Tragédia a bécsi maratonin

Haláleset vetett árnyékot a Vienna City Marathonra, mert egy 60 év körüli induló összeesett, s bár a helyszínen a mentők sikeresen stabilizálták az állapotát, később a kórházban elhunyt.

Töretlen népszerűségnek örvend a Vienna City Marathon, amelyet csaknem egy hete, április 7-én már 36. alkalommal rendeztek meg. Az osztrák közszolgálati csatorna, az ORF élőben közvetítette a sok-sok ezer sportolni vágyót megmozgató eseményt, lapok százai számoltak be a nem mindennapi erőpróba hátteréről és végeredményéről.

Az idei volt sorozatban a hetedik rendezvény, s amelyre 40 590-en neveztek be a különböző távokra és versenyekre. A maratoni, 42.195 kilométeres erőpróbát 5693-an, a félmaratoni távot 11 964-en, a váltót pedig 13 168-an teljesítették. A maratonit a férfiaknál a kenyai Vincent Kipchumba (2:06:56), a nőknél a szintén kenyai Nancy Kiprop (2:22:12) nyerte meg.

 

Ismét több mint negyvenezren futottak a bécsi maratonin (Fotó: AFP)

 

A kiváló rendezvényt azonban beárnyékolta egy tragédia.

Még a verseny napján, késő délután terjedni kezdett a tragikus hír, hogy egy versenyző elhunyt. A szervezők később közleményben megerősítették, egy 60 év körüli versenyző futás közben összeesett. A gyors és szakszerű orvosi ellátást követően mentővel kórházba szállították, ahol azonban később életét vesztette.

A hírtől megrendült versenyszervező, Wolfgang Konrad együttérzését fejezte ki a családnak, ugyanakkor aláhúzta, a rendezvény orvosi stábja gyorsan és szakszerűen cselekedett, de a mihamarabbi kórházba szállítás sem segíthetett a vélhetően bécsi származású elhunytnak.

Sajnos nem mindenki jut el a célig (Fotó: AFP)

Wolfgang Konrad aláhúzta, a jelentős igénybevétel miatt évről évre fejlesztik az orvosi felügyeletet.

„Létrehoztunk egy ügyeleti központot, amely ellátja azokat, akiknek egészségügyi panaszaik vannak. Többet sajnos nem tehetünk. Noha kiváló rendezvényen vagyunk túl, az egyik szemünk sír, mert elveszítettünk egy sportbarátot.”

A maratoni verseny történetében ez volt a második haláleset, 1994-ben a vorarlbergi származású, 25 éves Karl Nussbaumer a célba érés után összeesett. Négy orvos küzdött az életéért, ám a kórházba szállítás után két órával szívelégtelenségben elhunyt.

A szervezők mindenkit arra kérnek, csak alapos felkészülés után álljon rajthoz.

A 37. Vienna City Marathont jövőre április 19-én rendezik meg, és már most több mint ötszázan adták le jelentkezésüket.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.