Evetovics-Balla Hajnalka, azaz Hanka gyerekkora óta sportol. Sokáig kézilabdázott, 18 éves kora óta fut, többszörös Ultrabalaton-teljesítő, dobogós helyezéseket ért el klasszikus ultraversenyeken, és 2017-ben eljutott a Spartathlonra is.
Néhány éve már edzőként is segíti kezdő és haladó futók felkészülését, de hogyan tudja összeegyeztetni a futást és az edzősködést, mi a titka az edzői munkájának, és mit üzen a futóknak? – többek között ezekről is beszélgettünk.
Hogyan lettél futóból edző?
Blogoltam a futásaimról, aminek hatására egyre többen kerestek meg, főleg kezdők, hogy tudnék-e nekik segíteni edzéstervvel. Ezt szakmai végzettség nélkül nem vállaltam, de egyre inkább foglalkoztatott a dolog, hogy milyen futóedző lehetnék. Végül úgy döntöttem, pályát váltok, az újságírást cseréltem az edzőségre. Azóta több edzői képzést is elvégeztem, hogy professzionálisan tudjak segíteni a hozzám fordulóknak, és továbbra is fejlesztem a szakmai tudásom. Életkorban és távokban, célokban is egyre bővült a tanítványi köröm, készülünk félmaratonra, maratonra, de vannak ultrásaim is.
Van-e edzői missziód, filozófiád?
Fontos, hogy reálisan elérhető célokat tűzzünk ki, és a felkészülés során kerüljük el a sérüléseket. Nem szeretném, hogy a futóim kényszerként éljék meg a futást, a lényeg, hogy boldoggá tegye őket, és ha ők elégedettek, az engem is boldoggá tesz. Akiben benne van a potenciál, hozzásegítem, hogy kihozza magából, amire képes.
Szerinted mitől működik a közös munka a tanítványaiddal?
Közvetlen kapcsolatot ápolok a futóimmal, tisztában vagyok a magánéleti, családi helyzetükkel, és aszerint tudom módosítani az edzéstervet, ha szükséges.
Figyelembe veszem, ha valakinek lebetegednek a gyerekei, vagy éjszakai műszak után megy ki futni. Arra biztatom őket, hogy merjenek szólni, és ha valamin változtatni kell, beszéljük meg, mi lehet a megoldás.
A motiválás mellett igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a mentális felkészítésre is. Az is fontos, hogy találjuk meg az egyensúlyt a minőség és a mennyiség között.
Hogyan tudod összeegyeztetni a családi életet, az edzői munkát és a futásaidat?
A sportolással töltött évek alatt megtanultam, hogy mindennek megvan a maga kerete, és kell egy rendszer, amibe bele tudom illeszteni a különböző tevékenységeket. Két gyerkőc mellett erre nagy szükség van, de az, hogy otthon dolgozom, és magam osztom be az időmet, sokat segít, hogy minden beleférjen. Milán, a férjem a legfőbb segítőm, ő is fut, de mindig megbeszéljük, ki marad otthon a gyerekekkel, ki mikor megy futni. Az is számít, hogy szeretem a munkámat, sok örömöm van benne, és szívesen csinálom. Ha verseny van, már sokkal több családi támogatásra van szükség, szerencsére vannak, akik ilyenkor tudnak vigyázni a gyerekekre, vagy segítenek a frissítésben.
Milyen érzés egy versenyen a saját edzettjeiddel futni?
Keveset versenyzek, nem ez áll a középpontban – kimegyek futni akkor is, amikor nem készülök különösebben semmire. Ha úgy alakul, hogy együtt futhatok a tanítványaimmal, az mindig nagyon motiváló. Ők is szeretik, ha ott vagyok a pályán, mert sok mindenben tudok segíteni a tapasztalataimmal, ismerem azokat a fázisokat, amelyeken ők is végigmennek. De egy versenyen én is csak egy futó vagyok, ugyanolyan, mint bárki más.
Mit üzensz azoknak, akik most olvasnak?
A futás nem csak feltölt, és segít kiadni magunkból a feszültséget egy nehéz nap után, hanem önismereti út is. Sokan elkezdik a futást, majd abbahagyják különböző okok miatt. Nekem is voltak sérüléseim, voltak kihagyásaim, átmentem nehezebb időszakokon.
Saját tapasztalatom, hogy bármilyen helyzetből fel lehet állni, és össze tudjuk magunkat rakni. Ahogy az életben, a futásban is mindig van lehetőség újrakezdeni, újból elindulni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
