Mindig is fontos szerepet töltött be az életében a sport?
Nagyon vékony és mozgékony kislány voltam – mondta Kozák-Ignáth Éva a Csupasportnak. – Minden óvodás koromban kezdődött, amikor nyuszifutásokra jártunk Debrecenben a Nagyerdőbe, és a legtöbb alkalommal én győztem. Akkor figyelt fel rám a Debreceni Atlétikai Centrum egyik edzője, ám még túl kicsi voltam, így nem igazoltak le, de azt mondták, hogy általános iskolás koromban örömmel látnak. Első osztálytól a gimnázium harmadik osztályáig atletizáltam, majdnem minden hétvégén versenyeken vettem részt, és volt, hogy napi két edzésem volt. Az évek alatt nagyon sok mindent megtanultam, de ami a legfontosabb, az a sport iránti tisztelet és alázat. A szüleim az első perctől kezdve támogattak, ugyanis látták, hogy nagyon szeretem, szorgalmasan járok edzésre, és valóban imádtam a pályán lenni, jól kijöttem a társaimmal és az edzőimmel is. Szinte ez volt a második otthonom, így nem is volt kérdés, hogy hosszú távon életem része lesz a sport.
Remek futóedzőim voltak, akik megszerettették velem a sportot, megmutatták azt az oldalát, amelyért a mai napig rajongok.
A terhességeim alatt sem volt kérdés, hogy gyalogolok, kocogok, majd szülés után, amikor már lehet, újra futok. Atlétaként megtanultam, hogy ha kitűzünk egy célt, akkor érhetjük el, ha keményen megdolgozunk érte. Én kitűztem magam elé kétezertizenhét őszén a budapesti Spar Maraton teljesítését, majd kétezertizennyolc tavaszán a milánóit, közte számos félmaratonit, amelyeket lépésről lépésre teljesítettem. Már a kilencedik maratonomra készülök.
Ahogy említette, már nyolc maratonit teljesített, a legutóbbi, párizsi versenyen 3:25:54-es idővel egyéni csúcsot futott. Milyenek voltak az eddigi maratonijai?
Voltak olyan évek, amikor kettőt teljesítettem, általában egyet tavasszal, egyet pedig ősszel. Ahogy korábban is mondtam, Budapesten volt az első, majd futottam Milánóban, Frankfurtban, Amszterdamban, Rómában, Párizsban, Bécsben és Barcelonában is. Mind a nyolc versenyen nagyon sokat tanultam magamról, és arról, hogy tiszteljem a távot. Egy maratoni mindig fejben dől el, bármennyit készülhet rá az ember, ha a verseny napján nem vagy ott, szét vagy esve, vagy esetleg nem tudtad magad kipihenni. Minden alkalommal más körülményekkel találkozik az ember, Rómában macskakövön kell futni, Bécsben kis alattomos emelkedők vannak, Barcelonában kisebb hidak vannak, ezekre készülni kell, ahogy a szintekre is. Akkor jössz rá, hogy mi is ez, amikor saját bőrödön tapasztalod meg a nehézségeket. Amszterdamban harmincegy kilométernél jött a fal, elhomályosodott minden, azt hittem, elájulok, egy fába kellett megkapaszkodnom, majd nagy lelkierővel kellett a maradék tizenegy kilométert teljesítenem.
Előfordult, hogy a felkészülést tisztességesen elvégeztem, de a versenyen éreztem, hogy nem vagyok megfelelő állapotban, elfogyott az erőm, de becsülettel végigcsináltam, nem adtam fel. Ez történt Bécsben és Barcelonában is. Láttam kemény dolgokat, dőltek ki előlem elit maratonisták és hobbifutók, ehhez a távhoz nagy mentális erő kell, de én mégis nagyon élvezem.
Szeretem feszegetni a határaimat, lelkileg egyre erősebbnek lenni és megtanultam küzdeni, ugyanis az egész élet erről szól. Megvan bennem az akaraterő és a szorgalom, amely elengedhetetlen a táv leküzdéséhez.
Melyek voltak a legemlékezetesebb maratonijai?
A római és a párizsi. Előbbi kétezertizenkilenc tavaszán volt, remek időt jósoltak, ám a rajtzónában körülbelül öt fokot mértek, és zuhogott az eső. Egy perc alatt eláztam el és szétfagytam, csuromvizesen vártam a rajtot, kegyetlen volt. Annyira fáztam, mint még soha, de egy percig sem inogtam meg. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, nem fogja magát könnyen adni, ugyanis elég nehéz az útvonal a sok macskakő és emelkedő miatt, ám a verseny hangulata, a város szépsége és az olasz virtus teljesen magával ragadott. Nem lett életem ideje, de Róma teljesen elvarázsolt, egyszer biztosan visszamegyek még. Idén tavasszal futottam a párizsi maratont, amelyre már sokkal tudatosabban készültem. Célom a három óra harminc percen belüli idő volt, nagyon sokat készültem a versenyre, így tudtam, hogy jó formában vagyok. Nagy vágyam volt régóta a párizsi verseny. Több mint húszezer futó vett részt rajta, elképesztő hangulat fogadott bennünket, végig libabőrös voltam, előfordult, hogy el is sírtam magam. A maratoni táv csodálatos. Megtanulsz magadról nagyon sok mindent, megismered a testedet, a határaidat, egy nagyon klassz önismereti tréning, mindezek mellett pedig csodás utazás.
Említette, hogy a kilencedikre készül: mit lehet erről tudni?
Mivel február tizennegyedikén leszek negyvenkét éves, valami különlegeset akartam kitalálni Párizs után, így esett a választásom a Sevilla Maratonra. Tudom, hogy ott ilyenkor remek az időjárás, szép a város, minden megvan, hogy emlékezetes legyen, ráadásul a nevesebb maratonik közé tartozik. A nyáron sok volt a munkám, így kevesebb időm jutott a futásra, de szeptembertől elkezdtem gőzerővel készülni, miközben sajnos történtek tragikus események az életemben, amelyek lelkileg nagyon megviseltek, és sajnos az edzésmunkámra is hatással voltak. Most van a kemény alapozási időszak, amelyet ahogy időm és erőm engedi, becsülettel elvégzek. Az biztos, hogy nem adom fel, mentálisan és fizikailag is felkészülök, mindent megteszek a cél elérése érdekében.
Család és munka mellett hogyan szakít időt a futásra?
Elképesztő logisztika az életem, négy éve egyedül nevelem a tizenhat éves fiamat és a tizenhárom éves lányomat. Nagyon büszke vagyok rájuk, és nagyon boldog, hogy két ilyen csodás gyerekem van. Pici koruk óta tudják, hogy a futás a hobbim, és amikor tehetem, elvégzem az edzésmunkát.
Amikor kisebbek voltak, úgy futottam, hogy mellettem jöttek rollerrel vagy bringával, később görkorcsolyával, jó kis közös program volt. A kislányom hat éve lovagol heti négy alkalommal, a fiam már több mint két éve padelezik heti három alkalommal. Mindig arra tanítottam őket, mindegy, mit, de sportoljanak. Nem kell a legjobbnak lenni, csak szeressék, amit csinálnak, akkor hosszú távon elköteleződnek mellette.
Egy budai pilatesstúdió brandmenedzsere vagyok főállásban, amelynél most építjük az országos franchise-hálózatot, így van munkám bőven, de nagyon szeretem és komolyan is veszem. A logisztikában és az időbeosztásban már elég jó vagyok, mindezek mellett nagy szerencsém van a gyerekekkel, remekül alkalmazkodunk egymáshoz. Nekem az a legfontosabb, hogy úgy tudjak elmenni futni, hogy tudom, a gyerekeim jó helyen vannak. Reggel, miután elvittem őket iskolába, futok egyet munka előtt, vagy este, amikor már otthon vannak. Ha esik, ha fúj, ha sötét van, ha hideg, megyek, ilyenkor tudok száz százalékban a futásra koncentrálni. Hogy mi hajt? Nem tudom. A sport szeretete, a sok munka és kilométer, amelyet már az évek alatt beletettem… De bízom benne, hogy még jó néhány évig falom a kilométereket.
Ha jól tudom, edzősködik is. Beszélne erről?
Két éve elvégeztem az edzőképzést, illetve korábban a TF-en a sportmenedzser és szervező szakot, hogy a több mint négy éven át működő hobbifutó klubunkat szakmai szemmel is vezetni tudjam. Sokan keresnek, hogy legyek az edzőjük, de egyelőre a jelenlegi hat-hét tanítványomnál többet nem szeretnék vállalni, mert a főállásom, a saját edzésem és a családom mellett ez még épp kezelhető. Mindannyian nagyon közel kerültek hozzám, vannak köztük kezdők, maratonira és félmaratonira készülők is. Hétről hétre alázatosan dolgoznak munka és család mellett, szorgalmasak, nagyon büszke vagyok rájuk, folyamatos kapcsolatban vagyok velük. Nyolc maratonit, számos félmaratonit és egyszer egy ultratávot is teljesítettem már, van némi tapasztalatom, át szeretném adni a tudásomat. Fontos, hogy ne csak az online térben találkozzam a tanítványaimmal, amikor van rá lehetőség, velük sportolok. Sevillában együtt futok majd a fiúkkal, akik a második maratonijukra készülnek, míg Somossy Barbarát az áprilisi Milánói Maratonon kísérem.
Milyen céljai vannak a futásban?
Biztosan indulok még maratonin, a nagy cél a berlini verseny teljesítése. Addig megyek, amíg bírom, amíg a lelkem és a testem visz előre. Minél több tapasztalatot szereznék, majd később ezeket átadni olyan elhivatott hobbifutóknak, mint amilyennek én is tartom magam. Remélem, messze még a vége, de azt érzem, ebben a távban megtaláltam magam.
