A Spar Maraton után irány Frankfurt!

A férfiak mezőnye mellett a nőknél is Vasas-győzelem született a hétvégi Spar Maratonon, s Jenkei Péterhez hasonlóan Gyurkó Fanni is első aranyérmét szerezte meg a felnőttek között.

A hölgyek közül hárman teljesítették három órán belül a hétvégi Spar Maratont, s közülük elsőként 2:42:52-es idővel Gyurkó Fanni ért célba, aki mintegy 30 kilométert futott magányosan.

„Nagyon örültem a győzelemnek, és a pálya elején, amíg húsz Celsius-fok alatt volt a hőmérséklet, jól is ment a verseny – kezdte Gyurkó Fanni. – Tizenkét kilométerig együtt voltam a riói olimpikon Szabó Tündével, aztán a hátralevő távot már egyedül teljesítettem, de nem volt gond, végig jól éreztem magam. Inkább a húsz fok fölé emelkedő hőmérséklet, illetve a rakparton a szél nehezítette a futást. A körülményekhez képest az időmmel is elégedett vagyok, de ha hűvösebb van, sokkal jobb időt is futhattam volna.”

Gyurkó Fanni tavasszal Londonban érte el 2:38:47-es egyéni csúcsát maratoni távon, s bár szeretett volna Budapesten is jó időt futni, azért az aranyérem így is boldogsággal tölti el. Az idő az olimpiai kvalifikáció miatt lett volna igazán fontos, a világranglistán 2:40 körüli célba érkezéssel szerezhetett volna még több pontot.

„Az országos bajnokságért járó pluszpontokat már nem szerezhetem vissza, de ha rendben lesz a regenerációm, az egy hónap múlva sorra kerülő frankfurti maratonin rajthoz állok. Szerencsére sérülésem nincs, a következő egy-két hétben meglátom, mennyit vett ki belőlem a verseny.”

A vasasos egyéni sikerek egyébként csapatban is sokat értek, mivel a férfiaknál és a nőknél is a piros-kékek bizonyultak a legjobbnak, ami pedig ezt az évet illeti, Gyurkó Fanni hozzátette, az előző szezonokhoz képest a mostani kifejezetten jól sikerült. Manchesterben és Londonban is jó időt futott, csak két másodperccel maradt el az egyéni rekordjától, sérülése sem hátráltatta, szóval már sikeresnek mondható az idénye.

Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.