A futóedzők állják a vírus elleni harcot

A szabadidő-sportolókat – futókat, triatlonistákat és bringásokat – felkészítő magyar vállalkozásokat bemutató sorozatunk harmadik, egyben utolsó részében a Plandurance-t mutatjuk be.

Rövid, háromrészes sorozatunkban minden héten olyan cégeket mutatunk be, amelyek mérésekre épülő edzéstervekkel segítik az amatőr futókat és triatlonistákat a jobb teljesítmény elérésében, legyen hobbi- vagy versenysportoló. Ezekben a vállalkozásokban közös, hogy ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, online kiterjesztésben is nyújtanak szolgáltatásokat.

A hazai futóvilág két ismert egyénisége, Moós Gergely és Lőrincz Olivér 2018-ban alapította a Plandurance-t. A kezdeményezés eredetileg a „Fuss te is” nevet viselte, ám a vállalkozás irányának megváltozását, illetve terjeszkedését követően a Plandurance nevet vette fel. Az utóbbi két évben ezen a néven vált ismertté a hazai és nemzetközi futótársadalom körében.

 

„Én irányítom a cég működését, Lőrincz Olivér pedig elsősorban a szakmai munkáért felel – árulta el Moós Gergely társalapító. – Ma már csaknem tíz szakmailag elismert és rendkívül képzett futó-, triatlon- és kerékpárosedzővel segítjük hobbisportolók felkészülését a különböző távú versenyekre, beleértve a legrövidebbeket és a leghosszabbakat. Rengeteg ügyfelünk van, aki konkrét versenycélok nélkül keres meg bennünket. Esetükben elsősorban a futás megszerettetése és rekreációs hatásának elérése, illetve egészségük megőrzése a kiemelt cél.”

Ami a Plandurance sportolói profilját illeti, Moós Gergely elmondta, ügyfélkörük korosztály és teljesítmény tekintetében nagyjából megegyezik a nagyobb hazai, utcai futóversenyeken indulók demográfiai jellemzőivel. Klienseik jelentősebb része utcai futóviadalokra készül, de népes a terep- és ultrafutóik tábora is. Utóbbira magyarázat, hogy Lőrincz Olivér nemzetközileg is elismert edző, aki e szakágakban érte el sikereit.

A kerékpározás és a triatlon némiképp háttérbe szorul, de a cég több trénere is rendelkezik triatlonedzői minősítéssel, így ha valaki ezekben a sportágakban szeretne fejlődni, nyugodtan keresse a Plandurance-t.

„Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a tavaszi és az őszi vírushullám is, mondhatni, előnyünkre vált. Úgy tapasztaltuk, felértékelődött a sportolás és az egészség szerepe, így a velünk készülő sportolók száma folyamatosan gyarapodott. Némi visszalépést egyedül a nyáron indított és szerfelett népszerű esti terepfutásainknál, a »Terepestéknél« tapasztaltunk. A vonatkozó kormányrendelethez igazodva az utóbbi hetekben ezt a projektünket szüneteltettük.”

A cég ügyfelei közül akadtak és akadnak, akik megfertőződtek, velük a Plandurance szakemberei a Sportkórház szakmai ajánlását figyelembe véve foglalkoznak, azaz egészségük megőrzése érdekében sportolóiknak több hét kihagyást, majd kardiológiai vizsgálatot javasolnak.

Erre az időszakra értelemszerűen nem készítenek nekik edzéstervet, de tartják a kapcsolatot. A visszatérés ütemét mindig a sportolók egyéni adottságait figyelembe véve állapítják meg. Zöld jelzés esetén fokozatosan vezetik vissza őket az edzésekbe, figyelembe véve a kliensek visszajelzéseit, illetve az orvosi javaslatokat.

 

 

A járvány miatt sokszor kiszámíthatatlan időszakokban megnőtt a cég online elérhetőségének jelentősége. Mint Moós Gergely elmondta, a cég vezetőedzői már a kétezres évek elejétől, itthon elsőként kezdték el online irányítani tanítványaik felkészítését.

„A kétezres évek eleje nemzetközi értelemben is úttörő korszaknak számít ebből a szempontból – fejtette ki a társalapító. – Az eltelt húsz évben sokat változott az online irányítás elfogadottsága, hatékonysága és lehetőségei. Már itthon sem ördögtől való az online edzői munka, sőt hobbifutóknál messze a leggyakrabban alkalmazott kapcsolattartási mód edző és tanítványa között. Óriási előnye, hogy a konzultáció nincs helyhez és időhöz kötve. Számos külföldön élő sportolóval foglalkozunk, velük csak így tudjuk tartani a kapcsolatot.

A sportoló szervezetének edzésre adott reakcióit a kliens órája méri és tárolja, majd egy olyan platformra közvetíti, amelyen edzője grafikusan jelenítheti meg az adatokat. Ezt követi az elemzés.

Természetesen egy edzés nemcsak számokból, hanem érzésekből és élményekből is áll, amelyeket a sportoló edzéskommentekben, illetve a gyakori online vagy telefonos kapcsolattartás során közvetít személyi edzőjének. Ennek hatékonysága jó ideje megkérdőjelezhetetlen. Gondoljunk csak bele, a Tour de France mezőnyének résztvevői legtöbbször így tartják a kapcsolatot edzőjükkel. Ha a profiknál működik, miért ne működhetne az amatőröknél is? Természetesen nem minden sportág esetében használható a módszer, de elmondhatjuk, hogy az állóképességi sportoknál az online munka manapság sztenderdnek tekinthető.”

 

 

Várakozásaival kapcsolatban Moós Gergely úgy fogalmazott, a szabadidősportok aranykorukat élik. Mint kifejtette, az emberek egyre inkább megértik, érdemes szakmai segítséget kérniük, hogy elkerüljék a kellemetlen sérüléseket és a stagnálást, legyen szó fogyásról, első tíz kilométeres futóversenyükről vagy éppen egy győzelemről. Edzővel dolgozni már nem csak az elitversenyzők kiváltsága. Függetlenül attól, hogy hobbisportolókkal dolgoznak, céljuk, hogy szakmai hozzáértésben, tudásban és segítségben professzionális szinten segítsék ügyfeleiket.

„Ebből fakadóan nagy szakmai elvárásokat támasztunk edzőinkkel szemben. Minden kollégámnak szakirányú, illetve felsőfokú végzettsége van, és nyelveket is beszélnek. Természetesen a célunk, hogy bővüljünk és fejlődjünk, de a jelenlegi kapacitásunk nem biztos, hogy elegendő a színvonal megőrzéséhez. Örömmel mondhatom, hogy több hónapja jóformán csakis várólistáról kerülhetnek be hozzánk új sportolók.”

A címlapon Lőrincz Olivér, a Plandurance társalapítója.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.