SZÉNÁS KÖR
Ahol nincsenek vesztesek
E heti blog- és Facebook-szemlénket a Szénás Kör FB-csoporttal kezdem, annak apropóján, hogy az egyik futásmániás kollégánk nekiment a „kisebb” távnak múlt héten, és sikerrel teljesítette – és persze engem is kapacitál folyamatosan, hogy menjek, de ez egyelőre nekem még sok, jelenleg a Balboa-körre gyúrok. Igen, Rocky Balboa :-)).
Múlt heti szemlénkben is szóba került a Szénás Kör, így kitérnék ennek a kihívásnak a megismertetésére. A különleges „verseny” kétféle távból áll a Budai- és Pilis-hegységben, van az úgynevezett kiskör, ez 31 kilométeres táv 895 méter szinttel, és az ultrásoknak a nagykör, amely 75 kilométeres, és 2175 méternyi (!) szintet kell rajta megfutni.
A Szénás Kör nem hagyományos értelemben vett verseny, hanem nagyon menő módon QR-kódokkal kell csekkolni az ellenőrző pontokon, míg a futás végén, beérkezéskor mindenkiről fotó készül, s felkerül az esemény Facebook-oldalára. Aki szintidőn belül teljesíti valamelyik távot akár futva, akár gyalog (így is lehet nevezni), az gyönyörű érem birtokosa lesz, még az is, aki a futóteljesítők között kicsúszik a szintidőből, ugyanis automatikusan átsorolják a teljesítménytúrázók közé – ezen a körön tehát nincsenek vesztesek! A csoportot folyamatosan figyelve látom, hogy meglepően sokan teljesítik ezt két, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető kihívást. A szervezők a közeljövőben tartanak egy közösségi futást is a kiskörre, akit érdekel, csatlakozzon!
FUTOLEPES.COM
Farkastörvény félmaratonira
A szerző, Őry István két érdekes írást posztolt az utóbbi időben. Az egyik a „Félmaratoni futóversenyek 7+1 farkastörvénye”. Ebből megtudhatjuk, miként tudunk alaposan felkészülni a terepből, hogy ne ott érjen minket meglepetés, így például a leküzdeni való szintemelkedések miatt… Illetve, az is hangsúlyos része a bejegyzésnek, hogyan készítsük fel a szervezetünket a versenyre. Sokan ugyanis nem ügyelnek arra, hogy már a verseny előtti napokon figyelni kell a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitelre. Alapszabály a verseny alatt (is!), ha szomjasnak, éhesnek érzed magad, az már abban a pillanatban „gáz”. Ismerned kell magad, hogy időben egyél, igyál. Nekem például az a tanács tökéletesen bevált, hogy tízpercenként néhány korty víz/iso, és negyvenpercenként egy kis kaja, nálam ez általában zselé.
Fontos tanács az is, hogy nem a versenyen próbálunk ki új dolgokat. Sem a gyönyörű új futócipőt vagy cuccot, mert garantáltan feltör, kidörzsöl, vérhólyagot okoz. Azon kívül csak olyan enni-, innivalót vigyünk, amelyet már ismer a szerveztünk, nehogy más miatt kelljen a versenyen sprintelni…
István kitér még a megfelelő stratégiára, a felkészülési tervek s a bemelegítés fontosságára is. Mindenkinek ajánlom, aki hosszabb versenyre készül, nagyon hasznos olvasnivaló. A másik írás inkább egy ajánló, amelyben István összeszedte a legérdekesebbnek tűnő félmaratonokat a világ több pontjáról – nos, én bármelyiken szívesen elindulnék, olyan csodásak a helyszínek.
ELMENYKULONITMENY.HU
Szedd a lábad jótékonyan
Nagyon érdekes újfajta jótékonysági kezdeményezésre bukkantam szörfözés közben. Bármilyen sportágban lehet úgy kihívást vállalni, hogy közben gyűjteni lehet – itt konkrétan a Bátor Tábornak – jótékonysági célokra. A szervezők segítenek felkészülni, kommunikálni, hogy ki miért fut, mennyit szeretne összegyűjteni, és az adott sportolási teljesítményt bárki támogathatja, akár megveheti annak „iksz” kilométerét.
A FUTÓBOLOND
A grimaszkirály kilométerei
Kedvenc futóbolondom a minap egy közösségi túrát szervezett. Az útvonal Apátkúti-völgyön át Visegrádra, onnan vissza Pilisszentlászlóra. Futóbolond nem hazudtolta meg magát, mert – természetesen – grimaszos szelfit posztolt :-), s természetesen a gyönyörű, a mintegy 17 kilométeres teljesítés közben készült fotói is láthatók a Facebook-oldalon.
Ezekben a napokban érdekes futóélménnyel lettem gazdagabb, amit szeretnék veletek is megosztani. Felfutottam a kedvenc hegyemre, ahol mindig kifújom magam egy kicsit, csinálok néhány képet, hogy posztoljam az „Egyedül futunk” csoportban, beteszem a fülest, mert visszafelé általában zenét hallgatok, és újfent nekiindulok. Hát ez módosult kissé, ugyanis egy másik futó éppen akkor nyújtott, amikor felértem. Kicsit még bosszankodtam is, hogy nem egyedül vagyok, de aztán elengedtem az érzést – hiszen a hegy mindenkié… A „bácsi” megszólított, hogy futó vagyok-e. Beszédbe elegyedtünk, s mint megtudtam, ő elég későn kezdett el futni, hatvanéves korában, és most a hetvenötöt töltötte be. Egyszerűen nem akartam elhinni. Ha nagyon rosszindulatú akartam volna lenni, akkor is maximum hatvanöt évesnek tippeltem volna. Kiderült, korábban futott maratonit, félmaratonit, mostanában is indul versenyeken, szinte mindennap fut. Álmélkodva hallgattam, s reménykedem, hogy ebben a korban hasonlóan fitt leszek, legalábbis olyan vádlit és karokat akarok, mint az övé. Sőt, már most! Kiderült, hogy az „öreg” a hegy másik oldalán fut le, ahol én azért nem szoktam, mert tartok az eltévedéstől, úgyhogy most boldogan csatlakoztam, hogy végre én is mehetek arra.
Gyönyörű, erdős, köves rész, végig nagyon kell figyelni, nehogy botlás legyen a vége. Kiderült, egy remete is lakik errefelé – áldottam az eszem, amiért nem járok arra egyedül –, de rutinos futótársam ehhez azt is hozzátette, hogy egyébként nagyon kedves ember. Magamat ismerve ettől még félájultan vágtáztam volna le a hegyről, ha rám köszön.
Amúgy pedig… Nagy büszkén arra gondoltam, hogy a közös beszélgetős futás alkalmával az ösvényeken az élen haladva én diktálom a tempót, ám amikor leértünk a hegyről, s egymás mellett kocogtunk, éreztem, szednem kell a lábam, mert szégyenben maradok. Mondhatni, megkönnyebbültem, mikor elváltak útjaink 🙂
Egy biztos: nagyon tartalmasra sikerült ez a tizenhárom kilométeres edzés, s örültem, hogy találkozhattam egy rendkívüli, kedves sportemberrel, aki bizonyította, futni sohasem késő.
Úgyhogy az üzenetem marad is a régi: fussatok, fussatok! Ha meg nem, akkor bármit, de sportoljatok!
