Az 50 mérföld idehaza nem számít kiemelkedően fontos távnak, a vasárnapi országos bajnokság férfiversenyének győztese, Kohári Szabolcs például úgy említette, hogy jól illik a felkészülésébe. A nők között – Cseke Lilla után – 6:33:43-mal a második helyen beérkező Mórocza Andreának azonban mindenképpen különleges volt az esemény, hiszen életében először indult országos bajnokságon. Ha rajta múlik, már tavaly átesett volna a „tűzkeresztségen”, ám a tervezett 100 km-es ob-t elhalasztották. Az új időpontban más dolga akadt, míg az idén, rossz áprilisi tréfaként, a hónap első napján pozitív lett a koronavírustesztje, így ismét lemaradt – a két héttel későbbi, 50 km-es ob-n pedig még korai lett volna az indulás.
Mórocza Andrea és párja, Strifler Attila
„Nem fogalmazunk meg nagy elvárásokat, és bár most sem csinálnám másként, lehet, okosabb lett volna nem indulni – a táv vége nem volt kellemes… – kezdte mosolyogva az ELTE Sashegyi Gepárdok színeiben versenyző Mórocza Andrea, akinek párja, Strifler Attila ugyancsak dobogós lett, a harmadik helyen zárt. – A versenyeken gyakran azon stresszelek, hogy mindenki gondosan felkészült, alaposan megtervezte a frissítést, én meg csak megyek, és igyekszem jól érezni magam. Mintha nem lennék közéjük való.”
Bár a pénzügyi, számviteli és kontrolling területen dolgozó Andrea életében nagyon hangsúlyos és fontos a futás, nem tartja magát futónak. A gyomra nem veszi be a különböző géleket, és bár most egy komplex német termékkel kísérletezik, frissítése a régebben a teljesítménytúrákon megszokott alma, müzliszelet, ropi, keksz vonalba illeszkedik. És akárcsak korábban Bogár János, ő is szívesen iszik kólát.
„Egy kis kóla, ropi, gumicukor – ezekkel jól lehet menni.”
Közösségi oldalán „A mosolygós lány” néven nyilvános profilt is vezet, amely jól tükrözi habitusát, avagy a mosoly szinte letörölhetetlen az arcáról. Összességében kikezdhetetlen a logikája: jó érzés futni, nem is lehet másként csinálni, mint mosolyogva, szóval, minél többet kell futni, hogy minél tovább lehessen mosolyogni. A futással nagyjából öt éve ismerkedett meg komolyabban. Előtte is sportolt, így kerékpározott, versenyszerűen úszott, ám a futás nem ragadta meg, két négyszázas kör után már a pálya mellett ült, és a füvet tépkedve várta, hogy hazamenjenek. Később egyik szomszédjával kezdett futni, „laza bemelegítésnek számító” 16 km-rel indult a történet.
„Emlékszem, hideg volt, rajtam meg egy csomó réteg ruha, aztán persze hamar kimelegedtem, miközben tartanom mellett az iramot. Szeretek a komfortzónámon belül lenni, és mivel a hosszabb távokon nem kell annyira gyorsan haladni, rájöttem, hogy az lehet az én világom.”
Csoportkép az országos bajnokságról
Kezdetben nem is mérte az idejét, a távot, legfeljebb akkor, ha magával vitte a telefonját. Aztán valamivel később egyedül kezdett futni. A 2017-es OptiVita-kupán eredetileg 50 km-re nevezett, de kis csellel rábírták a 100 km-re. Végül hetvenig jutott, mert előtte nem sokkal edzésen megtette a maratoni távot, valamint tudta, egy hét múlva hivatalos versenyen akarja teljesíteni a maratonit (sikerült is). 2019 őszétől gondolkodik komolyabban a futásról, hiszen egyrészt a 24 órás vb-t követve még inkább kedvet kapott hozzá, másrészt
olyan jól sikerült egy 100 km-es versenye, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó-bizottságának vezetője, Molnár Tamás ment oda hozzá jelezni, ez bizony erős idő, B-szint.
Nagyjából fél éve edzővel, Szabó Gáborral készül.
„Szegény, egészen az alapoktól kellett kezdenie velem a munkát, csak a felét mertem feltenni a kérdéseimnek – idézi fel nevetve. – Kicsit önfejű vagyok, nem hittem volna, hogy hagyom valakinek megmondani, mit csináljak, de jól megy a futás, élvezem az edzéseket.”
Amelyek most már jóval strukturáltabbak, a bemelegítést feladatok követik. Elsősorban a Korinthosz 160 km-es távjára készül, mert tavaly nem sikerült teljesítenie, egyszer pedig szeretné magára ölteni a válogatott mezét.
„Nem hiszem, hogy valaha is olyan eredményeket érnék el, mint Lubics Szilvia vagy Maráz Zsuzsanna, ám jó lenne azokon a versenyeken indulni, amelyeken ők rajthoz álltak.”
Az apukája vele van
Mórocza Andrea szereti futással indítani a napot, ha teheti, hajnalban kel, és futócipőt húz. Bár a feladatos futásoknál nincs ereje másra gondolni, a hosszabb távoknál úgy érzi, elkíséri édesapja, akit három éve veszített el. „Motivál, és velem van.” Mint mondja, édesanyja és nővére is meghatározó szerepet játszik életében.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
