2019 után ismét a megszokott időpontjában, áprilisban rendezték meg a Bostoni maratonit. Tavaly októberben Benson Kipruto győzött a férfiaknál, de annál emlékezetesebb volt C. J. Albertson szökése, aki 28. születésnapján több mint harminc kilométeren át vezette a mezőnyt korai elszivárgása után. Az idén újra megpróbálkozott egyszemélyes show-műsort fabrikálni a viadalból, de erőfeszítéseit ezúttal nem kísérte siker.
Kipruto az utolsó tíz kilométerhez érve ott volt a tizenötös élbolyban, hasonlóan a tavalyi New York-i győzőhöz, Albert Korirhoz, no meg Lemi Berhanuhoz és Evans Chebethez. A csoportból a világ valaha volt hetedik leggyorsabb maratonistája,
Chebet tudott sikeresen robbantani, a tanzániai Gabriel Geay próbálta tartani a lépést, de a kenyai hamar egyedül maradt, s ellentmondást nem tűrő futással, félperces előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt.
Tisztességes időeredménnyel, 2:06:51-gyel nyert, és noha 2019-ben Buenos Airesben és 2020-ban Valenciában is győzött (utóbbi helyszínen futotta az egyéni csúcsát), major maratonin először végzett az élen. A dobogó másik két fokára is kenyaiak állhattak fel, Lawrence Cherono, a 2019-es győztes és Kipruto, a tavalyi első (a 2020-as versenyt törölték, vagyis a legutóbbi két éllovasról van szó).
A nőknél drámai hajrában a tokiói olimpiai bajnok Peres Jepchirchir örülhetett, jól sikerült tehát bostoni debütálása. A szintén kenyai versenyző vállt vállnak vetve harcolt az etióp, inkább félmaratoni futóként ismert Ababel Yeshanehhel, s végül hatalmas sprintet kivágva szakította át elsőként a célszalagot – az óra 2:21:01-nél állt meg, ami a viadal történetének harmadik legjobb ideje. Jepchirchir a New York-i maratonit is figyelembe véve három nagy versenyt nyert meg egy éven belül.
„Remekül érzem most magam, nagyon boldog vagyok! Teljesült az álmom, hogy egyszer itt, Bostonban futhassak, hálás vagyok érte. Nem vártam győzelmet, de most még jobban hiszek magamban, úgy érzem, többre is képes lehetek!” – értékelt a győztes, aki fáradtnak érezte magát a hajrában, mégis meg tudott takarítani némi energiát az utolsó sprintre, a záró öt kilométerbe lépve már érezte, hogy nyerni fog.
Jepchirchir folyamatosan diktálta a tempót ellenfeleinek, minden nagyobb iramváltás az ő nevéhez fűződött, ennek ellenére csak az utolsó pillanatokban dőlt el, ki végez az élen a Bostoni maratoni első női versenyének ötvenedik évfordulóján. 1972-ben egyébként nyolc hölgy fejezte be a távot, közülük öten hétfőn is ott voltak a nézőközönség soraiban. Az amerikaiak reménysége, a tokiói bronzérmes Molly Seidel féltáv után nem sokkal feladta az erőpróbát, így a legjobb hazai a tizedik helyen záró Nell Rojas lett.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
