Remek évet zárt a magyar ultrafutás – lehet vitatkozni a felvetéssel?
Semmiképpen, magam is így látom – jegyezte meg Molnár Tamás, a Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó-bizottságának elnöke, a 24 órás válogatott csapatvezetője. – Magyar sikerek születtek a Spartathlonon, és a huszonnégy órás világbajnokság csapat és egyéni második helye is kiemelkedő, soha ilyen jól nem szerepeltek a magyarok a vébén a csapatversenyben.
Tartott attól, hogy az egy hónappal korábbi Spartathlonon indulók elmaradhatnak a legjobbjuktól Albiban?
Volt bennem félelem, hiszen két nagy erőfeszítést kívánó versenyt teljesítettek rövid időn belül. A háromhetes regeneráció általában rövidnek szokott bizonyulni, a futóknak vigyázniuk kell a szervezetükre. Szeretném, ha öt év múlva is futnának, márpedig fáradtan versenyezve sokkal nagyobb a lehetősége annak, hogy megsérülnek. Ugyanakkor Bódis Tamás és Csécsei Zoltán is remekül, felkészülten versenyzett Görögországban, ha nem is terminátorok, mindketten nagyon profi mentalitású, elszánt és erős szervezetű ultrafutók.
Nem csak ezt a két eseményt rendezték idén.
A terep-világbajnokság nem sikerült a legjobban, már ha a legjobbnak a dobogót vesszük, de örülünk, ha sikerül teljesíteni a távot. Az ötven kilométeres vébén sem született kiemelkedő eredmény, ám nem is tudtunk teljes csapatot kiállítani. A maratonistáknak kicsit feljebb kellene jönniük, az általában száz kilométeren versenyzőknek pedig nem sikerült eléggé felgyorsulniuk.
Ugyanakkor ne felejtsük el, amatőr sportolók indulnak ezeken az eseményeken, gyakran nyolc vagy tizenkét óra munka mellett készülnek fel, egy rossz szavunk sem lehet.
Változhat ez a helyzet a sikerek hatására?
Nehéz megmondani. Az biztos, hogy az idei eredmények felhívják ránk a figyelmet, de egyik pillanatról a másikra nem változik meg minden. Világszerte is az a jellemző, hogy az ultrafutók amatőr sportolók – mármint a hátteret, nem a mentalitásukat tekintve. Idehaza is egyre többen készülnek edzővel, az irányított munka pedig mind jobb eredményekben nyilvánul meg.
Az elmúlt időszakban két jelentős ultrafutóversenyt rendeztek: a legendás Spartathlonon Bódis Tamás győzött, Csécsei Zoltán másodikként ért be, Simonyi Balázs az ötödik lett, míg a női mezőnyben Maráz Zsuzsanna bizonyult a legjobbnak. A franciaországi Albiban rendezett 24 órás világbajnokságon két ezüstérem született, Bódis Tamás egyéniben, továbbá Csécsei Zoltánnal és Halama Leventével csapatban is második lett. Bódis ráadásul 275.9 kilométerrel új magyar csúcsot futott, és a kilencedik Csécsei is felülmúlta Bogár János 1993-as rekordját.
Milyenek a sportolók lehetőségei itthon és külföldön?
A gazdaságilag fejlettebb országok szinte minden világversenyre teljes csapattal neveznek, és a szakmai stáb is bővebb, gyúróval, orvossal vesznek részt a viadalokon. Nekünk már a csapat kiállításakor is vannak gondjaink, a 24 órás világbajnokságon sem volt hatfős sem a férfi-, sem a női csapat.
Alapvetően meghatározza a lehetőségeinket, hogy az ultrafutás nem olimpiai sportág, így az atlétikai szövetségben – amelynek égisze alatt működik a bizottságunk – is inkább visszük a pénzt, mint hozzuk.
Nem panaszkodhatunk, mert amit csak lehet, megtesznek értünk, de például egész évben nagyjából egymillió forintból kellene megoldani, hogy eljussunk három-négy világversenyre és megszervezzünk négy-öt országos bajnokságot. Mindezek ellenére a szövetségben megértők, és most is kiegészítették a túllépett keretünket. Rászolgáltunk a bizalomra, reméljük a jövőben is így lesz. A bizottságban dolgozók társadalmi munkában végzik a feladataikat, szóval tudjuk, hogy miben kell előrelépni, de több pénzre lenne szükség hozzá.
Az eredmények segíthetnek?
Érezhetően nagyon jó a visszhangja a teljesítményeknek, hiszen végigcsinálni a Spartathlont vagy kétszázhetven kilométer felett futni huszonnégy óra alatt még a sportban jártasaknak is tekintélyt parancsoló eredmény, a laikusok meg pláne fejet hajtanak előtte. Már elindultak pozitív folyamatok, kinyílnak az ajtók, amelyeken eddig csak kopogtattunk, de jelentősebb támogatást még nem kaptunk. Reméljük, most már egyre többen látják, hogy nem kukába dobott pénz támogatni az ultrafutást, hanem szép eredményeket érnek el a magyarok. Azért itt tenném hozzá, a korábbi nem dobogós teljesítmények is megsüvegelendőek voltak, ám talán mostanra ért be az edzői munka, és tehetségeink is vannak.
Az ultrafutás elterjedését mutatja, hogy egyre fiatalabb versenyzők viszik a prímet?
Korábban egyszerűen azért a valamivel korosabbak szerepeltek jól, mert ők indultak az ultrafutóversenyeken. Ám tényleg népszerűbb a műfaj, mind több fiatal űzi, és nem is kérdés, hogy mondjuk, egy harminc éves szervezete jobban viseli a terhelést, mint negyven környékié. Szerintem tovább fiatalodik még a mezőny.
(Megjelent a Nemzeti sport Csupasport mellékletében 2019 novemberében.)
