Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 300 kilométer)
Szerdán, azaz a hét harmadik napján, április tizenharmadikán minden a hármas szám bűvöletében zajlott, ugyanis eljött a pillanat – mégpedig pont akkor, amikor leállítottam a futóórámat –, hogy teljesítettem a 496-os kísérlet háromszázadik kilométerét.
Na szóval, akkor a mára rendelt hármasokról picit bővebben:
Sokszor kérdezik, mi motivál abban, hogy sokat fussak – nos, például ez a léleknyugtató tájkép…
– Háromezer méterenként frissítettem.
– Minden harmadik kilométerbe beletettem kicsivel több tempót – mégpedig azért, hogy legyen valami játékosság is ebben a harmincegy napon át zajló kihívásban, mert nem lehet minden nap ugyanazzal a sebességgel, testtartással, csoszogással haladni előre.
– Három zselét vittem ki az edzésre.
– Megálltam egy 30-as sebességhatárt jelző KRESZ-táblánál (lásd a címlapfotót!), hogy az infografikusunk segítségével legyen belőle 300-as.
– Három képet – dunai hangulatfotó, a szelfi és a szokásos a futóóra adatait regisztráló illusztráció – készítettem a digitális kocogónaplóba, azaz ide, a blogsorozat legfrissebb fejezetéhez a mai futóút apropóján.
– Három óra alatt kocogtam le a huszonnégy kilométert. Mondjuk, azt szerettem volna valahogy kijátszani, hogy amikor lenyomom a stopgombot az órámon, pontosan ez legyen a kijelzőn: 3:00:00, de sajnos a fényképezgetés, az álldogálás, a vízutántöltés, a vasúti átjárónál és a zebráknál való várakozás kicsit keresztülhúzta ezt a tervet, és a végén már nem tudtam annyira felgyorsulni, hogy összejöjjön ez a varázslat.
Azért a 3:01:15-ös szám sem olyan rossz – végül is a lényeg, hogy hármassal kezdődjön a futóidő, ami tehát most már ott virít az edzésnaplóban is.
Mondjuk, nem erre a tempóátlagra leszek a legbüszkébb, de a 300. kilométer örömére arra készültem, hogy a végén pontosan 3:00:00 lesz a teljes futóidő
Ha még netán azt is megkérdezik, hogyan bírom a gyűrődést az eddig három és fél hetet felölelő, napról napra ismétlődő futás után, akkor azt felelhetem: minden rendben, igaz, ma már a táv végén éreztem, hogy szépen van kilométer a lábamban.
No de hát pont erre vágytam, erre készültem, és ezért is küzdöttem, úgyhogy örülhetek, hogy idáig már eljutottam – üdv a háromszázas klubban!
A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI:
23 km: Forró vizet a futóra!
22 km: Kacsákra azért nem számítottam
21 km: Mi legyen a konyhakredenccel?
20 km: Nyári zivatar
19 km: Szélvihar utáni Piedone-módszer
18 km: A hozzászólónak üzenem…
17 km: Nicsak, Táska közelében járok!
16 km: A futás nem akkora szívás…
15 km: Lassan, de biztosan haladok a mélypont felé
14 km: Végre csapolhatnak a futók is!
13 km: Találkozás az igazi Jedivel
12 km: A nyűgös futó „szobra”
11 km: Számmisztika, avagy kezdek belegörbülni
10 km: Fuss, futballista, fuss!
9 km: Hajrá, hajnali futók!
8 km: Futóút a semmibe
7 km: Örülni az utolsónak is szabad!
6 km: Hosszú árnyék az éjszakában
5 km: Nem sikerült, megbuktam…
4 km: Szemét ügy négyezer méteren
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
