Beda Szabolcs először vett részt nemzetközi ultraversenyen, s a veronai 24 órás Európa-bajnokság remekül sikerült neki. A magyar futó 257.049 kilométert teljesített, így Zétényi Szvetlanához hasonlóan a legjobb magyarként a tizenkilencedik helyen végzett.
– Készült rá, hogy ilyen remek eredményt ér el Olaszországban?
– Mivel korábban soha nem voltam nemzetközi ultraversenyen, nem tudtam, hogy mire készüljek – nyilatkozta a Csupasportnak Beda Szabolcs. – Nehéz volt tervezni, nem ismertem a mezőnyt, nyilván azt tudtam, hogy Aleksandr Sorokin kimagaslik.
– Egészen pontosan 257.049 kilométert teljesített. Elégedett ezzel a számmal?
– Előzetesen 260 kilométert terveztem. Végül ez nem sikerült, ám nagyon nehéz volt a pálya. Rengeteg kanyar volt az 1525 méteres körön, ráadásul szintes is volt. Az atlétikai pályán lévő versenyközpontból rajtoltunk, egy kör megtétele után ki kellett futni az utcára, volt száznyolcan fokos fordító, a végén pedig vissza a pályára, kemény volt. Ráadásul az atlétikai pálya szintje magasabb volt, mint az utcáé, így egy meredek feljárón kellett bemenni. Nem volt optimális. Éppen emiatt abszolút nem vagyok elégedetlen, hogy nem jött össze a 260 kilométer. Ha jobb lett volna a pálya, akkor valószínűleg sikerül.
– Elismerésre méltó, hogy Zétényi Szvetlanával egyetemben a legjobb magyarként a tizenkilencedik helyen végzett.
– A helyezés érdekes kérdés. Azt beszéltük a többiekkel, hogy
valószínűleg ez volt minden idők legerősebb huszonnégy órás ultraversenye.
Még a három évvel ezelőtti világbajnokságon sem volt ilyen erős a mezőny. A litván Sorokin 319 kilométerrel világcsúcsot futott, a második helyen végző lengyel Andrzej Piotrowski is háromszáz kilométer fölött teljesített lengyel csúccsal. Ráadásul a harmadik helyezett Marco Visintini is olasz csúcsot döntött a maga 288 kilométerével. Nagyon erős volt a mezőny. Az elején bemondta a segítőm, hogy az 59. helyen vagyok, szinte mindenki kifejezetten erősen kezdett. Ám várható volt, hogy lelassulnak, úgy kalkuláltam, hogy ha tartom az előre megbeszélt tempót, biztosan nem a hatvanadik hely környékén fejezem be a versenyt. Ekkor az első húszba kerülést tűztem ki célul, s szépen lassan el is kezdtem felzárkózni. A vége előtt fél órával 22. voltam, ám ekkor elkezdtem gyorsítani, s érdekes módon az utolsó köröm lett a legjobb. Ezen magam is meglepődtem, hoztam is pár helyezést, s csak sikerült bekerülnöm a húszba. Elégedett vagyok a 19. hellyel. Éppen azt néztem, hogy ezzel az eredménnyel a három évvel ezelőtti világbajnokságon 15. lettem volna, pedig akkor például amerikai és ausztrál sportolók is ott voltak az eseményen.
– Milyen volt a futás?
– A holtpontokat egy ilyen versenyen nem lehet megúszni. Az eleje könnyen ment, ám ez csalóka, sokan éppen emiatt futják el az elejét. Pontosan ezért arra figyeltem, hogy ezt ne kövessem el. Az edzőmmel 5:15 és 5:30 közötti tempót beszéltünk meg, ehhez képest gyorsabbat, 5:10 körülit mentem. Azt éreztem, ha ennél is lassabban mennék, akkor már eléggé vissza kellene fognom magam. Száz kilométerig semmi probléma nem volt, majd 110-nél jött az első holtpont. Napközben nem volt nagy meleg, ám erősen sütött a nap, emiatt valószínűleg többet ittam a kelleténél. Estére azt éreztem, hogy teljesen tele vagyok, gyomorproblémáim voltak, izomzatilag sem voltam már a topon, így lelassultam körülbelül hatperces tempóra. Nem éreztem jól magam, de szerencsére sikerült kijönnöm a gödörből, vissza tudtam gyorsulni, s fel is vettem egy 5:30-as tempót.
Ezután hullámvasútszerűen hol jobban, hol rosszabbul ment, nagy lassulás nem volt, nem kellett sehol sem belesétálnom.
Ahogy említettem, a végére újult erőre kaptam, akkor kifejezetten jól éreztem magam, s hiába futottam már több mint 23 órája, még élveztem is a futást.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!