A magyar futó kihívása: New Yorktól Tokión át Londonig, maratoni a világ körül

Holczer Péter New Yorkban, Chicagóban és Berlinben már teljesítette a 42 kilométeres maratoni távot, London, Tokió és Boston azonban még várja!

Holczer Péter hét éve kezdte a futást, azóta már húsz maratoni van a háta mögött. Élete első 42 kilométerét Prágában teljesítette, de Jeruzsálemben már négyszer is beért a célba, emellett kétszer a Budapest Maratonon is részt vett.

„Kétezertizennégy óta futok – kezdte Holczer Péter. – Alapvetően egy tíz kilométeres versenyre kezdtem el készülni az év elején, majd lefutottam a távot, és jöttek a nagyobb célok. Következett a félmaratoni, amit még ugyanebben az esztendőben nyáron lefutottam. Sok velem egykorú futótársam az őszi maratonijára készült, ám én nem éreztem, hogy készen állnék rá. Helyette a következő lépcsőfok a harminc kilométer volt, majd elhatároztam, hogy a következő születésnapom előtt lefutom életem első maratoniját.”

2015-ben Prágában, két nappal a 43. születésnapja előtt teljesítette a maratonit, majd Budapesten is, a következő évben pedig Jeruzsálemben. Korábban félmaratonit is futott ott. Mint mesélte, ismerősei évek óta kijártak, emiatt benne is ott mocorgott a kíváncsiság, szeretett volna ő is kijutni.

Már elsőre, 2016-ban nagyon megtetszett neki, így sorozatban négy maratonit teljesített Jeruzsálemben. Sajnos a koronavírus-járvány miatt hiába volt meg október végére a repülőjegye, nem tudott elutazni az ötödikre.

A sportember többek között Budapesten, Amszterdamban, Frankfurtban, Barcelonában, Bécsben vagy – a major versenyek közül – Berlinben, New Yorkban és Chicagóban is teljesítette a maratonit.

„A maratoni mindig különleges élmény. Éppen előttem van az éremgyűjteményem, szerencsére elég sok darabból áll, mindegyikre büszke vagyok. Mindegyikhez más emlék, más sztori kapcsolódik. Ha egyet ki kellene emelnem, az a Frankfurti maratoni lenne, ott futottam olyan időt, hogy kvalifikáltam magam a New York-i maratonira. A következő évben óriási élmény volt Amerikában versenyezni, talán nem kell ecsetelnem, mekkora esemény.

Szeretem a Párizsi maratonit is, az eddigi legjobb időmet Franciaországban értem el 3:00:47-tel – ezen a versenyen kétszer is voltam. A barcelonai esemény is remek, a spanyol emberek kiváló hangulatot teremtenek. Alapvetően a futás miatt utazom, de természetesen néhány napot szoktam szentelni városnézésre is. Általában a családomból mindig eljön velem valaki, így nem utazom egyedül.”

Holczer Péter célja, hogy a hat major maratoni meglegyen neki, ehhez még Londonba, Tokióba és Bostonba kell eljutnia – a következő versenye azonban a decemberi Valenciai maratoni lesz.

New Yorkban, Chicagóban és Berlinben már volt, Tokióba megvan már a nevezése, csak a verseny újbóli megrendezését kell kivárnia, Bostonba pedig megvan a kvalifikációs ideje. London azonban nagy kérdőjel, mert oda a legnehezebb kijutni.

„Még nem tudom, mikor, de egyszer biztosan kijutok oda is. Legközelebb decemberben a Valenciai maratonin veszek részt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.