A hibrid maratoniké lehet a jövő

A londoni maratoni szervezői hitet tettek amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt kényszerűen alkalmazott virtuális versenyformát érdemes megtartani, és kombinálni a hagyományos verzióval.

Kényszerűségből a sportvilág is alkalmazkodott a koronavírus-járvány miatti megváltozott lehetőségekhez, és bár remélhetőleg hamarosan ismét normálisan élhetjük az életünket, az nyilvánvaló: az elmúlt egy év és annak tapasztalatai nem tűnnek el nyomtalanul.

És ez talán nem is baj – legalábbis ezt a tanulságot vonhatjuk le Hugh Brasher, az ikonikus London Marathon igazgatójának szavaiból. Csütörtökön jelentették be, hogy

az idei esemény a hagyományos és a 2020-ban megszokottá vált virtuális verseny keveréke lesz, ez a kombináció pedig kijelöli a londoni megméretés jövőjét is.

Akkor arról beszéltek, hogy október 3-án nagyjából százezer résztvevőt várnak az idei kiadásra, s míg 50 ezren valóban Londonban taposnák a kilométereket, az indulók másik fele a saját maga által választott terepen, a versenyhez virtuálisan csatlakozva szedi majd a lábát.

Az 50 ezer nevező a „valós” viadalra egyébként egyáltalán nem visszaesés, nagyjából 7000-rel lenne több, mint a korábban célba érők rekordja. Tavaly egyébként 37 966 induló teljesítette virtuálisan a 42.195 km-es távot, amely világcsúcs volt az egy napon maratonit lefutókat nézve.

„Ez a csúcs és a résztvevőktől érkező elképesztő történetek megmutatták, hogy a világ legnagyszerűbb maratonija fényt gyújtott és reményt adott a pandémia okozta borús világban

– idézte Hugh Brashert az Athletics Weekly. – Kétezerhúsz egyik tanulsága, hogy miként lehet még több emberrel elhitetni, képes lefutni vagy legyalogolni a 26.2 mérföldes távot. Ha egyszer véghez viszik, akár virtuális eseményen, még inkább belevonhatjuk őket a kezdeményezésbe. Hiszünk abban, hogy a hibrid modell az eseményeink jövője, ha jól és a megfelelő üzenettel illesztjük be.”

A versenyigazgató kiemelte, továbbra is azért dolgoznak, hogy minél több embert mozgásra ösztönözzenek, és persze a jótékonysági célok sem szorulnak háttérbe. Az 50 ezer induló egyébként minden szempontból grandiózusnak számít, ám Hugh Brasher elmondása szerint már hosszú ideje azon munkálkodnak, hogy ez megvalósítható legyen. Egyébként eredetileg 2023 volt a céldátum, ám azért is bíznak a két évvel hamarabbi megvalósulásban, mert sokan akarnak majd indulni, akik 2020-ban nem húzhattak futócipőt. Mint ismert, tavaly elhalasztották az eseményt, aztán október 4-én csak az elitatléták vehettek részt rajta, mert törölték a tömegversenyt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.