Kezdjük a legfontosabbal: hogy van? Kiderült, hogy tavaly mi okozta a rosszulléteket a versenyeken?
Igen, néhány évvel ezelőtt összeszedtem egy Lyme-kórt, s ez okozta most a problémákat – mondta Ispán Zsolt. – Összesen tizenkét infúziós kezelést kaptam, s reményeim szerint a vizsgálatok kimutatják, hogy mostanra minden rendben van. Sajnos a futásaimon ezt még nem érzem, nagyon lelassultam, jelenleg hatperces átlagot tudok. Terepen sokkal jobban megy, mint aszfalton, most ebből a helyzetből igyekszem kihozni a maximumot. Mindezek ellenére az elmúlt év utolsó negyedében sikerült már szép eredményeket elérnem.
Most már pontosan tudja, hogy miképp kell kezelni a tüneteket?
A felszívódás sok esetben zavart okozott, éppen ezért hiába volt meg a megfelelő frissítést, nem sokat ért.
Most is vannak ilyen jellegű tüneteim, de már tudom kezelni, az biztos, hogy drasztikus kidőlések ezután már nem lesznek. Hasznosnak bizonyultak az antibiotikumos kezelések, péntekenként kaptam, s elárulhatom, nem voltak könnyűek ezek a napok…
Ám már előre tekintek, nagy célom, hogy visszanyerjem a régi formámat, mindent meg is teszek érte.
Említette, hogy 2024 utolsó negyedévében már sikerült szép eredményeket elérnie. Milyen eseményeken vett részt?
A száznyolc kilométeres Vadlán Terep Ultrán, a száztizenöt kilométeres Ultrabalaton Trailen, egy szolnoki ötven kilométeres versenyen, illetve a hatvanöt kilométeres Tortúra teljesítménytúrán. A 2025-re merész céljaim vannak, sőt már nevezéseim is, januárban elkezdtem az alapozást, bízom benne, hogy egyre jobb formában leszek. Bizakodó vagyok, igyekszem fizikailag és mentálisan is rendbe tenni magam. Vannak olyan terveim, amelyek az előző esztendőben nem valósulhattak meg, ezeket most mindenképpen szeretném teljesíteni, illetve új céljaim is lettek.
Melyek ezek?
A főversenyem a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokság, amelyen a nyílt futamon veszek részt. Tavaly teljesítettem Kelemen Anett-tel a Kört, hatalmas élményt jelentett, ám sajnos nem sikerült szintidőn belül beérnünk, idén ezt mindenképpen ki szeretném pipálni. Az Ultra Tisza Tó-eseményen sokszor célba értem már, tavaly sajnos nem, kilencvennégy kilométernél ki kellett szállnom a már említett probléma miatt. Most privátban próbálkozom segítő nélkül, csak én leszek és a Tisza-tó, egyfajta revans lesz ez a tavalyiért. Idén sajnos nem lesz hivatalosan kétszáztizenhat kilométeres táv a Vadlán Terep Ultrán, privátban szeretném teljesíteni, ez még szervezés alatt van, nagyon remélem, hogy összejön. Tavaly az egészségügyi állapotom miatt ki kellett hagynom az Authentic Phidippides Runt, ősszel mindenképpen szeretném teljesíteni a dupla Athén–Spárta távot. Szóval nagy céljaim vannak, mindent megteszek, hogy teljesíteni tudjam őket, de a legfontosabb, hogy az egészségem teljesen rendben legyen.
Fotók: Ispán Zsolt / Facebook