A lakók leszedték az útjelző szalagokat, így két kilométert rátett az ultratávra

Paál Emőke a Börzsönyben megrendezett terepultrafutó-verseny 63 kilométeres távján szerzett aranyérmet, tapasztalatairól a Csupasportnak is beszámolt.

Gratulálok a győzelemhez! Milyen volt a verseny, hogyan érezte magát?
A Triton Trail jó emlékként marad bennem annak ellenére, hogy még a verseny előtt két nappal sem tudtam, hogy elindulok-e rajta. Az előtte való napokban érkeztem haza a hegyi- és terepfutó-világbajnokságról, ahol az ultratávon indultam, de sajnos gyomorproblémák miatt ki kellett állnom, és nem tudtam a versenyt befejezni. Ez fizikailag és lelkileg is nagyon megviselt, úgy éreztem, hetekbe fog telni, míg lelkileg újra megerősödöm. Mély szeretet és hála van bennem nővérem, Zsuzsa iránt, aki helyzetemet látva csütörtökön felkarolt, és rábeszélt a szombati rajtra. Egyetlen feladatot jelöltem ki magamnak: nyugodt haladással magam mögött hagyni az előző verseny nyomasztó árnyékát. Köszönet a rendezőknek, hogy az utolsó pillanatban is lehetett nevezni, és hogy a Skyrunning Európa-bajnokság válogatóversenyére színvonalas, izgalmas útvonalat jelöltek ki a három körös pályával a csodás, ezerarcú Börzsönyben.

Olyannyira sikerült megvalósítanom a derűs flow-t, hogy több alkalommal túlfutottam a szalagozáson, így plusz két kilométert tettem a pályába. Igyekeztem végig nyugodt maradni, bár igazán billegett a léc, amikor a harmadik kört kezdve döbbenten láttam, hogy az extra ökotudatos falu lakói leszedték a szalagozást. Jó darabon elbizonytalanodva bóklásztam, de szerencsére a rendezőket sikerült értesíteni, és profin rendezték a már mögöttem futóknak a jelölést.

A tájfutómúltja után mi motiválta arra, hogy ultratávokon is kipróbálja magát a hegyekben?
A tájfutást legalább annyira szerettem, mint a terepfutást. Nem figyeltem nagyítóval az átmenetet, inkább elfogadtam, hogy a természetem, a karakterem a gyorsabb, rövidebből szépen, fokozatosan áthalad a hosszabb, nyugodtabb felé.

Terepfutóként rengeteg versenyen indult 2014 óta, és számos szép eredményt, első helyezést ért el – melyik volt a legemlékezetesebb?
Hosszú időre volt szükség, hogy önmagam számára is nyilvánvalóvá váljon: az utamnak nincs köze helyhez, helyezéshez. Visszatekintve a hála, a derű és a lelkesültség érzése a legmeghatározóbb és legfontosabb, amivel nap mint nap gazdagon megajándékoz a Gondviselő, hogy másoknak is adni tudjak.

Mi lesz a következő erőpróba?
Július közepén Montenegróban rendezik a Skyrunning Európa-bajnokságot, és július végén Észak-Olaszországban a Skyrunning Masters világbajnokságot, ahol szeretnék a magyar csapatért futni, és persze minél jobb eredményt elérni.

A Csupasport korábban Beda Szabolccsal, az első alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Ultra nyolcvan kilométeres távjának győztesével beszégetett.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.