Piotr Kurylónak, a lengyel Forrest Gumpnak elképesztő az előélete: 2007-ben második lett a Spartathlonon, 2011-ben pedig körbefutotta a Földet. És ma sem unatkozik, derül ki interjúnkból.
Mi volt a kedvenc versenye, mire emlékszik a legszívesebben?
Sok klasszikus maratonit futottam, de leginkább a 200 kilométer feletti ultramaratonikat élveztem. Nyolc ilyen versenyen vettem részt, nehéz a kedvencemet kiválasztani, de az egyikre különösen szívesen emlékszem: 12 órás verseny volt Ruda Slaskán, a magyar 100 kilométeres bajnok végig a hátam mögött futott. (Kurylo jól emlékszik, 2008-ban Vozár Attila végzett mögötte a második helyen, egy kilométer sem volt köztük – a szerző)
A legnagyobb eredményem hivatalos versenyen a 2007-es Spartathlon, amelyen második lettem. Sikerült megelőznöm a brazil Valmir Nunest, aki az akkori 100 kilométeres bajnok volt, sőt, a 2007-es Badwater győztese.
Útban a verseny felé
Forrest Gumphoz hasonlították. Mi volt ennek az apropója?
A Spartathlon győztese az amerikai Scott Jurek volt, a film is amerikai, de nem ezért történt. Legyőzött, ám valamivel könnyebb felkészülése volt, hiszen ő repülőgéppel érkezett Görögországba, én pedig Lengyelországból futva mentem. Körülbelül 2500 km volt a távolság – ezért neveztek el engem a lengyel Forrest Gumpnak.
Szép kis bemelegítés volt! De mégsem ez élete leghosszabb futása.
Igen, egyszer körbefutottam a Földet, mintegy 20 ezer kilométert tettem meg 365 nap alatt…
Futás Kurylo-módra, enyhe nehezítéssel…
Hogyan edz ezekre az elképesztő kihívásokra, mennyit fut egy héten?
Nem olyan sokat. Öt kilométert futok mindennap, és 40 kilométert minden vasárnap. Persze amikor közeleg egy nagy verseny, emelem az adagot, az ultrákat megelőző időszakban minden egyes nap hosszú távokat futok. Így volt ez a Spartathlonnál is: Görögország felé 70 kilométert kellett futnom naponta, és nem lehetett megállás, mert féltem, hogy nem érek oda a rajtra!
Nagyra tartjuk a lengyel ultrafutókat az eredményeik miatt. Mit gondol, mi a lengyel ultrafutás titka?
Az a titok, hogy makacsok, eltökéltek és keményen edzenek. Én is ilyen vagyok: időnként a nagy ultrák előtt 20 kilométert futottam naponta, ami önmagában talán nem nagy szám, de egy gumiabroncsot húztam magam után. Az a filozófiám, hogy minél keményebb, annál jobb. Ezért szeretem a hosszabb távú futásokat és a nehezebb edzésmódszereket.
Mire készül a jövő évben?
Megint kitaláltam valami jót! Január elsején futva indulok Nordkappra. Ez Norvégia legészakibb pontja, megint jó 2500 kilométerre az otthonomtól, és hogy a kényelmem is meglegyen, egy különleges kunyhót, azaz iglut viszek magammal…
Készülés az északi túrára
