Kezdjük az elején: hogyan jött az életébe a futás?
Tizenöt éve futok, heti húsz-harminc kilométerekkel kezdtem, abszolút hobbiként fogtam fel – mondta Lantos Borbála a Csupasportnak. – Mivel mindig is vonzottak az erdők és a hegyek, így a kezdetektől szinte csak terepen futok. Aztán jött egy fordulópont, amikor már túl sok időt vett el a mindennapokból, így döntenem kellett, hogy vagy komolyabb szintre emelem vagy abbahagyom. Előbbi mellett döntöttem, így elkezdtem tudatosan felépíteni a futásomat, a távokat, a szinteket, az edzéseket és a versenyeket, azóta pedig idén már a hetedik versenyidényemet kezdtem el.
Egyébként a futás miatt Egerből Felsőtárkányba költöztünk, így a kapun kilépve azonnal a Bükkben róhatom a köröket.
Említette, hogy immár a hetedik éve versenyez: mely eseményeket emelné ki?
Kétezertizenkilencben az első szlovákiai versenyemen, a Magas-Tátrában a Zöld-tavi vertikálon beleszerettem a Tátrába, azóta pedig közel negyven szlovák és lengyel vertikál- és skyrunningversenyen sikerült már dobogóra állnom. Kétezerhúszban megnyertem a szlovák, kétezerhuszonkettőben pedig a lengyel skyrunning-sorozatot, közte kétezerhuszonegyben pedig a magyar nemzeti terep sky országos bajnokságon értem el első helyezést. Szerepeltem két-két skyrunning Európa- és világbajnokságon, kétezerhuszonegyben pedig Portugáliában a tizenegyedik helyen végeztem a kontinenstornán. A magyar hegyi- és terepbajnokságot és néhány bükki megméretést kivéve szinte csak Szlovákiában és Lengyelországban versenyzek, ezeken a helyeken nagyon jelentős hagyományai vannak a skyrunningnak, vagyis a hegyi futás legkeményebb műfajának.
Jó néhány versenyen megmérette magát, melyik volt a legnehezebb?
Komplex futónak mondanám magam, az öt kilométeres nagy szintemelkedésű pályáktól egészen az ötven kilométeres, több ezer méter szintemelkedéssel fűszerezett skymaratonig megméretem magam.
A legkeményebb versenyem talán kétezerhuszonkettőben a Tátrában rendezett skymaratoni volt, ahol ötven kilométerrel és háromezerötszáz méteres szinttel kellett megküzdeni a forró nyári napon.
Továbbá megemlíteném a kétezerhuszonegyes portugáliai Európa-bajnokságot, amelyen harmincöt kilométert kellett futni háromezerötszáz méter szinttel nehezítve. De a közel száz sky- és vertikálversenyemre örömmel emlékszem vissza. Külön kiemelném Németh Csabáékat, akik rengeteget segítettek az olykor rögös úton.
Edzővel dolgozik?
Öt éve készülök edzővel, még Miro Hraskóval kezdtem, de egy éve már Peto Franóval dolgozom együtt.
Beszéljünk egy kicsit a közelmúltról, az elmúlt évéről.
Jól kezdődött, de az edzőváltás és a túl kemény téli alapozás miatt kisebb hullámvölgybe kerültem, ám az ősszel jöttek az eredmények. Tavaly a montenegrói Európa-bajnokságon a tizenhetedik helyen végeztem, a Tátra Race Run világkupán bekerültem az első tíz helyezett közé, majd érmet nyertem a Sliezsky Dómnál, a Fátrában, a Polanán, az Andrejcován, Smolnikban, a Pieninekben, valamint a lengyel hegyifutó klasszik országos bajnokságon az open kategóriában első helyen végeztem a százhuszonhat résztvevőből.
Térjünk rá akkor az idei eseményekre.
Idén februárban a Magas-Tátrában egy hét kilométeres vertikálon sikerült győznöm, majd a Bükki Kilátások harminchat kilométeres távján második lettem. Ott voltam a Bükkben, az Eged-hegyi futáson, ahol a tizenhárom és fél kilométeres távon nyertem. Itthon még részt veszek a Muzsla Trailen és a Kékes-hegyi országos bajnokságon, aztán jönnek a szokásos külföldi versenyek, köztük egy Golden Trail World Series futammal, majd remélhetőleg szeptemberben a spanyolországi skyrunning-világbajnokság.
Fotók: Lantos Borbála gyűjteménye