki tizenhat méteres kocsibeállóján tette meg a maratoni távot, akkor, áprilisban további hét ilyet tervezett még. Érdekesség, hogy Kinga 1312 és félszer futott végig a kocsibeállón.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.