Kiválóan alakult a verőcei Spartan, szombaton a sprint-, vasárnap pedig a beasttávon győzött a korcsoportjában. Milyen célokkal érkezett a versenyre?
Hosszú kihagyás után idén januárban, a kisbabám három hónapos korában voltam legutóbb Spartanon, akkor Salgótarjánban versenyeztem – mondta Borza Helga a Csupasportnak. – Akkor a sprintet teljesítettem, azóta terepen futottam, próbáltam a futás részét felhozni, de emellett erősítettem otthon és kondiparkban is. A kicsi mellett kettlebelleztem és edzettem, együtt mentünk a parkba. Az akadályokat nem tudtam gyakorolni, viszont a nemrég rendezett Ultra Trail Hungaryn megtapasztaltam, hogy a futás jól megy, így azt sikerült jól felépítenem. Sok kihagyás után Verőcén volt az első beastem, kicsit féltem is tőle, de tudtam, hogy a lehető legjobban felkészültem rá. Kíváncsi voltam, mire leszek képes, mennyit vesz majd ki belőlem, hogy mennek az akadályok és mi lesz a tempómmal.
Szerencsére minden kiválóan alakult, pedig egyáltalán nem volt tervben, hogy szombaton a sprinten, vasárnap pedig a beasten is ott leszek. A barátnőm szombat délelőtt a superen futott, ettől megjött a kedvem, ezért még aznap elindultam a sprintben, pedig előzetesen csak a beast volt tervben.
Beszéljünk először a sprintről. A 6.3 kilométeres pályán kétszáztíz méteres szintemelkedéssel kellett megküzdeni.
Nagyon elfáradtam, elképesztően meleg volt. Előzetesen nem tűnt nehéznek a pálya, nem volt sok szint és az akadályok is a könnyebbek közé tartoztak. Viszont a déli rajt eléggé keménynek ígérkezett, meleg volt, még jó, hogy a pálya végére betették a tóúszást. Sprintpályához képest rendkívül ötletesen lett összerakva, a szervezők kihozták belőle a maximumot. Teljes erőbedobással mentem az elejétől a végéig, mindent beleadtam, korábban sosem éreztem magam ilyen fáradtnak sprintfutam után.
Másnap következett a beast, amelyen 24.5 kilométert futott a közel ezerméteres szintemelkedést tartalmazó pályán.
A sprint után nagyon elfáradtam, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy másnap ilyen jól megy majd a beast. Kemény volt a pálya, a rajtban meg sem fordult a fejemben, hogy győzhetek. Persze nagyszerű érzéssel töltött el, boldog voltam, hogy ismét a dobogó felső fokára állhattam. Úgy éreztem, hogy beérett a kemény munka gyümölcse. A célom az volt, hogy ne fussam el az elejét, tudtam, hogy hosszú verseny vár rám, a büntetőkörökkel huszonnégy és fél kilométer lett a vége. A homokzsákok eléggé nehezek voltak, az emelkedők pedig igencsak meredekek, előfordult, hogy négykézláb kellett felmenni… Ráadásul a sík részeken is elég technikás volt a pálya, és a nagy sár is nehezített rajta. Az akadályokban még sokat kell fejlődnöm, de az ultráig még van egy kis idő, sokat gyakorolok majd.
Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy elképesztően büszke vagyok a kisbabámra, aki reggeltől délutánig bírta a helyszínen, nem sírt, nagyon türelmes volt. Még a dobogóra is felvittem, hiszen együtt csináltuk végig a felkészülést, együtt edzettünk, így ő is megérdemelte a tapsot az eredményhirdetésnél.
Az előbb az ultrát említette. Ez a legnagyobb célja?
A legnagyobb célom a Lavaredo Ultra Trail százhúsz kilométeres távjának teljesítése, ez lebeg a szemem előtt. Korábban már részt vettem a versenyen, jövőre vissza szeretnék térni. A középtávú célom egy Spartan Ultra teljesítése, ez fontos állomás lenne a Lavaredóra való felkészülésemben. Augusztus végén Szlovákiában tervezem teljesíteni az ultrát, három éve győztem ott, így tudom, hogy nagyon kemény a pálya, de alig várom már a versenyt.
