Az összidő 22 óra 42 perc 2 másodperc. Érdekes, hogy 2016-ban, amikor lapunk „válogatottja” először vett részt a tókerülő versenyen, 22:41:57-es eredményt ért el – más kérdés, hogy akkor tíz kilométerrel hosszabb volt a táv a mostani 211 kilométernél, viszont a csapat is népesebb volt. A lényeg, ahogy minden indulás alkalmával, ezúttal is teljesítette az Ultrabalatont a Nemzeti Sport együttese (de az összetétel alapján kis túlzással akár lehetne a Csupasporté is).
Deák Zsigmond, Skrapits László és Thury Gábor egy hosszabb szakaszon segített futásával, míg Karácson Edit, Szalay Hédi, Zombori Dorka, Judi Ádám, Vincze András és e sorok írója végig együtt haladt a Balaton körül, s folyamatosan váltotta egymást – Nagy Zsolt a kora reggeli órákban visszautazott Budapestre, el nem ítélhető módon a kislánya szülinapi zsúrját választotta helyettünk.
Az időjárás annak ellenére kegyes volt hozzánk, hogy Karácson Edit szakadó esőben szaladt fel a Varga Pincészetig, majd Keszthely és Fenékpuszta környékén is elkapott minket egy kiadósabb és hosszabb zápor, amit persze jó lett volna elkerülni, pláne hogy az alapjáraton megbízható előrejelzésekben híre-hamva sem volt.
Hogy mi futkároztunk többet-kevesebbet, lassabban vagy gyorsabban, azt gyakorlatilag zárójelbe teszi két kollégánk, Vajda „Motor” György és Zombori András áldozatos tevékenysége. Előbbi kisbusszal szállított minket egyik váltópontról a másikra, magabiztosan manőverezett a tumultus miatt gyakran rendkívül veszélyes körülmények közepette is, és emellett arra is volt ereje és ideje, hogy buzdítsa a célba érkezőket. Zombori Andris szinte pillanatnyi szünet nélkül tekerte körbe a hatalmas tavat, de hát megkerülhetetlen szereplője ő a mi úri passziónknak – hihetetlen a nyugalma és az energiája a korábbi kétszeres válogatott labdarúgónak, ez a „hatás” pedig minden esetben jól jön, ha az ember éppen úgy érzi, totálisan lefőtt neki a kávé valamelyik etap közepén.
Az a kávé, amely ezúttal a semmiből lehelt életet kollektívánk tagjaiba valahol Balatonlellénél – ezúton is megköszönjük az Ultrabalaton gördülékeny lebonyolításáért dolgozók áldozatos munkáját, és fontos kiemelni, hogy a váltópontok mindegyikén remek hangulat és támogató környezet várta a futókat függetlenül attól, hogy négyperces tempóban száguldott be a pontra, vagy éppen már csak annyi szufla maradt benne, hogy besétáljon lecsippantani a csapata óráját.
Arról most ne is beszéljünk, mekkora sportember, aki egyedül vagy duóban, esetleg harmad- vagy negyedmagában tudja le ezt a rengeteg kilométert (egyébként a mi idei brigádunkban is van olyan, aki már átélte ezt az élményt, de nem akarom megnevezni, mert megharagszik, hogy reklámozom), az ő dicséretüknek nem most van itt az ideje.
Mi a hobbistákat képviseltük ebben az esztendőben is, lehettünk volna felkészültebbek, futhattunk volna tempósabban, de ami bennünk volt, azt kiadtuk magunkból ebben az egy napban, és ugyanígy tett több ezer sporttársunk is (hogy utaljak a hétvége egyik legemlékezetesebb belsős tréfájára).
Jövőre folytatjuk, ne legyen senkinek kétsége, ha nem jön közbe semmi, ami eltántoríthat minket (nem fog), a Nemzeti Sport futóbarátai 2024-ben is ott lesznek a balatonfüredi rajtnál, sőt, a célban is.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
