A múlt héten azt írtam, márciustól kicsit átszervezem az életem, és több futást iktatok be, mint eddig. Gondoltam, felvezetésként már előző héten is összehozom valahogy négy alkalommal a futást. Így is történt, a hét elején este elővettem szépen a fejlámpámat, és rövid távú, ám tempós futásra kimentem. Bemelegítéssel nem vacakoltam, elvégre kinek van kedve sötétben és hidegben még ezzel is foglalkozni, az idő is sürgetett. Nos, ennek meg is lett a böjtje. Ráadásul egy ideje állandóan szidom magam, hogy amikor már épp élvezetessé válik az edzés, jön valamilyen nyavalya, és kezdhetem elölről. Ez most szépen visszaütött, és a testem úgy döntött, kapok egy kis ízelítőt a fájdalomból.
Nyafogok, hogy itt fáj, meg ott? Na, anyukám, akkor ezt kapd ki! Lehet térdre rogyni, és rettegni, hogy most mi a franc van…
Minden futó tudja, mi a flow, milyen, amikor szabadon nyargalunk, visz az erő meg a kraft. Amikor az utolsó pár száz méter következett, izomból megnyomtam, élveztem az energiát, toltam neki. A kapunk előtt megálltam, remegett a kezem és a lábam, de közben vigyorogtam, mert nagyon jó érzés volt így megérkezni. A kertben még járkáltam egy kicsit, hogy a pulzusom lenyugodjon, majd szépen lenyújtottam. Még egy kicsit figyeltem a pulzusom, aztán megfordultam, hogy bemenjek. Ebben a pillanatban a térdemben olyan fájdalmat éreztem, mint még soha. Nem tudtam a jobb lábamra ráállni, s közben pilláztam: ez meg mi a… ?! A futás alatt semmi bajom sem volt. Az ajtó mindösszesen három lépésre volt, de ez akkor igencsak távolinak tűnt. Nem akartam egy lábon beugrálni, hogy lássa a család, már megint milyen szerencsétlen vagyok. Mikor kicsit enyhült a fájdalom, bebicegtem, és rögtön leültem, mintha csak a futás adatait nézegetném az applikációban. Aztán ez a rettenetes fájdalom abbamaradt, csak a nyoma volt érezhető. Ez volt az első lecke. Rá két napra már úgy éreztem, ismét megpróbálkozhatok a futással. Eldöntöttem, másnap délelőtt nekiindulok, azonban közbeszólt a kettes számú lecke. Ugyanis hajnali négy körül olyan szerencsétlenül fordultam az ágyban, hogy egy ideg becsípődött a hátamban. És igen, nekem is Pierre Richard és a Balfácán című film jutott az eszembe. Ez utólag már vicces sztori, de akkor annyira fájt a hátam, hogy fel kellett kelnem, de sem ülve, sem állva, sehogy sem volt jó. Alig kaptam levegőt, és azon gondolkodtam, ébresszem-e fel a családot, hogy gáz van. Azzal nyugtattam magam, hogy ez csakis idegbecsípődés lehet, csupán reggel nyolcig (ekkor kezd a háziorvosom) kell valahogy kibekkelnem, hogy alig kapok levegőt, és nemigen tudok mozogni. Aztán hat óra körül találtam egy pózt, és le tudtam feküdni. Aztán ahogy jött, úgy ment ez a fájdalom is.
Rá két napra kimentem kocogni, persze előtte szigorúan bemelegítettem, és nem volt semmi nyargalás. Örültem, hogy futhatok. Megértettem a leckét.
Persze előtte is elfogadtam a korlátaimat, de most már látható közelségben van az Ultrabalaton rajtja, és nem vagyok valami jó formában, pedig egész télen futottam. Emiatt kicsit hübelebalázs módjára kezdtem el futkosni, és ennek meglett az eredménye. Adok még néhány hetet magamnak, hogy kiderüljön, tudok-e fejlődni valamerre, és ha nem, át kell gondolnom, vállaljam-e a versenyt. Összetörök, ha úgy döntök, kihagyom, azonban érzek némi ellentmondást abban, hogy futóversenyen akarok részt venni, csak éppen futni nem tudok, de egyébként lelkes tagja vagyok a csapatnak. Bárhogy is lesz, többé nem elégedetlenkedem magammal. Abból kell főzni, ami van. Ne akarjunk bélszínt véresen, ha csak grízes tésztára futja.
PAPER WINGS (Facebook)
Ezeket a Facebook-bejegyzéseket annyira szeretem, mert megmutatják, milyen gyönyörű országban élünk – a szerző csodás helyeken jár, és még csodásabb fotókat is készít közben! Most épp a budai Várban futottak kora reggel. Csak köszönni lehet az élményt és az ötleteket!
FUTÓLÉPÉS (Youtube)
Őry István futóedző arról írt blogbejegyzést, illetve készített videót, hogy bizonyos regenerációs technikákkal okosan kell bánni, és jól kell időzíteni a használatukat, hogy a természetes folyamatokat ne szakítsuk meg, ugyanis ezzel lehet, hogy épp a fejlődést hátráltatjuk!
KIAZMUS.HU
A szerző a Téli Tihany Trail mindkét szakaszát teljesítette, így összesen huszonöt kilométert futott a festői szépségű terepen. Szerencséjére az időjárás is kegyes volt hozzá, nagyszerű beszámolót olvashatunk, gyönyörű fotókkal fűszerezve!
ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM
Reni szemet vetett az Adrenalin-kör vadhattyús érmére, amelynek megszerzése azonban szigorú feltételekhez kötött. Aki szintidőn kívül végez, annak sem kell búsulnia, mert így is érmet kap a szervező RUNawaytől.
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Ne függjünk a futástól!
KREMLICZA LEVENTE
Az élet sok területén korlátozva vannak most a lehetőségeink, így még látványosabb az a jelenség, amikor emberek a sportteljesítményük alapján alakítják az önértékelésüket. Ha éppen jól megy a futás, edzés, akármi, akkor elégedettek önmagukkal, jókedvűek, ha pedig nem, akkor feszültek, sőt akár enyhébb depresszió is kialakul. A sport jó, és nem baj, ha fontos része az életnek, de hacsak nem élsportoló valaki – bár akkor sem egészséges ez a hozzáállás –, akkor nem kell élet-halál kérdést csinálni az edzésből. Nem az határozza meg, mennyit érünk, hogy milyen emberek vagyunk, mennyivel futjuk a félmaratonit, vagy hogy képesek vagyunk-e lefutni ötven-száz kilométert. Sőt, nem is az izomtömegünk vagy a fekvenyomásrekordunk számít, és attól sem leszünk lusta semmirekellők, ha néha kihagyunk egy-egy edzést vagy nem mindig 110 százalékon teljesítünk.
A sport nem fokmérője a jellemünknek, hanem olyan tevékenység, amellyel formálhatjuk azt a testünkkel együtt. Rengeteg más szelete van még az életnek, amely során megmutatkozhatnak az erősségeink, olyan tevékenységek, amelyekben sikeresek lehetünk – úgyhogy ne a sporttól, s azon belül mondjuk a futásteljesítménytől függjön, hogy mennyire becsüljük önmagunkat.
