A hegymászásnak köszönheti szédületes UTH-győzelmét a fiatal terepfutó

Klucsár Marcell mindössze 21 évesen nyerte meg a Salomon Ultra-Trail Hungaryt. Imádja a hegyeket, tizenéves kora óta teljesítménytúrázik, és hódítja meg a hegycsúcsokat.

„A természet szeretete gyerekkoromból ered, sokat kirándultunk a családommal. Tizenöt éves koromban kezdtem el teljesítménytúrákra járni, ezek már hosszabb, ötven-száz kilométeres távok voltak.

De előtte is jártam már háromezer méter feletti hegyeken.”

Marcell legemlékezetesebb mászása a Mont Blanc 4810 méter magas csúcsa volt 2018-ban. Azóta is rendszeresen megy hegyet mászni a barátaival, jártak többek közt a Grossglockneren meg a Tátrában. A hegyek szeretete egy idő után a terepfutást is magával hozta: a teljesítménytúrákba bele-bele kocogott, mégpedig egyre hosszabb távokon, mígnem megszületett az elhatározás, hogy lefutja a maratont.

„Tizenhét éves voltam, amikor az első maratonomat teljesítettem, ez aszfaltos verseny volt, de előtte már mentem hosszabb távokat terepen. Onnantól kezdve rendszeresen futottam a hétköznapokban is, míg hétvégente inkább túrákra jártam.

Eleinte főleg aszfaltos futóversenyeken indultam, aztán egy idő után átváltottam terepre.”

Klucsár Marcell 2019-ben egyéniben indult a Vadlán 108 kilométerén, ez volt az első igazán hosszú távú megméretése, tavaly ősszel pedig az Ultrabalaton Trailt is sikeresen teljesítette. Így kézenfekvő volt, hogy idén kipróbálja magát a legnevezetesebb magyar terepfutóversenyen, az Ultra-Trail Hungaryn is, amelyre már tudatosan készült Lőrincz Olivér edzővel. Bár korábbi versenyeken szerzett már dobogós helyeket, itt nem gondolt a győzelemre, mert a rajtlistát nézegetve erősnek tűnt a mezőny.

„Úgy voltam vele, jó élményt akarok szerezni, persze ki akartam hozni magamból a maximumot. A versenyt nagyon élveztem, ideálisnak találtam a pályát, végig jól lehetett haladni. Van benne egy-két meglehetősen meredek emelkedő, ezeket is szeretem.

A verseny egyharmada körül az élre kerültem, beálltam a saját tempómra, és igyekeztem végig tartani. Bennem volt az is, hogy biztos utolérnek a többiek, de nem így lett.

A verseny legvége felé tudatosult csak bennem, hogy meglehet a győzelem, így is lett, nagyon örültem. Nagy élmény volt az UTH, minden szempontból profin szervezték meg, csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Az UTH sikere után néhány rövidebb terepverseny mellett a Korinthosz 80-at és néhány hegyi projektet tervez még a nyárra a fiatal sportoló, illetve négy év elteltével idén újra indul a Vadlánon.

„A terepfutás nagyon sokat jelent nekem, kihívást, önismeretet, küzdelmet önmagunkkal, határok feszegetését, közelebb kerülést a természethez és önmagunkhoz, közösséget, fejlődést, kikapcsolódást, és még sorolhatnám. Keretet ad a mindennapoknak, és a rendszeres sport olyan életritmust diktál, amit nagyon jónak tartok.”

A Salomon Ultra-Trail Hungary dobogósai:

1. Klucsár Marcell 11:39:28
2. Dittrich András 11:52:52
3. Belus Tamás 12:16:06

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.