A BSI virtuális versenye hétvégén

Futóversenyt hirdetett a Budapest Sportiroda, a május 15. és 17. közötti eseményen az indulók rendhagyó módon teljesíthetik a távokat, s a nevezéssel az Országos Mentőszolgálatot is támogatják.

A május 16-i hétvégén minden a futásról szól, vagyis biztosan nem unatkoznak majd a sportág és a mozgás kedvelői. Ahogyan már többször beszámoltunk, az NN Ultrabalaton szervezői a Nemzeti Sporttal és a Csupasporttal közösen virtuális futást rendeznek az októberre halasztott Ultrabalaton alternatívájaként, s jó hír, hogy ugyanezen a hétvégén a BSI (Budapest Sportiroda) is online futóversenyt szervez.

A koronavírus-járvány világszerte kihívást jelent a szervezőknek és a résztvevőkne, nincs ez másként a Budapest Sportirodánál sem, amely kilenc versenyét halasztotta el, ezért a szervezők úgy döntöttek, meghirdetik a BSI első online versenyét, a RISKA Virtuális Futóhétvégét, amelyhez saját virtuális versenyszoftvert is készítettek.

A választott távot vagy akár távokat péntektől vasárnap éjfélig bármikor lehet teljesíteni, mindenki ott fut, ahol tud (otthon, erdőben, futópadon), a saját tempójában, akár gyalogolva is.

A válaszható távok listáján bizonyára mindenki megtalálja a kedvére valót: az egyéni félmaratoni (21.1 km) mellett tíz, öt és két kilométeres futást vagy gyaloglást is választhatnak az indulók, emellett rendeznek családi csapatversenyt is, ahol tíz, öt vagy két kilométer teljesíthető futva, kocogva, gyalogolva, sétálva.

A mozgás öröme mellett további ösztönzést jelenthet, hogy minden teljesítő egyedi futómezt, pólót kap ajándékba utólag, futárszolgálattal kézbesítve, valamint a BSI minden induló részvételi díjából ötszáz-ötszáz forintot átutal az Országos Mentőszolgálat járványellenes munkájának támogatására.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?
Az eddigi legjobb évén van túl, szintet akar lépni
Tippek téli túracipő vásárlásához
Három ok, amiért a sprintedzések sokat segíthetnek a maratoni távon is
Változtatott az edzésmódszerén, mostantól a kilométergyűjtés a fő cél

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.