A sorozat vége: nem indul a rekorder

Bár az eddigi összes Ultrabalatonon rajthoz álló és célba is érő Tóth Attila nagyon akart indulni az idei eseményen, a körülmények nem teszik lehetővé, így nem lesz ott az októberi viadalon.

A magyar futók között rekorder Tóth Attila, aki teljesítette mind a 13 eddigi Ultrabalatont: az elsőn még párban nevezett, azt követően viszont rendre egyéniben tette meg a 221 kilométeres távot. Egyik tavalyi cikkünkben írtuk róla: ő az, aki nélkül nincs Ultrabalaton.

No, most sajnos lesz – mármint ha lesz október 2-től 4-ig Ub, ő biztosan nem indul rajta.

„Egészen néhány nappal ezelőttig úgy volt, hogy rajthoz állok, már a májusira is így készültem, aztán a halasztás után mindent úgy szerveztünk a párommal, hogy ott legyek októberben – kezdte megkeresésünkre az Angliában élő férfi. – Csakhogy nemrég a légitársaság másodszor szervezte át az utat, és arra jutottunk, nem tudunk indulni.”

Tóth elmondta, már korábban is gondolkodott rajta. A legnagyobb kihívást a külföldről érkezőkre váró karantén jelentette: eredeti tervei szerint négy napot vett volna igénybe a két teszt elvégeztetése, ám most azt hallja az itthoniaktól vagy a Magyarországról Angliába visszaérkezőkről, hogy hazánkban nincs elég laborkapacitás, van, akinek tíz nap is kevés volt a két negatív eredmény beszerzésére. „Négy napot ültem volna karanténban, ám a két hétből tíz nap már sok.”

Mint ahogyan maga a teszt ára is: hiába lett a szabályozás szerint hatósági áras a PCR-teszt, kettejüknek csaknem 80 ezer forintba került volna. Önmagában ez nem jelentett volna akadályt, ám jött még egy probléma: az Egyesült Királyságban ugyancsak két hét karantén vár a külföldről visszaérkezőkre, ráadásul azt negatív tesztekkel sem lehet kiváltani. Mint Tóth Attila mondja, ő még tudott volna otthonról dolgozni, ám párja nem, így két hét fizetés nélküli szabadságra kényszerült volna. Mindehhez jött a légitársaság változtatása…

„Ezt már jelnek vettem, és úgy gondoltam, el kell engedni. Én nagyon-nagyon akartam indulni az Ub-n, de az egész világgal nem harcolhatok. Fájó szívvel figyelem majd a futókat.”

Hiába telt el néhány nap, még most is roppant nehezen éli meg, hogy ezúttal nem indulhat az Ultrabalatonon. Rengeteg energiát fordított a futásra, a májusi és az októberi időpontra is felkészült.

„A versennyel motiváltam magam a hidegben, a sötétben, vagy amikor esett és fáradt voltam, ahogyan később a nyári melegben is. Most pedig minden ugrott… Ilyen szempontból kicsit kicsúszott a lábam alól a talaj.”

Egyelőre nem is tud új célokat megfogalmazni. Honfitársaival nemrég futott a környékbeli hegyekben, szóba került, hogy nevezni kellene a novemberben ugyanott rendezendő versenyre, ám… „Egyelőre semmi kedvem hozzá, meg úgy általában semmihez. Most főleg azon gondolkodunk, mihez kezdjünk a szabadságnak kivett két héttel.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.