A csúcstartó: minden idők legjobbja leszek!

Nemrég portrét közöltünk az új 24 órás női világrekorderről, Camille Herronról, aki ezúttal a csupasport.hu kérdéseire is válaszolt. Nem kertelt: a valaha volt legjobb futónő akar lenni.

Camille Herron a 24 órás női világrekordot döntötte meg decemberben, és célja változatlan: minden versenyt megnyerni! Néhány hete gyors portrét írtunk a bajnokról, most azonban sikerült elérni is őt, és örömmel válaszolt a Csupasport kérdéseire.

A családjában édesapja sportolt, és ha jól tudom, ön is imádta gyerekként az extrém sportokat – sőt háromévesen majdnem megfulladt, az anyukája mentette meg. Aztán amikor már kosárlabdázott, volt, hogy a hőségben hat órát gyakorolt víz és étel nélkül, és elájult a végén. Nagyon kitartó és magabiztos gyerek lehetett.

Gyerekként nem ismertem a félelmet, az biztos. Először kosárlabdáztam, mégpedig a középiskoláig, majd az egyik szezon után váltottam atlétikára.

Futni korábban is szerettem, máig emlékszem az első versenyemre még az általános iskolából, hiszen legyőztem az összes fiút.

Az első ultraversenyemet, a 2 Oceans Marathont kétezertizenháromban futottam. Ez ötven kilométeres verseny, három óra huszonnyolc perc alatt teljesítettem.

A különleges eredmények különleges felkészülést igényelnek. Hogyan edz?

Tizenhárom éve heti százhatvan kilométert futok.

Tizenhárom napig napi két edzésem van, a tizennegyedik napon pedig egyszer edzem, és aztán újra kezdem a ciklust.

Az edzőm pedig helyben van, hiszen ő a férjem, Conor Holt.

Van különleges étrendje is?

Nincs, sőt nyugodtan mondhatom, mindent eszem.

Láttam a honlapján, hogy edzősködik, illetve szpíkerként is dolgozik eseményeken, sőt csontokat vizsgál, asszisztensként dolgozik egy kutatóközpontban. Ez azért nem kevés. Hogyan tudja összeegyeztetni az edzéseket a munkáival, a családi életével?

Ez valóban nem egyszerű, de szerencsére mindent nagyon jól megszerveztünk! Conor az edzőm, első számú támogatóm és egyben a menedzserem.

Van egy remek részmunkaidős állásom, és a főnököm csodás ember. A laborban képalkotó eszközökkel vizsgálok és rögzítek csontokat a kutatási projektjeinkhez.

Különböző világrekordokat tart, mégpedig ötven és száz mérföldes, tizenkét és huszonnégy órás futásban. Melyiket volt a legnehezebb megdönteni, és mi lehet a következő csúcs?

Az ötven mérföldet emelném ki, amikor öt óra harmincnyolc perc negyvenegy másodperces időt futottam, az volt a leghúzósabb. A célom pedig az, hogy a valaha volt legnagyobb ultrafutó legyek, és minden nagy versenyt megnyerjek!

Van valami különbség, ha versenyre edz, vagy ha kifejezetten rekorddöntésre készül?

Nem, nincs különbség. Azért edzünk, hogy versenyezzünk! Csak most kezdtünk el hivatásos edzőkként tevékenykedni, és boldogok vagyunk, hogy az edzéselveinket megoszthatjuk sok, különböző szinten versenyző futóval.

Azért is hajt, hogy ön legyen az első futónő, aki az Egyesült Államok valamennyi államában maratonit nyert. Hány állam van még hátra, hogy befejezze ezt a kihívást?

Tizenhárom államban kell még maratonit nyernem, és természetesen addig folytatom, amíg meg nem lesz az összes.

Van valami filozófiája, ami segíti a futásban? Egyáltalán mit ad önnek a futás?

Erre nagyon egyszerű választ adhatok csak: mérföldeken át mosolygok, és boldogan futok. Vagyis a mottóm: „Miles of smiles and run happy.”

Szerepel a Guinness-rekorderek között is, szuperhősjelmezben a leggyorsabb maratonit futotta. Milyen élmény volt a verseny?

Pókemberjelmezben futottam két óra negyvennyolc percet még kétezertizenkettőben. Ez volt az egyik legvadabb dolog, amit tettem. Sokkal keményebb, mint gondoltam, mérföldenként húsz másodpercet lassított rajtam a jelmez. Olyan érzés volt a maskara miatt, mintha a tengerszint felett nagyon magasan futottam volna, ráadásul hőségben.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.