Bor-Szeifert Adrienn hétéves kora óta sportol, kisiskolás korában atletizált, iskolai versenyeken is részt vett, de ez akkor még inkább megfelelni akarás volt a felnőtteknek. A futás két gyermeke születése után akkor került képbe, amikor lett egy nagy mozgásigényű kutyájuk, neki köszönhetően vált szerelemmé ez a mozgásforma. És persze közrejátszott az is, hogy a gyerekzsivaj mellől így tudott kicsit kiszakadni a természetbe, ami aztán igazi lelki feltöltődést jelentett neki.
Adrienn eleinte csak négylábú társával járt el futni. A lakhelyükön megrendezett Fóti-Futin kóstolt bele először az amatőr futóversenyek világába. Mivel itt nem lehetett kutyával indulni, egyedül vágott neki az öt kilométeres távnak. Rá egy évre tizenkettőt, az azt követő évben már huszonegyet teljesített sikeresen. Ennek a versenynek köszönhetően ismerte meg egyik legjobb barátnőjét, aki „belerángatta” az ultraváltók világába.
„Orsival a Fóti-Futin ismerkedtem össze, és megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem az Ultrabalatonra menni – mondta Bor-Szeifert Adrienn a Csupasportnak. – Először azt sem tudtam, miről beszél, de gondoltam, biztos jó buli lehet, ilyenen még sosem voltam. Így 2020 őszén egy hatfős vegyes csapat tagjaként életemben először futottam egy nap többször, nemcsak magamért, hanem a társaimért is, és teljesen magával ragadott az ultrás világ.”
Még az sem vette el a kedvét, hogy mivel este rajtoltak, nagyrészt éjszaka és szinte végig viharban kellett futniuk. Ekkor még nem volt külön vegyes csapat kategória, a férfimezőnyben hatodik helyen végeztek. A következő évben már hatan, csak lányok tértek vissza, és dobogóra is kerültek. Idén, emelve a tétet, már csupán négyen indultak, és ismét a dobogón állhattak. De nemcsak az Ultrabalatonon, hanem az Ultra Tisza-tón, az Ultra Lupán és az UB Trailen is visszatérő versenyzők a lányok.
Nem kellett sok időnek eltelni, hogy Adrienn a kutyás futóversenyeket is megtalálja. A Hard Dog Race már az első alkalommal elvarázsolta, és azóta rendszeres indulója kutyáival. 2021-ben ugyan kipróbálták a Canicrosst is, de be kellett látniuk, hogy egy egyéves „lepkekergető” border collie-val nem lehet felvenni az ott indulók tempóját.
„A 2017 nyár végi HDR Wild volt az első megméretésünk. Itt még nem foglalkoztam a dobogó gondolatával, úgy mentünk oda, hogy csak élvezzük. Negyedikek lettünk, ami el is indította bennem a versenyszellemet.
A következő évben a Base-en már harmadikként értünk be, és ebben a kategóriában sokáig ezt a helyet meg is tartottuk. 2020-ban viszont sikerült a dobogó tetejére állnunk, és azóta a magyar versenyeket mind meg is nyertük, ráadásul idén tavasszal sikerült a Wild kategóriában is az első helyen befutni, ami óriás bakancslistás pont volt az életemben.”
Adrienn elmesélte, úgy készíti fel két kutyáját a versenyekre, hogy amikor kimennek terepre, folyamatosan feladatoztatja őket. Náluk nem abból áll az edzés, hogy rá van kötve a kutya, és futnak, hanem folyamatosan adja az utasításokat. Tökéletesen tudja mindkét kutyája a jobbra és balra irányváltást, a visszafordulást, és ezek a vezényszavak akkor is működnek, amikor nincsenek bekötve. Van, hogy a természetvédelmi területeken felállított facölöpök között kell szlalomozniuk vagy megállniuk, természetes közegben feladatoznak, ezeket is be tudják építeni a versenybe.
Adrienn heti két-három alkalommal edzi a kutyáit, a többi napra marad a szabad mozgás, a frizbizés, labdázás vagy éppen pancsolás a Dunában, évszaktól függően. S bár korábban elvetette, azért kacérkodik a gondolattal, hogy a Canicross-versenyekre is visszatér.
„Kihasználva, hogy jövőre magasabb életkori kategóriába lépek, felvetődött bennem, hogy ha már öregszem, legyen jó oldala is. Szenior kategóriában indulhatnék a Canicross országos bajnokságon. Ráadásul ehhez egy nagyon kedves barátunktól megkaphatnám a csodás malinois kutyáját, akivel repülhetnék versenyről versenyre” – fogalmazott.
Nem szokott nagyon előre tervezni, de a kutyás versenyeken kívül is vannak elképzelései. Szívesen megpróbálkozna a maratoni feletti távokkal. Futott már a Pilisben barátokkal, nem versenykörülmények között, 48 kilométert, de egyelőre úgy érzi, inkább a rövidebb távokra van beállítva.
„Mindig mondom az ismerőseimnek, nem azért futok, mert kötelező, hanem mert elképesztő módon kikapcsol és feltölt, szinte egy másik világba visz. Szokta is mondani a férjem, amikor van egy kisebb sérülésem, vagy betegség miatt huzamosabb ideig nem tudok futni, hogy gyógyulj meg, menj futni, mert vissza akarlak kapni.
Mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy kezdje el. Nem baj, ha ötszáz méter után úgy érzi, nem bírja, én is így voltam vele. Csak el kell kezdeni, és utána elképesztő módon motiválja az embert a sikerélmény, amiből rendszeresség és függés lesz. A lényeg, hogy mindenki megtalálja azt a mozgást, amiben örömét leli.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
