Hibázott, de női magyar csúcsot döntött és bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n

Brown Viktória 405.025 kilométert megtéve harmadik lett a hölgyek között a balatonfüredi 48 órás világbajnokságon, ezzel megdöntötte a női magyar csúcsot.

Címvédőként érkezett a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokságra, amelyen 405.025 kilométert megtéve a harmadik helyen végzett. Csalódott, hogy nem jött össze az újabb aranyérem?

Abszolút nem vagyok csalódott, sőt, nagyon boldogan fogadtam ezt az eredményt – mondta Brown Viktória, aki idejével megdöntötte a női magyar csúcsot.

– Sajnos tíz órával a vége előtt egy hiba miatt a gyomrom teljesen „felborult”, és ezért nem tudtam az aranyéremért küzdeni. De… Ez a négyszázöt kilométer negyvennel több, mint az eddigi egyéni csúcsom, sohasem gondoltam, hogy valaha ennyit tudok teljesíteni.

Kíváncsi lettem volna, ha a gyomrommal nincs probléma, mire lettem volna képes az utolsó tíz órában, most azt érzem, hogy ott lehettem volna a végelszámolásnál… Ám azon a napon a másik két lány nem hibázott, jobbak voltak, ilyen a sport, de ez is hatalmas siker. Ki kell emelnem, hogy remek csapat volt mögöttem, köszönök szépen mindent nekik. Elképesztő, de ezt megelőzően a világon három nő tudott negyvennyolc órán négyszáz kilométer fölé menni, most pedig csak ezen a világbajnokságon hármunknak is sikerült. Erős mezőny gyűlt össze, egyáltalán nem szégyen kikapni olyantól, aki megdöntötte a világcsúcsot és olyantól, aki mögötte egy kilométerrel végzett… Legalább olyan büszke vagyok erre a bronzéremre, mint az előző két negyvennyolc órás aranyra. Egyébként előzetesen háromszázhetven kilométert lőttem be, szóval ezt jócskán túlugrottam. Egyre jobban fejlődik az ultrázás, egyre jobbak lesznek a futók, ezt jól mutatja, hogy az az eredmény, amit Balatonfüreden elértem, két éve még világcsúcs lett volna.

Említette a hibát – mi történt pontosan?

Sajnos két olyan készítményt fogyasztottam egyszerre, amit nem lett volna szabad… Van egy csodakészítményem, amit minden versenyen megiszom, ezt és a koffeintablettát együtt vittem be. Korábban még nem próbáltam együtt, külön-külön bejött… Harmincnyolc óráig elképesztően jól alakult a verseny, háromszázötven kilométernél tartottam, nagyon jól haladtam. Egyébként huszonnégy óra alatt kétszázharminchárom kilométert tettem meg, ennél jobb magyar nők közül csak Bérces Editnek és Nagy Katalinnak van, Zétényi Szvetlána is kétszázharminchármat jegyez. Szóval a hibáig remekül ment minden, utána viszont minden kijött belőlem, elfogyott az energiám. Onnan csak lassú sétára voltam képes, amint futni kezdtem vagy gyorsabb sétára váltottam, megint jött minden kifele…

Ilyen volumenű eseményt nem mindennap rendeznek Magyarországon, rengeteget dolgoztak a szervezők, hogy minden klappoljon a világbajnokságon. Ön milyennek látta?

Zseniális, ilyen negyvennyolc óráson még nem vettem részt. Nagyon erős volt a mezőny, rekordlétszámú részvétellel, a színvonal pedig elképesztően magas.

A szervezés világszínvonalú volt, sok többnapos versenyen álltam már rajthoz, de ez kiemelkedett. Baranyai Máté büszke lehet magára és csapatára, mindent beleadtak, jó volt látni, hogy ez a színvonalas világverseny Magyarországon jött létre.

Mivel ez a vb egyben negyvennyolc órás országos bajnokság is volt, így Beda Szabolccsal együtt megszereztük az ob-címet. Külön büszkeség, hogy Bérces Edit adta át a díjat, akire felnézek, igazi példaképnek tartom.

Mi a következő cél?

Most terepversenyek jönnek, augusztusban pedig magyar színekben leszek ott a tájékozódási Európa-bajnokságon. A továbbiakban a legfontosabb az őszi balatonfüredi EMU hatnapos világbajnokság, nagyon szeretnék jó eredményt elérni ott.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Traktor és majom a pályán – ilyen volt az indiai száz kilométeres vb
Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.