Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 91 kilométer)
Talán le sem kellene írni, hogy cikkügyileg majdnem befuccsolt a 496-os kísérlet tizenharmadik napja: a tizenháromezer méterre rendelt penzumon szinte mindvégig azon pörgettem az agyam, mi a csudát írok majd a caplatásról, csoszogásról, kocogásról, ivásról, merthogy ezen a futáson semmi más nem történt velem azon kívül, hogy csak tűrtem a monotóniát.
És akkor felbukkant mellettem az igazi Jedi!
Vagy ahogyan a gazdája emlegette: Pöttöm Padavan.
Ami biztos: az „Erő” Jedivel kellett legyen, mert alighogy megláttam, azonnal felpörgött az addig vánszorgó élet a Sződliget és Vác közötti Duna-menti bringaúton.
A tizenháromezer méteres döcögésem ezen pontjától érvényét vesztette az önsajnálat is, hogy jaj, jaj, jaj, ezen a futáson az égadta világon semmi klassz, billentyűre kívánkozó nem történhet, azon kívül, hogy…
Zötyög az élet: a mai, 13 kilométeres penzumra sem lehet rossz szavam…
Nos, a kis Jack Russel terrier lézerkard-villanásnyi idő alatt kiszínezte az esőfelhőktől elszürkített világot, ráadásul úgy, mintha a legszebb rajzfilmek vásznáról penderedett volna ki: rövid, fehér szőr, festőpalettára kívánkozó fekete és aranybarna árnyalatú foltok, apró, örökké szaladó lábacskák, és természetesen az a bizonyos szénfekete, csillogó gomborrocska.
Amúgy Jedivel régebben volt már kalandom, ha jól emlékszem, még valamikor a Covid-hiszti s a karanténkorszak elején; az egyik kocogás során ugyanígy lefékeztem előtte, hogy megcsodáljam, sőt… Lehajoltam, hogy megsimogassam, ám az apróság máris fél méterrel hátrébb volt. Gondoltam, a futás miatt szédülhettem meg, vagy a szemüvegem csapott be, úgyhogy következett az újabb hajlás és az újabb simogató mozdulat, s újból a levegő – a kis terrier megint hátrébb állt. Próbálkoztam harmadszorra is: lehajlás, simítás és megint a semmi…
Mintha mókázott volna velem, de ezt a „táncot” valahol be kellett fejezni, úgyhogy a gazdihoz fordultam, kérdezve, na, ilyenkor mi újság, mire megtudtam a titkot: a pici energiabomba kutyus csak egyvalamitől fél – a simléderes futósapkától.
Nos, a régi tapasztalás belém égett, s mivel a simléderes futósapka most, 2022. április 2-án is a fejemen volt, esélyem sem lehetett arra, hogy sok-sok hónap elteltével haverkodjunk, ugyanakkor a gazdi pontosan tudta, mivel lehet még a legkiválóbb Jedi figyelmét is elterelni: a darabokra tört keksz csodákat művelt, és Pöttöm Padavan a csemegét látva rögvest pózba ült a mobiltelefonom fotólencséje előtt.
Jedi az „Erő” segítségével bűvölte a gazdit a kekszért – sikerrel!
A 496-os kísérlet tizenharmadik futásának hajrája így végül happy enddel végződött: a maradék kétezer méterre az „Erő” már velem volt, feketén-fehéren (és barnán) kiderült, egy igazi Jedi tényleg csodát tesz – főleg, ha hagyja magát lefényképezni.
(…és ki tudja, legközelebb talán a futósapkám sem lesz már annyira ijesztő).
A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI:
12 km: A nyűgös futó „szobra”
11 km: Számmisztika, avagy kezdek belegörbülni
10 km: Fuss, futballista, fuss!
9 km: Hajrá, hajnali futók!
8 km: Futóút a semmibe
7 km: Örülni az utolsónak is szabad!
6 km: Hosszú árnyék az éjszakában
5 km: Nem sikerült, megbuktam…
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
