Hobbisportolóként harmincegy napon keresztül futni nagy kihívás. Minden reggel felhúzni a futócipőt és nekiindulni a mindennap egy kilométerrel növelt távnak. Sportpszichológiai szempontból is érdemes megvizsgálni a Csupasporton induló 496 kilométeres kihívást (kollégánk, Vincze András igyekszik teljesíteni a penzumot, és vezet blogot is a teljesítésekről), ebben segít nekünk Faludi Viktória.
„Ugyanaz a feladat, mint bármelyik élsportolónak – mondta Faludi Viktória, aki több mint tíz éve segíti sportpszichológusként a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron munkáját. – Ha egy sportoló vállal valamit, mindig húzza a teljesítménykényszer. Az első napokban nagyon jó érzés lesz, amikor teljesíti az adott távot, majd belekerül egy folyamatba. Az is jó motivációnak ígérkezik, ahogy múlik az idő, és egyre kevesebb lesz hátra. Mit tud, és mit nem tud kontrollálni a futó? Utóbbival nem érdemes foglalkozni. Felvetődik a kérdés, miért csinálja a sportoló. Magáért a kihívásért vagy esetleg másért? Az élsportolók azért dolgoznak, hogy válogatottak vagy olimpiai bajnokok legyenek. Nagyon fontos a cél kérdése. Biztosan van benne mögöttes tartalom, egyfajta belső motiváció: a futó meg akar mutatni magának vagy másnak valamit, esetleg ezzel is az önbizalmát próbálja növelni. Teljesítménnyel nagyon jól lehet az önbizalmat erősíteni, a kihívások remek lehetőségek a visszaigazolásra. Fontos, hogy hányan követik a sportolót, kik szurkolnak neki, mert ez is nagy mentális erőt ad.
Ha valaki vállal valamit, annak nagy ereje van, így kicsit sem lehet elsumákolni.
Ha úgy alakul, hogy nem megy, fel lehet adni, bátorságról árulkodik, ha bevallja: nem bírja. Egy biztos, a vége nagyon nehéz lesz mentálisan és fizikailag is.”
A világ tele van negatív történésekkel, amelyekre nincs ráhatásunk, éppen ezért érdemes olyasmibe belevágni, amit kontrollálhatunk, egyúttal önbizalmat nyerhetünk belőle – a sport és a futás ilyen.
„Ha szociálpszichológiai szempontból nézem, fontosak az ilyen jellegű teljesítmények, vagy bármi olyan cél, ami megfogható, amit tudunk uralni.
Ami a koronavírus-járvány megjelenése óta zajlik a világban, teljesen bizonytalanná tesz, nem tudunk mit tenni, elszenvedői vagyunk valaminek, amire nincs ráhatásunk.
Ilyenkor mindig jó, ha – kicsiben – van, amit kontrollálhatunk. Mint Forrest Gump. Ő is azért kezd el futni, mert van egy kontrollálhatatlan, bizonytalan környezeti helyzet. Érdekes, a futás mint mozgásforma felerősödik a társadalmi vagy gazdasági válságokban. Hogy miért? Mert a saját testünket valamilyen szinten tudjuk kontrollálni. Ez elég filozofikus, de a psziché így működik: keres valamit, amibe bele lehet kapaszkodni, a teljesítmény pedig ilyen.”
Faludi Viktória rengeteg sikeres sportolóval dolgozik együtt, így pontosan tudja, vannak olyan trükkök, amelyekkel mentálisan megkönnyíthető a kollégánk által vállalt kihívás teljesítése.
Fotó: AFP
„Általános recept nincs. Persze lehet mentálisan készülni, el lehet képzelni a holtpontokat, és így tovább. Mi az a mantra, ami szellemileg és testileg átsegíti a sportolót a nehézségeken? Érdemes olyan küzdési módot választani, amihez nehéz helyzetben nyúlhat. Közben azt is tudni kell, hogy akik téthelyzetre készülnek, sok mindent nem kontrollálhatnak. Nem szabad túlzottan előre azzal foglalkozni, hogy mi minden történhet; teljesen felesleges az összes eshetőséggel foglalkozni, nem tudjuk, mi lesz.
Kicsit a bizonytalanra is készülünk, mert a test fárad, sérülhet, bármi előfordulhat.
Fel kell ismerni ezeket, ismerni kell a saját testünket, tudni kell, hogy még mennyit bír.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
