Tévhitben él, aki azt gondolja, hogy a hátrafelé futás afféle bolondos hóbort. Ha kicsit alaposabban utánanézünk, rögtön látjuk, hogy nagy hagyománya van, sőt még rekordokat is jegyeznek. A recordholders.org honlap feljegyzése szerint az első csúcsfelállítás napja 1866. december 28., amikor az ausztrál Jimmy Tarpot 14 másodperc alatt teljesítette a 100 yardos (91.4 méter) távot hátrafelé futva. Még a XIX. században, 1883. október 4-én az egyesült államokbeli C. Metcalf 9 és 1/4 másodpercet futott 50 yardon (45.7 méter) a Minnesota állambeli Faribaultban. Jóllehet más források szerint ez nem 1883-ban, hanem 1887-ben történt, az időeredményt senki sem vitatja.
A rendelkezésre álló források azt sejtetik, hogy a hátrafelé futás népszerűsége tiszavirág-életűnek bizonyult, mígnem 1930-ban a szintén amerikai Bill Robinson 100 yardon 13.5 másodpercre javította Jimmy Tarpot 1866-os rekordját. Ezen a távon egészen 1977-ig nem (vagy hiába) próbálkoztak csúcsdöntéssel, ám április 10-én az új-zélandi Paul Wilson két tizedmásodpercet faragott Robinson rekordjából. Száz yardon a legutóbbi csúcs a ghánai Ferdie Ato Adoboe nevéhez fűződik, akinek 1991. július 25-én elért 12.7 másodperces teljesítményére sokan felkapták a fejüket (számoljunk csak utána, 91.4 méteren valóban nem rossz időeredmény).
Hosszú szünet után az 1970-es és 1980-as években új erőre kapott a hátrafelé futás kultusza, és nemcsak a hagyományosnak mondható rövid távokon, hanem a hosszabbakon is. 1980. október 26-án az amerikai Ernest C. Conner jr. 5 óra 18 perc alatt teljesítette a New York-i maratonit, ezzel beindult az őrület, egyre többen „kattantak rá” a maratoni távra. Anthony Weiland két évvel később több mint egy órát faragott a világcsúcson, Albert Freese 1985-ben 4 órán belül futott. A táv népszerűsége azóta is töretlen a hátrafelé futók körében,
a legutóbbi világrekord – amelyet a német Markus Jürgens tart 3:38.27-tel – alig ötéves.
Ami a többi távot illeti, evés közben jön meg az étvágy. A hátrafelé futás újabb versenytávokkal bővült, s ma már nincs olyan, amelyen nem próbálkoznak csúcsdöntéssel. E helyütt ki kell emelnünk a német Thomas Doldot, aki „falja” a különböző távokat: 800, 1000, 1500, 2000, 3000, 5000 és 10 000 méteren, valamint 1 mérföldön is csúcstartó, de 400 méteren is övé volt a legjobb eredmény 2005 és 2018 között.
Természetesen az ultratávok sem hiányoznak az „étlapról”: akinek kedve támad, 100 kilométeren és a 24 órás versenyen is próbára teheti hátrafutó-képességét, ahogyan ezt a korábban említett Markus Jürgens, valamint Anthony Thornton tette. Előbbi a 100 kilométeres táv, utóbbi a 24 órás verseny világcsúcstartója. Ha pedig valaki kételkedik benne, hogy a hátrafelé futás hasznos időtöltés, érdemes utánanéznie előnyös élettani hatásainak. A világhírű, futással foglalkozó szakportálon, a runnersworld.comon tavaly decemberben publikált cikkből kiderül, hogy a futás hatására kialakuló Achilles-ín-fájdalom egyik legjobb ellenszere a hátrafelé futás. Ha nem marad más, teszteljük tudásunkat futópadon.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
