Korinthosz, Ultrabalaton, Balaton Szupermaraton, Spártai százas. Hogyan jutott el az ultráig?
Tizennégy éves koromban kezdtem el futni, mert egyszerűen jól éreztem magam tőle, és húszévesen vágtam neki az első maratonimnak – hihetetlenül büszkévé tett, hogy képes voltam rá! Nem voltak különösebb céljaim a futással, mentem, mert szerettem.
A Korinthosz 81 kilométeres távja volt 2015-ben az első ultrám. Augusztus, hőségriadó, a Szekszárd–Baja közötti gáton. Nagyon megszenvedtem, szintidőn kívül néhány perccel értem célba, de úgy fogadtak, mintha első lettem volna.
Éreztem, ide vissza kell jönnöm és „megcsinálni rendesen”. Ott kezdődött minden, nagyon hálás vagyok ezért Márkus Istvánnak, vagyis Öcsinek és csapatának, mert amit akkor ott kaptam emberségből, támogatásból, elismerésből, talán soha egyetlen versenyen sem tapasztaltam meg, pedig még a szintidőt sem sikerült megfutnom. Örökké hálás leszek érte!
Testnevelő tanárként nagyon sokat tesz a tömegsportért, a futás népszerűsítéséért. Mi számít a tömegsportban sikernek?
A futás számomra életforma, a futás csak ad. Energikus, kiegyensúlyozott vagyok tőle, erőssé és magabiztossá, „legyőzhetetlenné” tesz, így pedig könnyebb boldogulni a mindennapi életben. Ez az, amit mindenképp szeretnék a tanítványaimnak átadni a futás által, de erre nem alkalmasak az iskolakörök a testnevelés órai kereteken belül. Ha velük együtt futok, azzal példát is mutatok, és segíteni is tudom őket a helyes erőbeosztásban. Erre pedig nagyszerű lehetőséget nyújtanak a BSI-s utcai futófesztiválok.
Mindenki talál saját szintjének megfelelő kihívást, mi ott vagyunk egytől-egyig az összesen. A lényeg, hogy megszerettessük velük a futást és felnőttkorukban is legyen számukra egy bármikor végezhető sportág.
Szerencsére egyre több szülő is csatlakozik futócsapatunkhoz, és válik ezzel családi eseménnyé a futás. Nagyon összetartó a futóközösség, aki egyszer eljön egy ilyen rendezvényre, a következőn is velünk tart, és ennél több nem is kell. Együtt sportol szülő és gyermek. Nekem ez a siker.
Ikergyerekei vannak, ők is részt vesznek edzéseken. Mit sportolnak?
A gyermekeim négyévesek voltak, amikor elkezdtünk rendszeresen mozogni velük, mégpedig úszni heti két alkalommal. Ahogy nőttek, sokat jártunk kirándulni, túrázni, kerékpározni, többször körbetekertük a Velencei-tavat, és ott voltak velünk minden iskolai sportrendezvényen, így akaratlanul is szívták magukba a mozgás örömét. Három-négy évesen vettek részt az első futófesztiválok legkisebb távjain. A férjem kosárlabdaedző, a gyerekek nála kosaraznak, nagyon fontosnak tartjuk, hogy űzzenek valamilyen csapatsportot is, hisz itt tanulhatják meg leginkább a közösségi szabályokat, ami jellemfejlődésük szempontjából igen fontos.
Mik a további tervei? Merre érdemes fejlődni az ultrafutásban?
Már nem vágyom az UB 221 kilométeres távjánál hosszabbra. Most tapasztaltam meg, milyen amikor egy ilyen hosszú távot szinte végig élvez az ember. Ez a fő célom a jövőben is, hogy megtaláljam egy-egy ultraversenyben a hosszan tartó flow-élményt.
Hogyan edz?
Az edzéstervemet magam állítom össze, a célversenyekhez igazítva az edzésciklusokat. Főleg aszfalton edzek hajnalonta, sokszor egyedül, de két éve rátaláltam a Marton-Mlecsenkov Éva által vezetett CoffeeRUN egyesületre, velük már terepre is merészkedtem. Azóta meghatározó pillérévé vált edzéseimnek a terepfutás is, illetve Évivel végzem el a gyorsító edzéseimet. A frissítést Kindl Gábor és Kiss Melinda nagyszerű applikációjával, az Enduraid frissítéstervezővel végeztem. Az Ultrabalaton pedig életem versenye lett! Harminc órán belül szerettem volna célba érni, ehhez képest csaknem három órát sikerült spórolnom. Még most sem hiszem el, és talán soha nem is fogom!
