Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 10 kilométer)
A tempógörbékben a kis leszakadások a fotózás miatti megállásokat jelzik – a rövid, és amúgy jóleső kocogás során sajnos volt „feladat”…
Na, ma kiderült, hogy négyezer méterbe nagyjából bele lehet sűríteni mindent az atomkorról: a 496-os kísérlet négy kilométernyi kocogása során láttam árokszélre hajított, vagy lehet, hogy „csak” eldőlt, a reggeli párában fürdő (rozsdásodó?) elektromos rollert – korábban ezen a környéken a susnyásba belökött, tökéletes állapotban lévő bevásárlókocsi is várta feledékeny gazdáját –, továbbá mintegy húsz, szántóföldre dobott petpalackot, sörös, energiaitalos alumíniumdobozt.
Csendélet a bringaút melletti árokban… Amúgy ötvenméteres körzetben három nyilvános szemetes található, avagy a kuka túl messze van…
Ez azért is elkeserítő, mert miközben megy a fene nagy környezettudatosság (sőt, a kicsi mobilhajtányokkal a szokásos regisztrációs procedúra és pár darab ezres ellenében már az utcán szó szerint alánk tuszkolják a kényelmet, nehogy véletlenül lekéssünk bármiről is…), aközben gond és lelkiismeret-furdalás nélkül zajlik az újfajta, „mi lazák vagyunk” rendetlenkedés, így például az is, hogy a bérrollerek szanaszét heverve bántják a szemet.
Persze, lehet, én vagyok túl háklis, de az áramalapú státuszkultúra elterjedése, pontosabban az ezzel párhuzamosan alakulgató viselkedésmorál elég szomorú képet fest a világ elé.
Vajon kinek jut eszébe a világ végére eltolni egy bevásárlókocsit, hogy aztán az árokba döntse? A mellé/mögé dobott doboz arról árulkodik, kellett hozzá energia…
Nem titok, Gödön futom le a kilométereim nagy részét, és itt, az évekkel korábbi fejlesztésnek hála, elég jól kiépített aszfaltfelületen kocoghat, no és persze tekerhet, görkorizhat vagy éppen rollerezhet bárki hosszú kilométereken át zavartalanul.
E háborítatlanságban most viszont elpattant valami…
Látva ezeket az apró kerekes, útszéli szántóra elfektetett, vagy másutt szanaszét hagyott villanybigyókat (na meg persze a bevásárlókocsit, amely azért is érdekes limlom, mert errefelé öt, de inkább tíz kilométeren belül nincs bevásárlóközpont, s persze az is megfejtésre váró rejtély, vajon miféle lélekállapotban tolták el ezt a ketrecet a lakóterülettől távoli madárlakta bokrosig?!), bevillan: mi a frász történhet azokkal a honpolgárokkal, akik a két városrész közötti senki földjéig elrollereznek, és puff, ott befejezik az útjukat?
Na persze előfordulhat, hogy…
A. …elfogy a befizetett egység, leáll a szerkezet, függetlenül attól, hogy a delikvens hol tart éppen az útján
B. …lemerül az akkumulátor, és nincs tovább.
Roller a város szélén – körülbelül száz métert kellett volna hajtani, tolni a masinát addig, amíg normálisan is leparkoltathatták volna…
Ám, ha így is van, vagy úgy is van, akkor tulajdonképpen a gyaloglás kényelmetlensége (pardon: micsoda?!) ugyanúgy létező gond marad, mint anno a kevésbé modern békeidőkben, az viszont ebben a megközelítésben érthetetlen, ha már nincs tovább áram, vagy az applikációs forintmanna fogy el, vajon miért nem lehet csak egy picit, mondjuk ötven, száz, százötven métert koptatni a cipőtalpat, s némi pluszerőt kifejteni, csupán addig a pontig, amíg a roller már normálisan, és ami szintúgy lényeges szempont, az árokszélnél „diplomatikusabb” helyre leállítható…
De oké, oké, látva a masinák mutatóujj méretű kitámasztóját, az is megtörténhetett, hogy a fű-, szántóföld-, erdőhatár mentén valójában pedánsan leállították a gépet, csak éppen az első halovány szélfuvallat az oldalára döntötte… Ám (ismétlem) legyen így vagy úgy, valami jólneveltségi szintet be kellene építeni a történetbe, mint amikor valaki tüsszent, s ösztönösen már mondjuk is, hogy „egészségére!”.
Új világ, új vírus, új szemét: vajon az arcvédő „régi” gazdája pont a semmi közepén hallotta meg, hogy már nem kötelező a maszkviselés?
Konkrét megoldási javaslatom – sajnos – nincs, illetve ami van, az elég direkt, s a roppant fafejű ember módszere: bármily meglepő, de ezeket az izéket állítólag hajtani is lehet (roller=főnév: kis kerekekre szerelt talpból és kormányrúdból álló eszköz, amelyet fél lábbal lökdösnek előre), az előbb már említett ötven, száz, netán százötven méteren át olyan helyszínig, ahová – még egyszer leírom – normálisan is leállíthatóak lennének, azaz nem dőlnek el jobbra vagy balra…
A rollerszomorúság sokáig inkább a budapesti utcákra volt jellemző, de – sajnos – manapság az agglomerációs kisvárosképben is egyre bántóbbá válik, hiszen az oldalukra feküdt vagy elhajított kétkerekűek látványa tájidegen (a bevásárlókocsiról nem beszélve…), úgyhogy a 496-os kísérlet négy kilométeres távját végigfutva gondolatban eljutottam odáig, hogy mi, emberek valamit baromi jól tudunk.
Szemetelni – bármivel is…
A BLOGSOROZAT EDDIGI RÉSZEI
3 km: Na, a vetkőzést inkább hagyjuk…
2 km: Kocogás a halál elől…
1 km: Versenyfutás a fürdővízért
